Május 10-én ünnepeljük a Madarak és fák napját. A hagyomány már több mint száz éves. Ezen a napon kicsit jobban figyelünk a környezetünkben lévő madarakra, a körülöttünk lévő fákra, bokrokra, növényekre!
Ebből az alkalomból, május 12-én, hétfőn mi is megemlékeztünk a Magyarországon már évek óta megválasztott év madaráról és év fájáról. 2025-ben az Év Madara a böjti réce (Anas querquedula), az Év Fája pedig a korai juhar (Acer platanoides). A gyerekek egy érdekes feladatlapon dolgoztak, melyből megismerhették a fent említett fajokat, és számos szépséges alkotás is készült a témában.
Ökoiskolaként feladatunk a témához kapcsolódó ismeretek angol nyelvű elsajátítása is. Tankönyveinkben mindig jelen van a természet és a természetvédelem, a korcsoportoknak megfelelő szinten. Az idei fenntarthatósági témahéten Pillár Balázs tanár úr angol nyelvű tematikus órákat tartott tanulócsoportjaiban, melynek során egy-egy kapcsolódó témát dolgoztak fel, majd a téma alapvető szókincsét feldolgozva plakátot készítettek a megadott témában. Néhány tanulócsoportban csapatmunkában, míg másokban egyéni munkában készültek el a művek. Jó volt hallani, hogy a gyerekek nagy része környezettudatos, az átbeszélt témakörök pedig nem voltak ismeretlenek számukra. A témák a következők voltak:
2.B: Recycling (újrahasznosítás)
3.A, 3.B: The soil (a talaj)
4.A, 4.B: Endangered animals (veszélyeztetett állatok)
5.B: Renewable energy (megújuló energia)
6.B: Artifical Intelligence (mesterséges intelligencia)
Az elkészült műveket iskolánk nyelvi tantermében helyeztük el, ahol a gyerekek örömmel látták viszont munkáikat.