Amitől PETŐFISEK vagyunk

Nyelvoktatás

Emelt szintű angol nyelvi képzés (angol tagozat)

A nyelvoktatást iskolánkban kiemelkedő fontosságúan kezeljük. Az először 1979/80-as tanévben indított angol tagozatos osztály a mai napig töretlen népszerűségű és városszerte ismert. A tagozatos osztályokban végzett tanulók közül sokan ma maguk is tanítják az angolt, de életük sok más területén, más foglalkozásban is kamatoztatják tanulmányaikat. A kezdetek Dr. Taródi Sándorné nevéhez fűződnek, aki sokáig egymaga vállalta fel ezt a nemes feladatot. Sokan neki köszönhetik az angol nyelv szeretetét és elsajátítását. Egy 1997-ben készített interjú itt olvasható a tanárnővel.

A tagozatos osztályok sokáig csoportbontás nélkül tanulták a nyelvet. Ma már harmadik osztálytól csoportbontásban tanítjuk a gyermekeket, ami a differenciált haladást szolgálja. A gyerekek már az első osztályban megismerkednek az angol nyelvvel. Először még csak dalokon, játékos feladatokon keresztül, majd az évek során, ötödik osztálytól már heti öt órában készülnek az alapfokú "C" típusú (szóbeli és írásbeli) nyelvvizsgára, ami a nyolc osztályon keresztüli nyelvoktatás célja iskolánkban. A 2007/08-as tanév végén 13 nyolcadikos tanuló szerzett nyelvvizsgát.

Tankönyveink a tagozatos osztályokban: Let's Explore, Young Explorers, Project 1-5, valamint kiegészítő tankönyvek és nyelvvizsgára felkészítő tankönyvek.

Városi angol nyelvtani versenyt szervezünk minden évben. Szépkiejtési házi versenyt tartunk, gyermekeink részt vesznek a városi nyelvi versenyeken, ahol általában az elsők között végeznek diákjaink. Országos versenyeken is indulnak tanulóink, valamint levelezős versenyeken is.

A nyelvtanulást segítve rendszeresen szervezünk angliai tanulmányi utat, ahol a gyerekek első kézből ismerhetik meg az országot, a kultúrát, valamint gyakorolhatják nyelvtudásukat. Bővebben az angliai tanulmányi útról lejjebb olvashat.

Nyelvoktatás a hagyományos osztályokban

A Petőfi Sándor Általános Iskolában a nyelvtanulás a nem tagozatos diákoknak is már az első osztályban kezdetét veszi. Az óraszám ugyan ezekben az osztályokban nem emelkedik olyan magasra, de mégis a gyermekeket alapszintű nyelvtudással igyekszünk felruházni. A nyelvtanulás tempója ezekben az osztályokban lassabb és differenciáltabb, de ugyanúgy elvárjuk a gyerekektől az alapos felkészülést. Jelenleg az angol nyelvet lehet iskolánkban tanulni órarendi órában. Lehetőség van korrepetálásra és szakkörökre járni, viszont sajnos ezekből az évek során egyre kevesebb lehetőség, óraszám áll rendelkezésünkre.

Második idegen nyelv tanulása

Több évig lehetőség volt iskolánkban a német nyelv tanulására szakköri órák keretében. Ötödik osztálytól lehetett jelentkezni a heti két órás képzésre. A gyerekek a városi német nyelvi versenyeken is részt vettek. A tanév végén lehetőség volt arra, hogy a gyerekek osztályozóvizsgát tegyenek német nyelvből, ezáltal felkészülésük eredménye a bizonyítványba is bekerült. Jelenleg nincsen lehetőség második idegen nyelv tanulására iskolánkban.

ALAPÍTVÁNYUNK

A Petőfis Tanítványainkért Alapítvány 1993-ban jött létre, szülők és iskolánk pedagógusainak összefogásával.

2002-ben közhasznúvá tettük, így lehetőségünk nyílt szponzori támogatásokat fogadni.

Felvállaljuk a tehetséges gyerekek versenyre juttatását. Felkaroljuk a hátrányos helyzetű tanulókat.

Az alapítvány legfőbb feladatának tekinti a gyerekek szabadidős, kulturális tevékenységének segítését.

Támogatjuk az angliai tanulmányutat, sítábort, erdei iskolákat, nyári táborokat, osztálykirándulásokat.

Operabérlettel próbáljuk a gyerekeket új élményekhez juttatni.

Télen jégpályabérlettel segítjük a tanulók téli sportolását.

Megalapítottuk az " Év Diákja" díjat.

Az alapítvány növekvő bevétele, azt bizonyítja, hogy a szülők elégedettek működésünkkel, ezúton köszönjük minden régi és leendő támogatónknak, hogy lehetővé teszi számunkra,hogy színesebbé tegyük tanulóink iskolai életét.

Az alapítvány kuratóriuma

CÍMÜNK: Petőfis Tanítványainkért Alapítvány

Dunaújváros, Római krt. 2.

BANKSZÁMLASZÁMUNK:11736037-20543123

ADÓSZÁMUNK: 18486214-1-07

Hagyományaink

A Petőfi Sándor Általános Iskola negyvenegy éves működése alatt számos hagyományt teremtett. A következő pár sorban iskolánk kiemelt eseményeiről olvashat.

Játszóházak

Karácsony és húsvét előtt iskolánkban játszóházat szervezünk. Az adott ünneppel kapcsolatosan több helyszínen készíthetnek a gyerekek különböző ajándékokat, műalkotásokat. Néhány esetben egy osztály maga dönti el, hogy mit szeretne készíteni, de tartunk "mászkálós" játszóházakat is, amikor mindenki szabadon döntheti el, hogy melyik foglalkozáson kíván részt venni. Sőt, ha lehetőség van rá, akkor akár több helyen is készíthet valamit. Az elkészített ajándékokat a gyerekek hazavihetik és ezekkel kedveskedhetnek családjaiknak. A hetedik és nyolcadikosok számos esetben felajánlották elkészített ajándékaikat rászorulóknak, pl. kórházban lévő gyerekeknek.
A kis ajándékok különböző kézügyességet igénylő technikák segítségével készülnek, pl. szalvétatechnika, gyertyamártogatás, mézeskalács-sütés, tojásfestés, viaszfestés, hajtogatás, színezés, festés, lisztgyurmázás, ablkafestés, arcfestés, stb.
Ezekkel a játszóházakkal a gyerekek kreativitását és kézügyességét igyekszünk fejleszteni, egyúttal az ünnepi hagyományokat ápoljuk

Egy elkészült kis ajándék

Karácsonyi szeretetvásár

A téli szünet előtti napokban rendezünk egy jótékonysági vásárt, melynek keretében a Szülői Szervezet, a gyerekek és a pedagógusok által készített karácsonyi dekorációkat, kellékeket árusítunk az iskola portájánál. A tanulók és kollégáink is lelkesen készítik napokon át a szebbnél szebb képeslapokat, feldíszített tobozokat, faliképeket, szobrokat és más ünneppel kapcsolatos tárgyakat.
A befolyt bevételt a Szülői Szervezet kezeli.

Karácsonyi koncert

Többéves hagyományunk volt, hogy decemberben, a helyi evangélikus templomban meghitt hangulatú jótékonysági estet szervezünk. Az utóbbi években zsúfolásig megtelt templomban számos osztály, csoportos és egyéni produkciók színesítik a fellépők palettáját. Betlehemezés, hangszeres produkciók, versmondás csak egy pár a rendszeres műsorszámok között. Az estét a pedagógusok énekes fellépése zárja, hozzájárulva ezzel a családias, de mégis ünnepi hangulathoz. Minden vendégünknek apró meglepetéssel készülünk. 
Az este folyamán hálás köszönettel fogadjuk adományaikat, melyet jótékony célokra fordítunk.

Tanári kórus

Petőfi Gála

Legnagyobb rendezvényünk a tanév folyamán. A gálát évtizedek óta tavasszal rendezzük meg. Hosszú ideig a Városháza "C" szárnyában, majd a városi moziban, jubileumok alkalmával pedig a Bartók színházban lépnek fel tanulóink.. A töretlen népeszerűséget mutatja, hogy évek óta már két előadást tartunk, hogy lehetőség szerint minden hozzátartozó megcsodálhassa tanítványaink produkcióját.
A gála talán a valahai "Ki mit tud?"-ok hangulatát idézi, amikor különböző kategóriákban láthatunk és hallhatunk műsorszámokat. Viszont nincsen zsűri, nincsen versengés, csak tiszta szívből jövő lelkesedés. A produkciókból csak néhány: klasszikus- és moderntáncok, énekkar, egyéni és csoportos énekes produkciók, versmondás, mesemondás, angol és német nyelvű dalok és színpadi jelenetek, hastánc. Az est végén a nyolcadikos osztályok búcsúznak iskolánktól felejthetetlen fellépéseikkel.
A gáláról már két éve DVD-felvétel készül, mely mindenki számára megörökíti az emlékezetes pillanatokat.


Gálánkon mindig szédületes a tempó

Egészség-hét

Ősszel tartjuk ezt az egy héten át tartó rendezvénysorozatot, melynek célja kihangsúlyozni az egészséges életmód fontosságát. Rendszerint minden osztály kiveszi a részét a programokból. A gyerekek plakátokat készítenekek az egészséges táplálkozással és életmóddal kapcsolatban. Sajnos a káros szenvedélyekről is beszélnünk kell. Különböző vendégeket hívunk meg, többek között sportolókat, akik a testmozgás fontosságára hívják a figyelmet. Orvosi vizsgálatoknak adunk helyt (pl. vérnyomásmérés), kozmetikai kezelésre van lehetőség. Közös testmozgást szervezünk, ilyen a reggeli torna, iskolakör futás, aerobic, uszoda, stb. A hét egyik napján főzőversenyt tartunk, természetesen egészséges ételek kerülnek itt is az asztalra.


Répát osztogatnak (hamar elfogyott)

Gyereknap

A tanév egyik utolsó programja a gyereknap. Hagyományosan, ilyenkor kirándulunk városunkban vagy annak környékén. Az alsósok és felsősök együtt barangolnak a Duna-parton, a Kisapostagi Szabadidőparkba, a Rácalmási Turisztikai Központba, vagy akár a Budapesti Állatkertet látogatjuk meg. Ezen a napon a kikapcsolódást tartjuk a legfontosabbnak, igyekszünk, hogy tanulóink minél több kedves emlékkel mehessenek haza.


Ismerkedés a korongozással

Diszkók

A tanév során három alkalommal tartunk diszkót, mindig valamelyik ünnephez kapcsolódva. Az őszi Halloween-party fiatal hagyományunk, hiszen sokáig nem is tudtuk, mit is jelent ez az angolszász szokás. Tököt faragunk, elvarázsolt kastélyt készítünk, vetélkedőket bonyolítunk le. Közben diszkó várja a gyerekeket. A rendezvény alsó és felső tagozatos gyerekek előtt is nyitva áll. 
Télen a Mikulás-diszkó, vagy újévi diszkó alkalmával tombolát tartunk, a gyerekek zsákbamacskát árulnak.
Farsangkor alsós osztályaink saját termükben tartanak jelmezversenyt, csapnak fergeteges bulikat vetélkedőkkel és rengeteg süteménnyel. A folyosók megtelnek Harry Potterekkel, királylányokkal, rendőrökkel, Darth Vaderekkel, Pókemberekkel, és még ki tudja, hány féle lenyűgöző jelmezessel. Sok szülő is segítségére van ilyenkor az osztálytanítóknak, melyért hálásak vagyunk. A felsősök közösen, a tornateremben buliznak. Ugyan itt már kevesebb a jelmezes, de akik beöltöznek, mindig nagy sikert aratnak, és természetesen nyeremények is várnak rájuk. Tombola, zsákbamacska is szerepel az est programjában.


Mindig jó a buli!

Angliai tanulmányi út

Iskolánkban több, mint tíz éves hagyomány az angliai tanulmányi út. Rengeteg diákunk köszönheti ezeknek az utaknak, hogy megismerkedett és akár bele is szeretett a híres országba. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy lehetőségeik szerint minél többen jelentkezzenek erre a felejthetetlen utazásra, melyet csaknem minden tanévben megszervezünk.

Az út egy 8-9 napos program, rendszerint áprilisban. Busszal haladunk át Európán, megállunk Brüsszelben, ahol megtekintjük a helyi nevezetességeket. Egy franciaországi tranzitszálláson töltünk egy éjszakát, majd komppal átkelünk Angliába, ahol általában négy napot töltünk. A gyerekek kis csoportokban családokhoz kerülnek elhelyezésre. Itt szükség van nyelvtudásra és valamennyi önállóságra, hiszen a családoknál nincsenek ott tanáraink. A családoknál megismerkedhetnek a gyerekek az angol étkezési szokásokkal, az egyedi házakkal, lakásokkal és egy multikulturális néppel. Az itt töltött idő alatt rendszerint a következő nevezetességeket tekintjük meg:

  • Canterbury katedrális
  • Buckingham palota
  • Mudame Tussauds viaszmúzeum
  • 10 Downing street
  • Parliament
  • London Eye
  • Greenwich
  • The Tower of London
  • Tower Bridge
  • Trafalgar Sqaure
  • St James's Park
  • British Museum
  • Natural History Museum
  • Windsor
  • stb.

Londonon kívül még egy, általában tengerpart melletti várost látogatunk meg, pl. Brighton vagy Portsmouth.

A szigetországból a Csalagúton jövünk vissza, majd Párizsban egynapos városnézésen veszünk részt az Eiffel-torony meglátogatásával. utoljára pedig a gyerekek kedvencét Disneyland-et vesszük be egy teljes napon keresztül.

A gyerekek az út során naplót készítenek, amit a hazaérkezés után pedagógusaink értékelnek és egy találkozóval zárják az eseményt.

Az utazást elsősorban hetedik osztályos tanulóink szokták igénybe venni, de a lehetőség biztosított a más évfolyamokra járó gyerekek előtt is. Nem feltétel az angol nyelvtagozat sem, és tanulóinkon kívül szívesen fogadjuk a rokonokat, ismerősöket is.

Az angliai tanulmányi úttal kapcsolatban októberben tartunk tájékoztatást, pontos időpontját majd itt olvashatja.

Ide kattintva Szőke Noel 2008-as élménybeszámolóját lehet elolvasni.

Török Nikolett (7.B) angliai élménybeszámoló 2010.