Föld napi kimozdulás


A Fenntarthatóság témahéten a Föld napja alkalmából a felsős tanulókkal gyalogtúrán vettünk részt. Az idén a Budai hegység volt kimozdulásunk külső helyszíne. Vonattal közlekedtünk Budapestre. A vonatjegy tanúsága szerint 21 kg CO2 –t takarítottunk meg azzal, hogy vonattal utaztunk, nem busszal.

A Déli pályaudvarról átsétáltunk a Városmajorba, hogy utunkat Fogaskerekűvel folytathassuk. Gyalogtúránkat a Széchenyi-hegyen kezdtük. Kellemes környezetben átsétáltunk a pestiek legkedveltebb kiránduló helyére, a Normafára. Itt tudtuk meg, hogy a Normafa eredetileg egy, a Budai-hegység tisztásán álló terebélyes öreg bükk volt, mely alatt a mondák szerint még Mátyás király is megpihent, egy másik változat szerint a király születésekor sarjadt ki a fa. A fát többször is villámcsapás érte, és 1927 egy villám végleg elpusztította. A fa arról kapta nevét, hogy a Nemzeti Színház énekesnője, Schodelné Klein Rozália, itt énekelte el Bellini Norma című operájának áriáját.   

Innen látni lehetett a következő célpontunkat egy szép kilátót. Először lesétáltunk a Sváb-hegyről, majd megmásztuk az 527 m magas János-hegyet, amelynek csúcsán áll az Erzsébet kilátó. A kilátót Sissi királynéról nevezték el, aki többször járt itt. Gyönyörű kilátásban volt részünk, láthattuk a Parlamentet is.

A következő kilátóhoz a Nagy-Hárs-hegyet másztuk meg. A Kaán Károly kilátóból is szép panoráma tárult elénk. Már kissé fáradtan sétáltunk le a Hűvösvölgybe, hogy visszavillamosozzunk a vasútállomásra. Kimozdulásunk során a tavaszi erdő biodiverzitását közelről figyeltük meg, megőrizve annak a természetes állapotát.

Gabi néni, Reni néni, Éva néni

További képek itt