Világ Legnagyobb Tanórája 2024
Iskolánk hatodik alkalommal csatlakozott a Világ Legnagyobb Tanórája elnevezésű oktatási projekthéthez, mely az idén szeptember 30. és október 4. között került megszervezésre. A projektgazda az idei év témájának a rendszergondolkodást választotta az élelmiszeripar példáján keresztül. Valamennyi osztályunk talált a korosztályában megvalósítható programot. Egyes csoportok a megnyitó rendezvényt tekintették meg és dolgozták fel. Mások tanórákon arról tanultak, hány kilométert utazik a tízóraijuk, mielőtt az uzsonnás dobozukba kerül. A kisebbek ellátogattak a közeli üzletbe és megismerkedtek az élelmiszerárakkal. A nagyobbak táplálkozástervet készítettek. A természetismeret szakkörön élelmiszermérnök (aki egyben iskolánk pedagógusa is) adott a gyerekeknek gyakorlati tanácsokat azzal kapcsolatban, mi és hogyan kerüljön a tányérra. Szakköröseink az okostányér nevű vetélkedőre is beneveztek. Tanulóink közül néhányan a projekthét pályázatain is részt vesznek: az alsósok „A tudatos tányér titkai” rajzversenyen vesznek részt; a felsősök a „(T)Egyél jót a családoddal!” power-point prezentációt készítenek. Pályamunkáikat még az őszi szünetig várjuk. Az iskolai menzán pedig továbbra is nap, mint nap gyakoroljuk a szabadszedéses étkezést.
Megemlékezés az aradi vértanúkról
Október 4-én került megrendezésre az aradi vértanúk megemlékező műsora az iskola hangosbemondóján keresztül öt fő hatodik évfolyamos tanuló tolmácsolásában. A forradalom és szabadságharc rövid ismertetőjét követően a tanulók megismerhették az eseménysorozat főbb pontjait, majd az orosz intervencióról és a Habsburgok bosszújáról esett szó. Az előadók időrendi sorrendben ismertették az áldozatokat, rendfokozatukat, és azt, hogy mit tettek a szabadságharc idején.
Műsorban szereplő tanulók:
● Garbacz Máté István 6.a
● Régi Vanessza Vivien 6.b
● Molnár Zoé Vivien 6.b
● Nagy Norbert István 6.a
● Kiss Fruzsina Zoé 6.b
Külön köszönet Pillár Balázs hatodikos osztályfőnöknek a hangosításban nyújtott segítségért. A tanulók önként vállalkoztak, de jutalmuk nem maradt el: történelem jeles és osztályfőnöki dicséret.
Mészáros Tamás történelem szakos tanár
Újra a könyvtárban!
Elkezdődtek a könyvtári foglalkozások a 2.a osztály tanulói számára.
Iskolánk 2.a osztálya Bálint Judit osztályfőnök vezetésével az idei tanévben is célul tűzte ki , ugyanúgy, mint 1. osztályban, hogy minden hónapban részt vesz a dunaújvárosi József Attila Könyvtár foglalkozásain.
A gyerekeket régi ismerősként köszöntötte Pokornyi Orsolya gyermekkönyvtáros. A tavalyi tanévben is Orsi néni kalauzolta el őket a könyvek birodalmában, ahol természetesen az izgalmas foglalkozások után könyvkölcsönzésre is sor került. Az idei első találkozón átismételték a könyvtárhasználati szabályokat és meseszereplők választása után eljutottak a népmesék kapujába.
A Népmese Napja és a mesei jellemzők felidézése után Benedek Elek: Só című népmeséjét tekinthették meg papírszínházi előadásban Orsi néni főszereplésével. Szerepjátékként királynőként és királyokként is tündökölhettek néhány pillanatig.
Később szót ejtettek a népmese és a műmese jellemzőiről, különbségeiről is.
Végül Mesepörgettyű segítségével ismételték át a foglalkozáson hallottakat.
A tartalmas foglalkozást ezúttal is könyvkölcsönzés zárta, ahol a gyerekek izgalmas könyveket választottak.
Köszönik szépen Orsi néni érdekes, tartalmas munkáját, már nagyon várják a következő találkozót!
Bálint Judit osztályfőnök
Mosolylánc
A Mosoly Világnapja alkalmából október 5-én békesétára indultunk 402 tanulóval és 40 pedagógussal, munkatárssal. Rendhagyó szombati tanítási napunk harmadik tanórájában, egy közös testnevelés óra keretében, mosolyláncot alkotva körbesétáltuk iskolánk épületét. Vidáman készülődtünk, mosolyogva melegítettünk be családi délelőttünkre. A séta befejeztével „rókavadászatot” tartottunk, mely játék keretében előzőleg elrejtett mosolykártyákat kellett megkeresniük a gyerekeknek az iskola területén. A megtalált kártyákon olvasható idézeteket felolvastuk, megszívleltük, majd feltűztük a mosolyparavánunkra. Összesen 60 db mosolyidézetet találtak meg a gyerekek.
14. számú kártya: „Mosolyogj! A mosoly ingyen van, de megfizethetetlen. Mosolyogtál már ma?”
21. számú kártya: „Mosolyogj! A mosoly mindenre gyógyír. Tessék hát gyakorolni! Mosolyogtál már ma?”
Lomtalanítás szülői összefogással
A legtöbb épületnek, intézménynek van egy olyan patinás része, amit nem szívesen mutat meg a nagyközönségnek. Valóban nem iskolánk legszebb része a réges-régen lőtérként szolgáló pince, a leselejtezett eszközök és bútorok ideiglenes tárolására azért még alkalmas a helyiség. Rengeteg lim-lom gyűlt ott össze, törött székek, leszakadt polcok, elhasználódott bútorok, molyrágta szőnyegek halmozódtak fel az elmúlt évek során kidobásra várva. Valahogy mégsem érkezett el hosszú ideje az a pillanat, hogy iskolánk megszabaduljon a pince tartalmától.
Az idei októberi városrészi lomtalanítást családi napunkkal azonos napra hirdette meg az önkormányzat, ez adta az ötletet a lomok eltávolítására. Pintérné Dima Irini az iskolai szülői szervezet elnöke 75 önkéntes szülő segítségével átláthatóvá varázsolta az alagsori raktárhelyiséget, amire igencsak ráfért már egy igazi nagytakarítás. Barta Endre városrészi képviselő úr pedig egy önálló konténert rendelt iskolánk elé, amit a kihordott lomokkal a szülők szombat délelőtt teljes egészében meg is töltöttek.
Tisztelettel köszönjük mindenkinek, aki akár csak egyetlen kidobásra szánt tárgy eltávolításában, a helyiség kitakarításában, a konténer megtöltésében segítséget nyújtott! Megfogadtuk, hogy a közös munkát tavasszal folytatjuk, az önkéntes szülők segítségével iskolánk alagsorát tovább tisztítjuk.
Birkózó diákolimpia - Katona Kristóf sikere
A Dunaújvárosi Központi Sportegyesület birkózó szakosztály versenyzőjeként 2024.09.01-10.07-között a következő tanulójuk vett részt birkózó diákolimpián!
Nyugat-Magyarország Területi U10, U11, U13 Szabadfogású Diákolimpia Id. Tóth István Emlékverseny 2024.10.05
Katona Kristóf 6.a osztályos tanuló U11 korcsoport 32kg-ban II.helyen végzett.
Edzők: Kiss Károly, Sipos Zsolt és Telekné László Csilla
Gratulálunk az eredményekhez!
Üdvözlettel:
Telekné László Csilla
DKSE technikai vezető
Iskolakönyvtár - A mese bűvöletében
A mese, s magyarok lévén különösen a magyar népmese, mindannyiunk életében fontos mérföldkő.
A mese nem válogat. Egyaránt szól aprónak és meglettnek is.
A mese ölben tartja gyermeki mivoltunkat.
Mindig örök érvényű igazságokat közöl.
Tanít az elfogadásra, a kitartásra, igazságosságra és becsületre.
Benedek Elek is ekképpen vélekedett, s méltán lett „a legnagyobb mesemondó” cím birtokosa. Szeptember 30-án, az ő születésnapján ünnepeljük a magyar népmesét.
E jeles nap alkalmából iskolánk könyvtárába 5 csoport látogatott el, ahol: A sündisznó és a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című mesét hallgathatták meg a gyermekek és pedagógusok. Majd, mint egy irodalmi kávéházban, megbeszéltük, elemeztük a hallottak mondanivalóját, s levontuk a tanulságokat. S egyhangúlag állítottuk, a mesében minden lehetséges. Ezt követően rajzoltunk, színeztünk, a nagyobbakkal plakátot készítettünk. Az alkotás közben nem csak a ceruza sercegését, de gitárhúron pendült dallamokat is hallhattunk.
Nagyszerű élmény volt, ahogy a könyvillatú szobában, mindannyian a jótündér varázslatos bűvöletében, apró gyermekekké válhattunk.
S mivel a mese garantáltan gyógyír minden búbánatra, nyavalyára, ezért bármikor bejöhetsz a Könyvtár nevű szatócsboltba egy meséért. Az ára, csupán egy fabatka.
Staub-Vass Szilvia
Madármegfigyelési világnap
A 2. b osztály október elsején a Madármegfigyelési világnap alkalmából egy európai projektben vett részt. A program magyarországi koordinátora a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), mint a BirdLife International hazai képviselője. A szervezők információt gyűjtenek az őszi madárvonulásról.
Az akció egyben verseny is az európai államok között. A játékban a helyszínek, a résztvevők, és a látott madarak száma alapján értékelik a résztvevő országokat, a legmagasabb számokat elérők nyernek! Magyarország az utóbbi években mindig az első három helyezett között szerepelt.
Tanulóink előzőleg ismerkedtek madarainkkal, megtudták, milyen veszélyek fenyegetik szárnyasainkat, mitől kell védeni élőhelyeiket, filmeket néztek a madárvonulásról, és kíváncsian várták a sétát az őszi természetben. Megfigyelésre indultak a Duna parti erdőbe, hogy megszámolják a madarakat. Szép napsütéses időben indultak útjukra. Sétájuk alkalmával nemcsak számláltak, hanem be is azonosították a látott madarakat. Ebben segítségükre voltak a lelkes szülők, akik elkísérték az osztályt csendes sétájukon.
A megfigyelés eredménye a következő:
örvös galamb - 165 példány
dankasirály - 75 példány
vadlúd - 18 példány
széncinege - 12 példány
tőkés réce - 9 példány
vetési varjú - 5 példány
nagy tarka harkály - 1 példány
Tanulóink színes rajzokat készítettek a megfigyelt madarakról, melyeket plakátra szerkesztettek egy jó hangulatú délután keretében.
Debreceni Ágnes
A Magyar Népmese Napja 2024.
Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án tarjuk a Magyar Népmese Napját. A Magyar Olvasótársaság kezdeményezésére hozták létre 2005-ben ezt az emléknapot. Felhívja figyelmünket a magyar népmesekincs értékeire, mely bölcsességeket közvetít a következő generációnak, s teszi ezt szórakoztató módon, valamint útmutatót is ad a világban való eligazodáshoz.
Nincs olyan gyerek, ki ne szeretné a magyar népmeséket. Ez alkalomból hívtuk alsó tagozatosainkat egy kis rendezvényre. A 2.b osztályosok nagy izgalommal készültek erre a napra, hiszen eljátszották A kiskakas gyémánt félkrajcárja című népmesét társaiknak. Jelmezes játékuk nagy tetszést aratott a nézősereg körében. Nagy nevetést váltott ki, amikor a szolgáló a kiskakast bedobta a kútba, vagy amikor a méhek megcsipkedték a török császár farát. Tanulóink nagyon élvezték a bemutatót, majd vastapssal jutalmazták a produkciót. Az eseményhez kapcsolódva játékos mesetotót töltöttek ki az osztályok. Köszönjük Antalné Ősz Diána tanító néninek, hogy betanította a mesét, és furulyán is kísérte a fülbemászó Gryllus testvérek jól ismert dallamával, mely már ismerősen csengett a gyerekek fülében.
E napon a könyvtárban Staub-Vass Szilvia pedagógusunk meséket olvasott a kicsiknek, melyhez illusztrációt készíthettek kellemes gitárdallamok kíséretében. Néhány osztályunk az MMK NépmesePontra is ellátogatott.
Debreceni Ágnes