Petőfi nyomában Dunavecsén a 7.c-vel
Jó hangulatú, emlékezetes kiránduláson vett részt a Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola 7.c osztálya március utolsó keddjén. Az utazást oda-vissza menetrendszerinti buszokkal sikerült megoldani.
Az időjárás kegyes volt a tanulmányi kiránduláson részt vevő társasághoz, hiszen a délutáni program napján kellemes, napos idő, 17 Celsius fok várta a tizenhárom diákból és két kísérő tanárból álló csoportot. A célállomás Dunavecse volt, ahol iskolánk névadójának szülei éltek az 1840-es években. Vöröss Endre Tanár Úr kíséretében, aki az osztály magyar tanára, először abban az épületben nézhettünk körül, ahová a költő édesapja és édesanyja költözött. A szépen berendezett ház egykor lakásként és húsboltként is funkcionált, így szűknek bizonyult ahhoz, hogy az 1844 tavaszán hosszabb időre hazalátogató Petőfi is itt lakhasson. A gazdag tárlat egyaránt tartalmaz régészeti leleteket – van köztük Dunaújváros római-kori időszakából, tehát a Duna jobb partjáról származó kő is –, ahogyan sok 19. századi használati eszköz a fokostól a kézi rokkáig. Elhangzott a tárlatvezetésben, hogy Petőfi dunavecsei tartózkodása idején 33 verset írt – az Egy estém otthon, illetve a Füstbement terv ma is a tananyag része, valamint a Kis lak áll a nagy Duna mentében (ami régóta Dunavecse Himnusza is egyben) – és az is, hogy a TBC egyik fajtájában szenvedő költőt apja nem engedte a friss húsok közelébe.
A tárgykeresést is magában foglaló bemutató után a csoport átment ahhoz a közelben lévő házhoz, melyben Petőfi hált és étkezett a Vecsén töltött két és fél hónap alatt. Erre a fent már említett ok, a szülők házának kicsinysége miatt volt szükség. Ez egy lényegesen tágasabb ház, több helyiséggel. A falakon számos vers szövege olvasható. Ezek mellett egy tabló is, melyen az 1838-as dunai árvíz elleni megfeszített védekezés látható. Az akkori mentésben Petőfi szintén részt vett, csónakjának mása is látható az egyik helyiségben. A diákok hallhatták egyebek mellett, hogy Sándornak tetszett egy vecsei lány, Zsuzsika, ám annak apja – akárcsak később a Szendrey családfő – nem egy szegény fiúhoz szánta lányát.
Ilyen és ehhez hasonló történetekkel találkozhatott tehát az újvárosi csapat a lakóhelyemen, melytől jó benyomásokat szerezve búcsúzhattak délután négy óra tájban.
Tóth Tibor osztályfőnök
Petőfis PÉNZ7
A 2024/25-ös tanévben második alkalommal vettünk részt a PÉNZ7 nevezetű témahéten, amit ebben az évben 2025. 03. 03-07 között tartottak 30 országban, így hazánkban, iskolánkban is. Az iskolai regisztrációt követően matematika tanáraink is regisztráltak. Három pénzügyi tanácsadó jelentkezett a rendkívüli matematika órák megtartására, így az egész felsős évfolyamot le tudtuk fedni előadásokkal. A tanácsadók az óra levezetésében, szakmai tudásukkal segítséget nyújtottak az óra tervezésében, levezetésében. Ezúton is köszönjük nekik a közreműködést.
A PÉNZ7 célja a pénzügyi tudatosság és kultúra elterjesztése a tanulók körében. Emellett vállalkozói ismeretek bevezetése és kompetenciáinak fejlesztése. Pénzügyi és vállalkozói ismeretek oktatása élményalapú megvalósulásával.
Ebben az évben a kiemelt témák a befektetések és a kiberbiztonság voltak. Ugyan az iskolánk a befektetéseket jelölte meg fő témának, de a tanácsadók szinte mindegyike belecsempészett egy kis kiberbiztonságot is. Sokan meglepődtek, hogy jelszavaik nem elég biztonságosak és hogy ezen változtatni fognak.
Általánosságban elmondható, hogy a gyerekek szeretik az ilyen különleges órákat, ahol sok ismerettel bővülhet tudásuk interaktív, játékos módon, az ő szintjükön. Az előadók kedvesek, elég érthetőek voltak. Jól magyaráztak, jók voltak a prezentációik és játékos feladatokat „csempésztek be” az órába. Utólag a gyerekek elmondták, hogy sok hasznos tudnivalóval látták el őket a szaktanácsadók.
Remélem, jövőre is meg tudjuk valósítani ezt a témahetet, mert a pénz világáról soha nem lehet elég korán kezdeni beszélni és eligazodni a pénzügyek bonyolult világában.
Tóth Tibor
Tanulói vélemény a PÉNZ7-ről
„Az osztállyal részt vettünk a PÉNZ7-es előadáson. Nagyon sok érdekességet megtudtunk. Ami nekem nagyon tetszett, hogy nem csak az előadást hallgattuk, hanem részt is vehettünk. Különböző feladatokat kaptunk, amit kitöltésük után meg is beszéltünk. Feltehettünk a tanácsadóknak kérdéseket. Ezzel rengeteg tanácsot kaptunk a helyes pénzhasználattal és a spórolással kapcsolatban. Valamint hogy a megspórolt összeget hogyan tudjuk okosan felhasználni. Összességében nagyon érdekes, információdús előadás volt.”
Tóth Alexandra 8.b
Angol versenyek az Arany iskolában
2025. április 10-én iskolánk 4 diákja vett részt a Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola által szervezett tankerületi angol nyelvi versenyen. Mindannyian egyénileg mutathatták meg, milyen ügyesek ebből a nyelvből. A hatodik osztályosok laptopokon dolgoztak, míg a hetedikesek papír alapon oldották meg a feladatokat. Iskolánk képviselői Régi Vanessza 6.b, Szenczy Lujza 7.a, Késmárky Balázs 7.a és Prizler György 7.b osztályos tanulók voltak. Mind a négyen emléklapot kaptak. Köszönjük a gyerekek részvételét!
Tavaszi szavalóverseny
A Dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskola idén is megrendezte a 30 éves hagyománnyal rendelkező Tankerületi versmondó versenyét az 1-3. osztályos tanulók részére.
A verseny napja a magyar költészet napjára, április 11-re esett.
Iskolánkból Ludman Hanna 2. a osztályos tanuló vett részt a megmérettetésen Bálint Judit osztályfőnök felkészítésével, kíséretében.
Meghozta gyümölcsét a több hetes készülés, gyakorlás, mert Hanna nemcsak megtanulta, hanem remekül elő is adta, hangsúlyozta a verset.
Ennek eredményeként diákunk II. helyezést ért el a Tankerületi versmondó versenyen.
Gratulálunk a szép eredményhez, büszkék vagyunk rá!
Bálint Judit
felkészítő pedagógus, osztályfőnök
Ki tud többet
A Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola 28. alkalommal rendezte meg a ’Ki tud többet…?’ csapatversenyt angol nyelvet tanuló diákok számára 2025. április 14-én. Az idei verseny témáját Anglia nevezetességei adták.
A vetélkedő magyar nyelven folyt nagyon jó hangulatban 15 csapattal városi és városkörnyéki iskolákból. Az egyes csapatok két főből álltak, iskolánkat Kiss Balázs és Nagy Norbert 6.a osztályos tanulók képviselték. A fiúk egy hónapos lelkes készülése meghozta gyümölcsét, a külsős iskolák között a 2. helyezést érték el.
Nagyon büszke vagyok Kiss-Nagy csapatomra, kellemes élményekkel gazdagodtunk!
Szombat Katalin felkészítőtanár
Petőfi-Gála 2025
Iskolánk 29. alkalommal rendezte meg iskolai gálaműsorát március 14-én a Kultik Moziban. Tanítványaink a rendezvényre nagy lelkesedéssel készültek. A gyerekek ünnepi műsorral, mesés dalokkal, mozgalmas táncokkal, szórakoztató jelenetekkel köszöntötték a vendégeket. Beszéljen erről a színes fényképalbum, amit ezúton megosztunk Önökkel. A videofelvétel a KRÉTA iskolai alaprendszeren keresztül már megérkezett a szülőkhöz. Az operatőri feladatok ellátását tisztelettel köszönjük Szloboda Imrének.
Oklevél- és emléklapátadás a 7.c-ben
Megérkezett az eredmény a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei Helyesírási Verseny 2. fordulójával kapcsolatosan.
Fejérből az 1. fordulóban 197 hetedikes diák mérette meg magát. E mezőny első harmada –összesen 58 tanuló – folytathatta a megyei döntőben. Köztük volt Vainel Vince is, aki a 2. körben kapott nehezebb feladatok ellenére felülmúlta nyitó fordulós eredményét. 81 pontja ezúttal is elegendőnek bizonyult arra, hogy a vármegye top 30 százalékához tartozzon (17/58)! A versenykiírásnak megfelelően ez a teljesítmény ezúttal nem eredményezett to-vábbjutást, ám azt mindenképpen, hogy Vince produkcióját igazgatói dicsérettel, oklevéllel és emléklappal ismerjük el!
Köszönjük, Vince, büszkék vagyunk rád!
Vöröss Endre