Tanulmányi kirándulás Budapesten
4.b osztályos tanulók tavasszal tanulmányi kiránduláson vettek részt Budapesten, ahol az Országházat látogatták meg. Már az utazás, a vonat és a tömegközlekedés (mozgólépcső, metro) is nagyon izgalmas volt. Az Országház kívülről is gyönyörű épülete elvarázsolt bennünket. Az idegenvezetőtől megtudtuk, hogy a harmadik legnagyobb Parlament a világon. Belső kiépítése is ámulatba ejtett minket. A gazdagon díszített színes ablakokkal, a bordó bársonnyal borított bútorokkal, szobrokkal és a hatalmas csillárokkal és festményekkel, freskókkal nem tudtunk betelni. Az idegenvezetőtől megtudtuk, hogy az épületben található piros szőnyeg hossza 2 km, és az aranyozás az épületben 40 kg arany felhasználásával készült. Valamint, azt is, hogy egy bonyolult labirintusrendszer van az épület alatt.
A Szent korona és a koronázási ékszerek, melyekre két díszegyenruhás őr vigyázott, megkapó látvány volt számunkra. Szerencsénk volt az őrségváltást is látni, aminek külön örültünk.
Az Országházban megnézhettük azt az üléstermet, ahol politikusaink ülésezni szoktak. Így láthattuk miniszterelnökünk helyét, és később az iroda ajtaját is.
Az Országház a Duna- partjára épült, így végig sétálva a Duna mellett felfedeztük a Gellért-hegyet, Budai várat, a Siklót, a Halászbástyát, megnéztük a Lánchidat és átmentünk a Margit-hídon is.
A kirándulást a Margit-szigeten fejeztük be, ahol az ökojátszótér nagy tetszést aratott mindenki számára. Fárasztó, de emlékezetes, élményekben gazdag, szép nap volt.
Köszönet érte Tünde néninek, és Viola néninek.
Környezetvédelem a jövőért
„Környezetvédelem a jövőért” címmel immár 25. alkalommal rendezett vármegye szintű vetélkedőt a Hanon System Hungary Kft Alba üzeme Székesfehérváron. Utazásunkat a „Petőfis Tanítványainkért Alapítvány” finanszírozta. Iskolánk három fős csapata, a „Három muskétás”- a 8. a-ból Csőregi Balázs, Csőregi Zalán és Erdélyi Bulcsú Levente összeállításban remekül helytállt a népes mezőnyben. A versenyre 74 csapat küldte be az előzetesen két online feladatból álló kérdés és feladatsort. 25 csapatot hívtak be az elődöntőbe, amelyet a székesfehérvári Mercure Magyar Király Hotel konferencia termében rendezett meg, igényes szervezéssel. Iskolánk az ökoiskolához méltóan állt helyt. Gratulálunk a fiúknak.
Rideg István – felkészítő tanár
Ingyenes nyári szünidei étkeztetés 2024
Tisztelt Szülők!
Mellékelten olvashatják az ingyenes nyári szüneti étkezésről szóló tájékoztatót, valamint a szükséges nyilatkozatot.
Fenntartható szabadidő - Családi programok
Áprilisban a szabadidő fenntartható eltöltését tűztük ki célul, ezért aktív időtöltésre kértük a természetet kedvelő tanulókat. A családcentrikus kihívások között szerepeltek a Kajla körök, a vadaspark látogatás, a madármegfigyelés, a természetjárás és a horgászat. "Tedd, amit szíved diktál!" Így szólt a felhívás. A családi körben teljesített szabadidős programokról rengeteg csodás fénykép és visszajelzés érkezett. Összesen 27 tanuló, és velük együtt 27 "Petőfis" család osztotta meg velünk élményeit, és bizonyította a szabadidő fenntartható megvalósítását. Örömmel olvastuk a szülői és tanulói beszámolókat, köszönjük szépen a vidám fotókat.
A fényképeket összefűzte Pillár Balázs médiamunkatárs.
ZöldOkos Kupa – Palánta Verseny - Vármegyei III. helyezés
Ebben a tanévben iskolánk először nevezett az országos ZöldOkos Kupa 7-8. osztályos fenntarthatósági Palánta Versenyére. Négy csapattal regisztráltunk. A résztvevő tanulók: a 7.a osztályból Imre Vivien, Majoráni Gréta, Inger Dóra, a 7.b osztályból Orosz Előd, Timoska László, Tóth Alexandra, Vadász Márkó, Várnagy Erik és Várnagy Valter. Természettudományos szakkörön a megadott könyvből és a honlapon található, korábbi versenyfeladatokból készültek fel a csapatok.
A feladatok felülete igényesen illusztrált, színes, szépen kivitelezett volt. Nagyon sokrétűek voltak a feladatok. Volt egyszerű és többszörös választás, párosítás, egyszerű számolás, gondolkodtató feladatok növényekről, állatokról, szabadidőről, fenntarthatóságról, hulladékgazdálkodásról, újrahasznosításról, a klímaváltozás és hatásairól, élelmiszereinkről, a vízről.
A három online előfordulót az iskolai informatika teremben teljesítettük, egy-egy feladatsorra 60 perc állt rendelkezésre. Izgatottan vártuk, hogy továbbjutott-e valamelyik csapatunk. Nagy örömünkre a 7.a osztályos lányok bejutottak a Fejér vármegyei középdöntőbe, amire április 10-én került sor. Lelkes kis csapatunk a középdöntőben III. helyen végzett, mindössze 2 ponttal lecsúszva a döntőről. Ez gyönyörű eredmény, főleg úgy, hogy 7. osztályosokról van szó és először vettünk részt a Palánta Kupában. A lelkesedés megmaradt és a gyerekek jövőre újra szeretnének bizonyítani. Gratulálunk, és a legjobbakat kívánjuk nekik!
Tóth Tibor felkészítő pedagógus
Népdaléneklő verseny
Április 26-án Tankerületi Népdaléneklő Versenyen vettek részt tanítványaink Pusztaszabolcson. A megmérettetésre négyen készültek fel nagy lelkesedéssel. Karsay Melissza, Stadler Kíra, Klárik Erik 4.b, Szenczy Lujza 6.a osztályos tanulók legjobb tudásuk szerint, derekasan helytálltak a versenyen . Mind a kötelező, mind a szabadon választott népdal bemutatásával bizonyították rátermettségüket.
Az igen népes mezőnyben, korcsoportjában (3-4. osztály) Klárik Erik kiemelkedően teljesített, hangulatos, magabiztos előadásáért, gyönyörű énekléséért Különdíjban részesült.
Tanítványainkat Szabó Tünde tanítónő készítette fel.
Szívből gratulálunk! Büszkék vagyunk rátok!
Angol verseny az Aranyban
2024. április 25-én az Arany János Általános Iskola angol nyelvi, egyéni versenyén vett részt két diákunk a 6. és 7. évfolyamról.
A hatodikosok versenye változatos témájú, esetenként tréfás vagy általános műveltséget is igénylő feleletválasztós tesztkérdések voltak, melyet az szervező iskola nyelvi laborjában laptopon kellett megoldani.
Eredményünk:
III. hely - Ősz Csenge 6.c osztályos tanuló
A hetedikesek versenye írásbeli, papíralapú kérdéssor volt, mely különböző feladattípusokból állt: hallás utáni szövegértés, olvasott szöveg értése, szöveg kiegészítése megadott szavakkal, feleletválasztós teszt.
Eredményünk:
I.hely - Kiss Viktória 7. a osztályos tanuló
Gratulálunk a szép eredményhez!