Digitális kultúra verseny
2025. március 20-án rendezte meg a BIROK Szabó Magda Tagintézménye a hagyományos Word-Excel versenyét. A megmérettetésre a dunaújvárosi tankerülethez tartozó 7. és 8. évfolyamos diákokat várták. Iskolánkat Fellegi Zsombor (7.b) és Timoska László (8.b) tanulók képviselték.
A gyerekeknek egy komplex, 3 részből álló feladatsort kellett megoldaniuk. Először a Word szövegszerkesztő segítségével megadott utasítások szerint kellett szöveget formázni, képeket beszúrni. Minden egyes beállításért pontot kaptak a versenyzők. A második részben az Excel tudásukról adhattak számot a versenyzők. Nemcsak gépelniük és formázniuk kellett a tanulóknak, de komoly függvényekkel, képletekkel kellett számolniuk. A kiszámolt adatokat diagrammban is meg kellett jeleníteniük.
A diákoknak a 60 perc alatt folyamatosan összpontosítani kellett, mert az apró figyelmetlenségek is pontlevonással jártak. Talán a legnagyobb kihívást az idő rövidsége jelentette mindenki számára.
A kitartó munka után a gyerekek mosolyogva és felszabadultan várták az eredményhirdetést, ahol a zsűri évfolyamonként értékelte a versenyzőket, de senki sem ment haza üres kézzel.
Óriási öröm számunkra, hogy Zsombor 3. helyezést ért el a hetedik évfolyamosok közül, és Laci is csak fél ponttal maradt le a dobogóról.
Nagyon büszke vagyok mindkét versenyzőre, mert lelkiismeretesen felkészültek a megmérettetésre.
Szívből gratulálunk a szép eredményhez!
Milekné Pekkel Szilvia
Február hónap osztálya
A hónap meghatározó programja a farsang volt, így az szervező osztályok tetemes pontszámot szerezhettek munkájukért. Az eseményt a három hetedik osztály készítette elő, illetve vezényelte le teljes mértékben. Emellett a 7.b az idei év Valentin-napi programjait valósította meg.
A hónapban a legkevesebb hiányt a 7.b és a 8.b osztály holtversenyben, a legtöbb dicséretet a 7.b
osztály szerezte.
Az első hat helyezett sorrendje pontszámaikkal a következő:
1. 7.b 847 p
2. 7.c 763 p
3. 7.a 748 p
4. 5.a 728 p
5. 6.a 719 p
6. 8.b 713 p
Gratulálunk nekik!
Házi rajzverseny
A Petőfi hét programjához kapcsolódóan iskolánk mind alsó-, mind felső tagozaton házi rajzversenyt hirdetett, melynek eredményhirdetését március 13-án tartottuk. A témaválasztást iskolánk öko-tudatos szemlélete határozta meg, így az idén a „Talaj élővilága” címmel került meghirdetésre. Számtalan szebbnél-szebb, illetve igen kreatív alkotás érkezett be. A döntés nem is volt egyszerű.
A helyezettek pedig a következők:
1-2. osztály:
1. hely Fekete Szonja 1.b
2. hely Fábián Roland 1.b
3. hely Petrovics Míra 1.a
3-4. osztály:
1. hely Molnár Nimród 3.a
2. hely Darabos Alíz 3.a
3. hely Csányi Leila 4.b
5-6. osztály:
1. hely Gémes Viktória 5.a
2. hely Kovács Fanni 6.a
3. hely Ponyist Panna 5.b
7-8. osztály:
1. hely Imre Fanni 8.a
2. hely Imre Vivien 8.a
3. hely Kovács Emma Karina 8.a
Különdíj:
Supola Alexandra 5.b
Petrovics Amanda 6.b
Bagi Nóra 7.c
Faragó Kitti 7.c
Országos történelem verseny 7. évfolyam
Idén is megrendezésre került az Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ országra kiterjedő történelem versenye, melyet 7-8. évfolyamosok számára hirdettek meg. Iskolánkat Szűcs Dávid Bálint 7.a osztályos tanuló képviselte, aki az első, iskolai fordulóból kiemelkedő teljesítményével jutott tovább a megyei fordulóba, mely 2025. február 11-én került megrendezésre. Téma a Római Birodalomtól a reneszánszkori Magyarországig terjedt. Dáviddal együtt mindösszesen nyolc, történelmet szerető diák képviselhette megyénket a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola által megrendezett középdöntőben. Büszkék vagyunk Dávidra, akire jövőre is számítunk!
Mészáros Tamás felkészítő pedagógus
Erdők világnapja
Az ENSZ Közgyűlés határozatának köszönhetően 2013-tól minden évben március 21-én világszerte az erdők és fák jelentőségéről emlékeznek meg az emberek.
193 tagállam támogatásával ezt az időpontot jelölték ki az Erdők Nemzetközi Napjává. Ebből az alkalomból Magyarországon is számos helyszínen rendeznek szemétgyűjtést és egyéb programokat.
Az idei évben iskolánkban az erdőkkel, fákkal kapcsolatos tudásukról adhattak számot az alsós diákok egy vetélkedő keretében. A nagyszünetben a tornateremben találkoztunk, és az osztályok körben ülve vitatták meg a válaszokat.
A gyerekek lelkesedésének és összefogásuknak eredményeképpen gyönyörű eredményeket értek el, melyért az osztályaik elismerő oklevélben részesültek. Az 1.b hibátlan megoldásával elnyerte az első helyet.
Ronyecz Andrea
Iskolánk újra részt vesz a Sulizsák akcióban!
Levelezős matematika verseny
A Móra Ferenc Általános Iskola, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola, EGYMI utazó hálózata idén is megszervezte matematika versenyét. A verseny formája: egyfordulós levelezős megmérettetés volt. Iskolánkból Horváth Dominik 2.a osztályos tanuló vett részt. Február hónapban oldotta meg az évfolyamának szánt feladatsort, melynek értékelése márciusban érkezett meg.
Örömmel értesültünk róla, hogy Dominik I.helyezést ért el ezen a matematika versenyen. Gratulálunk az eredményéhez, büszkék vagyunk rá!
Bálint Judit osztályfőnök, felkészítő pedagógus
Városi Mezei futóverseny, diákolimpia
A városi mezei futóverseny, a tavalyi évhez hasonlóan a Cirkusz téren került megrendezésre. Szinte minden általános iskola képviseltette magát a három korcsoportban megrendezett versenyen. A tanulóknak 1 és 2,5 kilométer közötti távokat kellett lefutni változatos terepen. Oklevél és éremdíjazásban részesültek a legjobbak mind az egyéni, mind a csapatversenyben. Felsős tanulóinkkal két korcsoportban 22 fővel vettünk részt a megmérettetésen. Legjobb helyezésünk csapatban a II. korcsoportos lányok második helyezése lett. Csapattagok: Supola Alexandra 5.b, Hingyi Emma 5.c, Fazekas Léna 5.a, Oszlányi Lilla 5.a. Szervező pedagógusok: Nagy Tímea, Bécs Krisztina, Nagy Gabriella. Kísérő pedagógus: Nagy Gabriella
Siker a Logikai matematika versenyen a Szabó Magda Általános Iskolában
2025. március 19-én a BIROK Szabó Magda Tagintézményében a városi- és városkörnyéki iskolák 2. 3. és 4. évfolyamos tanulói számára rendeztek logikai matematika versenyt. Ezt az egyéni versenyt minden évben megrendezik, amelyen iskolánk mindig képviselteti magát.
Az idei tanévben iskolánkat 5 tanuló képviselte ezen a rendezvényen.
2. évfolyamon:
Sáfár Domán 2. A osztályos tanuló
Felkészítő pedagógus: Bálint Judit
3. évfolyamon:
Kovács Flórián 3. A osztályos tanuló
Kovács Milos 3. A osztályos tanuló
Felkészítő pedagógus: Meskálné Jónás Ildikó
4. évfolyamon:
Kiss Olivér 4. A osztályos tanuló
Katona Ervin 4. A osztályos tanuló
Felkészítő pedagógus: Johan Katinka
Minden évfolyamon furfangos és gondolkodtató feladatokat készítettek a szervezők. A diákoknak 60 perc állt a rendelkezésükre a feladatsorok megoldására. Majd rövid várakozás után következett az eredményhirdetés.
Kovács Flórián I. helyezést ért el a 3. évfolyamosok versenyében.
Kovács Milos II. helyezést ért el a 3. évfolyamosok versenyében.
Szeretettel gratulálunk nekik! Nagyon büszkék vagyunk rájuk!
Köszönjük mindenkinek a részvételt!
Meskálné Jónás Ildikó munkaközösség-vezető