Európai Mobilitási Hét: Klímavédelmi Akciónap
Európai Mobilitási Hét: Klímavédelmi Akciónap 2025. szeptember 16.
„Zöld kalandok” a város szívében
Iskolánk 4. A osztályos tanulói idén is részt vettek az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódó rendezvényen, amelynek célja, hogy javítsa a városi élet és a városi emberek életminőségét, élhetővé tegye városainkat.
A Klímavédelmi Akciónap nevű programnak városunk főtere adott otthont, ahol a gyerekek négy különböző állomáson ismerkedhettek meg a környezetvédelem témájával.
Az első helyszínen több izgalmas kísérletet mutattak be a tanulóknak. A gyerekek megtapasztalhatták, hogyan fújódik fel egy lufi pusztán a szódabikarbóna és az ecet reakciójának köszönhetően. A varázslatos „lufifújó kísérlet” nagy sikert aratott a résztvevők körében.
A következő standnál egy mikroszkóp segítségével vizsgálhatták meg a Szabad strand vizének apró élőlényeit. A gyerekek többek között szúnyoglárvát, egysejtűeket, papucsállatkákat és kagylórákokat is láthattak a lencsék alatt.
A harmadik állomásnál zajmérésen próbálhatták ki a hangerejüket: mindenki jókedvűen kiáltott bele a mérőműszerbe, amely pontosan megmutatta, mennyire hangosan szólt a 4. A osztály.
A negyedik ponton egy játékos kvíz várta a gyerekeket, ahol környezetvédelmi kérdésekre kellett felelniük. Olyan témák kerültek elő, mint például az üvegházhatás okai.
A rendezvény során diákjaink rengeteg új ismerettel gazdagodtak, és játékos formában élhették át, mennyire fontos a természet és a környezetünk védelme.
Ezúton is köszönetünket fejezzük ki Városunk Önkormányzatának a program megszervezéséért és a színvonalas lebonyolításért, amelynek köszönhetően a gyermekek tovább fejleszthették a környezettudatos szemléletüket.
4. A osztály tanítói: Szeitlné Mészáros Márta és Meskálné Jónás Ildikó
Fiókaklub
Augusztus végén „Fiókaklubba” vártuk leendő elsőseinket és szüleiket. Ezen a foglalkozáson a tanító nénik és a családok megismerkedtek egymással. Leendő tanítványaink a tantermükkel és az iskola épületével. Az iskolabejáró séta után az udvaron önfeledten játszhattak a gyerekek. Ennek a programnak köszönhetően az első napon is könnyebb dolguk volt a kis elsősöknek, felszabadultan, és boldogan töltötték el első iskolai napjukat.
Az új tanév elkezdődött
Iskolánk szeptember 1-jén reggel 8 órakor ünnepélyes keretek között nyitotta meg a 2025/2026-os tanévet. Közel 400, ünneplő ruhába öltözött tanuló várta izgatottan az idei első csengőszót. Ma reggel Horváthné Paulik Réka, a Dunaújvárosi Tankerületi Központ szakmai vezető asszonya is velünk ünnepelt. Köszönjük, hogy jelenlétével megtisztelte rendezvényünket!
Közösségünkhöz a mai napon 45 első osztályos kisgyermek, 21 nyáron érkező diák és 6 újonnan belépő munkatárs csatlakozott. Az igazgatónő köszöntő beszédét követően maroknyi énekkarunk vidám énekszóval búcsúztatta a nyarat és üdvözölte a vendégeket. Majd első évfolyamunk kedvesen bemutatkozott. A legkisebbek hagyományunk szerint körbesétálták a színpadot, onnan integetve a nagyoknak és szüleiknek. A legbátrabb kisfecskék - Borbély Alex, Tóth Martin, Melikovszki Natasa - versmondással is megörvendeztettek bennünket.
Új tanév, új célok, új remények! Kívánunk Mindannyiunknak tartalmas, sikerekben és eredményekben gazdag tanítási évet!
Zánkai Erzsébet-tábor 2025.
Alig telt el egy hét a tanév vége óta, tanulóink máris ismét találkozhattak a nyári zánkai Erzsébet-táborban, ahová már a negyedik alkalommal látogattunk el. A tábor népszerűsége a gyerekek körében töretlen, hiszen pazar körülmények között lehet tartalmas időt eltölteni, mindezt alacsony részvételi díj mellett
Az idei táborozás egy gondtalan vasúti utazással indult. Az időjárás különösen meleg volt már az érkezés napján, így a szobák elfoglalás után rögtön a strand felé vettük az irányt. Az estét a szokásos nyitóünnepség koronázta meg.
Az első teljes napon a strandolásé volt a főszerep, ami nem is csoda, hiszen sokaknak ez volt az idei nyár első csobbanása a magyar tengerben. Este Dánielfy Gergely koncertjét hallgathattuk meg.
Kedden sportnapon vehettünk részt, ahol többen is egy pecsétgyűjtő vetélkedőn indultak, melynek végén ajándék kitűzőt lehetett készíteni. Délután egy hajókirándulásban volt részünk, melynek során tényeket és érdekességeket hallgathattunk meg a Balatonról, annak történetéről és többek között veszélyeiről. Vacsora után az Intim Torna Illegál zenekar akusztikus koncertjét hallgathattuk meg.
A szerdai nap hagyományosan a Hősök napja, amikor is a rendőrség, a tűzoltóság, a mentők és a katonaság is kivonul, hogy a gyerekek is testközelből megismerhessék ezen szervek eszközeit, vagy akár ki is próbálhassák azt. Így öltöztek többen tűzoltónak, mentek át egy füstalagúton, célba lőttek, valamint különböző vetélkedőkön vettek részt, apróbb nyereményekért. Délután lézerharc, kreatív foglalkozás, videójátékok és egy relaxációs technikákat bemutató foglalkozáson vehettek részt a gyerekek. Este a főtéren táncházaz tartottak, ahol tanulóink megismerkedhettek a néptánc alapjaival.
Az utolsó napon, a nyár talán eddigi legmelegebb napján strandoltunk, délután pedig a sárkányhajózást próbálhattuk ki. Az utolsó fürdőzések után már az esti záróbulira készülhettünk, ahol a hangulat igazán a tetőfokára hágott.
A hét során egy külön vetélkedőt is tartottunk, ahol a gyerekek szabadon választott csapatokba szerveződhettek. A Legendák, a Semmi, a Gumimaci Kommandó, a Kacsák és a 8.B csapatai különböző feladatokat hajtottak végre, pl. a leghosszabb fűszál megkeresése, egy fénykép elkészítésének helyét megkeresni, vízhordás marékban a Balatonból, Activity, békakereső, de számba vettük a jócselekedeteket is, amit szintén beszámítottunk a versenybe. A vetélkedőt a 8.B csapata nyerte meg (Kis Anikó, Schreiber Natália, Várnagy Kitti és Várnagy Erik). Szobaszemlét is tartottunk, ahol az ötödikes lányok jeleskedtek (Oszlányi Lilla, Fazekas Léna, Pintér Szófia).
A hét folyamán a táborban bőséges és választékos étkezésekben volt részünk, igazán nem panaszkodhattunk. A melegben sok ivókút és árnyékos hely volt segítségünkre, és sokat ügyeltünk a sapka hordására, naptej használatára, hogy megelőzzük a problémákat.
A tábor az idei évben is jól sikerült és bízunk benne, hogy még sokszor visszamehetünk hasonló élményeket szerezni.
Kísérők: Nagy Gabriella, Staub-Vass Szilvia, Pillár Balázs
Tanévzáró ünnepély
Idei tanévzáró ünnepélyünk a hőségriadó legmelegebb napjára esett, ezért engedtünk az ünnepélyek formalitásából. Lenge nyári öltözékben búcsúztattuk a 2024/2025-ös tanévet, az igazgató asszony köszöntötte a jelenlévőket és röviden értékelte a tanévet. Az énekkar vidám nyári dallal ajándékozta meg közösségünket, és a kiemelkedő eredmények méltatása sem maradhatott el. A bizonyítványok átadására már a hűvösebb tantermekben került sor.
Kitűnő vagy kiváló bizonyítványáért nevelőtestületi dicséretben részesült:
1.a: Gelénesi Zoé, Nagy Noémi, Petrovics Míra, Szántó Adél,
1.b: Bocskár Dominika, Fábián Roland, Fekete Szonja
2.a: Fekete Szonja, Sáfár Domán, Szabó Péter
2.b: András Noémi, Kovács Patrik, László Botond
3.a: Darabos Alíz, Horinka Marcell, Kapás Míra, Kovács Flórián, Kovács Milos, Lukácsi Péter, Mándi Noel, Rauf Emília, Vermes Baján Vivien
3.b: Fábián Hanna, Fekete Kiara, Schreiber Ádám
4.a: Bereczki Ditta, Kiss Olivér, Vainel Kristóf
4.b: Pock Emília
6.a: Baranyai Gábor, Feltóti Jonatán, Gál Zoé, Garbacz Máté, Izsák Eszter, Kecskés Viktória, Kovács Fanni, Nagy Norbert, Vincze Lilla
7.b: Boór Milán, Preizler György
7.c: Vainel Vince
A Petőfis Tanítványainkért Alapítvány elismerésében részesült:
Vainel Kristóf 4.a, Pock Emília 4.b – „Az év diákja 2025” kitüntető címet érdemelte ki.
A 8. évfolyam elismeréseit a Ballagás című posztban olvashatják.
A megszerzett bizonyítványhoz valamennyi tanulónak gratulálunk! Élményteli és balesetmentes nyári vakációt kívánunk! Kipihenten várunk vissza mindenkit szeptemberben!
AlmaZöld Gála – Fenntarthatósági díjak
Az AlmaZöld Gála az országos Fenntarthatósági Témahét ünnepélyes díjátadó rendezvénye. Iskolánk harmadik alkalommal kapott meghívást a rangos eseményre. Közösségünket Árvai Gyöngyi intézményvezető és Czimmer Éva intézményvezető helyettes képviselte a Barabás Villában Budapesten. A 2025-ös témahét aktivitásaiért iskolánk számos elismerésben részesült. Az elismerő oklevelek mellett 450 000 Ft díjazást nyert el iskolai alapítványunk, amiből őszi Zöld-napunkon a tanulók számára élményprogramokat szervezünk:
- Legaktívabb iskola díj – Közép-Magyarország régió,
- Hulladékgazdálkodási iskolai pályázat – I. helyezés – Közép-Magyarország régió,
- TeSzedd! iskolai pályázat – Különdíj – Fejér Vármegye régió.
Az eredményhirdetések és szívélyes gratulációk között megismerhettük más iskolák fenntarthatósági jógyakorlatait; tartalmas tanulói pályázatokat láttunk, olvastunk, melyek között saját tanítványunk, Rauf Emília munkája is szerepelt (vele egy külön poszt foglalkozik). Az ünnepélyes szakmai programot egy izgalmas solymász bemutató zárta. Reméljük, hogy Bódis László Gergelyt, a Magyar Solymász Egyesület tagját és madarait egyszer majd iskolánkban is üdvözölhetjük!
Fotó: Hajnal Péter, SBH Images
Állatbarát Általános Iskola
Iskolánk a 2024/2025-ös tanévben végzett állatvédő aktivitásaival ismételten kiérdemelte az Állatbarát Általános Iskola címet. Az oklevelet iskolánk három küldöttje vette át az Állatorvostudományi Egyetemen június 24-én. Árvai Gyöngyi intézményvezető, Dancs Viktória tanító, Bolygó Krisztina pedagógiai munkatárs büszkén képviseltük intézményünket, a Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskolát.
A rendezvényen az oklevelek ünnepélyes átadásán kívül számos szakmai programban volt részünk. Meghallgattuk ismert állatvédő szakemberek - Dr. Balatoni Katalin miniszterelnöki biztos, Dr. Vetter Szilvia állatorvos, állatvédelmi központ vezető, Gregor Bernadett Jászai Mari díjas színművésznő, Dr. Koska Hedvig állatorvos, Király Péter kutyaotthon vezető – köszöntőit, állatbarát történeteit, állatvédelmi munkájuk összefoglalóit. Lehetőségünk nyílt megismerkedni kitelepült szervezetekkel: Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány, Budakeszi Vadaspark, Fővárosi Állat- és Növénykert, BRFK, Rex, Ürömi Állatotthon, Jane Goodall Intézet, Állatbarát pedagógusok, Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum, Magyar Vadászgörény Klub. A rendezvény Mit ad az állatasszisztált foglalkozás az iskolásoknak? – Kerekasztal beszélgetéssel zárult.
A sok szakmai program között simogathattunk vadászgörényt, megérinthettünk egzotikus „nemszeretem” állatokat, készíthettünk 360 fokos videófelvételt. Mindenek közül a legkedvesebb, Rambo, a háborús veterán kutya bemutatkozása volt. Rambo az ukrán fronton szolgált, és súlyosan megsérült egy akna robbanásában, elvesztve az egyik fülét. Jelenleg a Budapesti Rendőr-főkapitányság örökbefogadott kutyája és a dunakeszi szolgálatkutyás közösség tagja. Köszönjük, hogy megismerhettük őt és köszönjük a tartalmas szakmai napot!
Rauf Emília: Földi Bence és a Talaj titka
Rauf Emília Annabell 3.a osztályos tanuló májusban az „Élet a föld alatt” országos prózaíró pályázatra küldte be munkáját. A pályázat elsődleges célja a diákok szemléletformálása volt mese vagy novella műfajban. Emília saját meséjével felhívja az olvasók figyelmét a talaj fontosságára, annak élővilágára és sokszínűségére. „Földi Bence és a Talaj titka” című meséjével az országos megmérettetésben 2.helyezést ért el. A Fenntarthatósági Témahét zsűrije oklevéllel és 40 000 Ft értékű ajándékcsomaggal jutalmazta tanítványuk sikeres pályázatát. Gratulálunk, Emília, nagyon büszkék vagyunk rád!
A pályázat díjazott munkái - köztük Emíliáé - itt olvashatók:
https://www.fenntarthatosagi.temahet.hu/2025/palyazatok-eredmenyei/Elet_a_fold_alatt_eredmenyek.pdf
