Fenntarthatósági témahetünk egyik önkéntes látogatója Pácza Ildikó, a K&H területi vezetője volt, aki pénzügyi és banki ismereteket nyújtott a két nyolcadik osztály részére. Rövid, gyermekbarát előadásában ismerteket nyújtott a tanulóknak zsebpénzbarát programokról, a fogyasztóvédelemről és bankja fenntarthatósági törekvéseiről. A látogató korábban a K&H Hűsítő Ligetek pályázata keretében facsemetéket és cserjéket hozott intézményünknek. Most elmesélte, hogy bankja 100 oktatási intézményben összesen 555 fát és 1110 cserjét ültettet el a gyerekek segítségével. Örülünk, hogy egyike lehettünk a kiválasztott iskoláknak. Boldogan gondozzuk, neveljük a facsemetéket. Köszönjük a tájékoztató előadást.
Iskolánk egyetért az „Önkéntesen a tiszta Magyarországért” programmal, melynek célja a diákok ösztönzése az illegálisan elhagyott hulladék összegyűjtése, továbbá a jelen és jövő nemzedék környezettudatos szemléletének formálása. Kiemelt jelentőségű, hogy a tanulókkal kizárólag olyan hulladék gyűjthető, amely nem veszélyezteti a testi épséget és az egészséget!
Iskolai akciónk keretében tanítványaink közös erővel rendbe tették közvetlen környezetüket. Az iskola udvarán és környékén 17 zsák szemetet gyűjtöttek össze. Az épületen belül kitakarították saját tantermeiket és öltözőszekrényeiket, fertőtlenítették a kilincseket. Nagy örömünkre szolgált, hogy takarítási kihívásunkhoz néhány szülő is csatlakozott. A szemétszedéshez szükséges kesztyűket és zsákokat DMJV önkormányzatának környezetvédelmi osztálya biztosította. Köszönjük!