Fenntarthatósági Témahét
Alsó tagozat | Felső tagozat |
Programjaink | |
A képre kattintva, nagyított méretben is megtekinthetők tagozataink programjai . |
A tisztaság fél egészség!
Ezt a régi közmondást nem véletlenül emlegették oly sokat. Nagy igazságot rejt magában, amit iskolánk alsó tagozatos diákjai is átéreztek mikor a múlt héten szorgalmas kis kezeikkel nekiláttak, hogy szűkebb környezetüket – osztálytermeiket - tisztává varázsolják. Ez több szempontból is fontos volt. A rend és a higiénia szükségletének kialakításán túl megtanulták a különféle takarítási technikákat természetes tisztító szerekkel, így védve környezetüket. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy nem érezték kényszernek a feladatot, inkább a versenyszellem hatotta át a legkisebbeket: kinek tisztább a padja, kinek nagyobb a rend a dobozában. Bízunk benne, hogy ezt az öko-szellemiséget otthon is folytatni fogják!
Öko-fogadalmak
Megérkezett az oklevél!
Már nem árvák a magaságyások
Az idei évre vonatkozóan befejezésre került ÖKO vállalásunk egy nagyon fontos állomása. A Tesco pályázatán nyert pénzből 10 magaságyás kialakítása valósult meg. Szorgos kezek munkájaként a keretek már megteltek földdel és csak a növényekre vártak. Végül is most érkezett el az a pillanat, hogy alsós diákjaink beültethették első növényeiket, azt a néhány árvácskát, mely bízunk benne, hogy elég erős lesz a tél viszontagságaival szemben. Először a 3.c osztály kezdett hozzá, hogy birtokba vegye saját kis kertjét, de a másik 9 alsós osztály is követte őket, hogy a gyerekek saját munkájuk révén érezzék meg a természet szeretetét és gyakorlati tevékenységen keresztül fejlődjön környezettudatos szemléletük.
Digitális oktatás alsós mestermunkái
Csak egy szombat volt? Nem igazán.
Digitális formában zajlott az oktatás, hogy ledolgozzuk december 24-ét. Alsó tagozatunkon is sokféle feladaton keresztül valósítottuk meg ezt a napot, de igyekeztünk nem csak elméleti, hanem gyakorlati szinten is megcsillogtatni a diákokban rejlő tehetséget. A téma mindenképpen az adventi készülődés, a karácsony és természetesen mindez az újrahasznosítás mezsgyéjén. Nagy örömünkre lelkes szülők is segítettek az alkotások elkészítésében, ami így sok esetben családi programmá nőtte ki magát. Igazi mesterművek érkeztek be az iskolába, ami üde színfoltja lett öko programsorozatunknak.
Köszönjük!
A további alktosáokat a fotóra kattintva tekinthetik meg.
Alsós hagyományunk - Luca Nap
Adventi hangulat az aulában
Takarítási világnap – Felső
Felső tagozatunkon a 7.a osztály indította útjára a takarítási kezdeményezést november elején. A hónap valamennyi nagyszünetében az osztály 6-6 tanulója nyújtott segítséget a felsős tantermek padjainak fertőtlenítésében. A kezdeményezéshez a hónap közepétől az 5.a tanulói is csatlakoztak.
Az őszi udvartakarításban az 5.a, 5.b és a 6.b segédkezett. Ők technika órán a levélseprés és a lombgyűjtés technikáját gyakorolták szervezett körülmények között. Ügyesen gereblyézték és zsákolták a zöldhulladékot.
A 7.b osztály az előadói terem szekrényeit ürítette és fertőtlenítette ki. A 8.a osztály pedig az engedélyezett levéltári selejtezést követően a feleslegessé vált iratok, naplók elszállításában közreműködött.
Az osztályok munkája látványos eredménnyel járt. Köszönjük a környezetünk tisztaságáért és a felgyülemlett hulladék újra hasznosításáért és a fertőzés terjedésének csökkentéséért végzett munkájukat.