Leendő elsős tanítóink

Kérjük a szülőket, hogy ismerjék meg a 2017/18-as tanév tanítóit:

1.A osztály: Hajdu-Csepeli Ágnes

Hajdu-Csepeli Ágnes vagyok, 2006-ban szereztem tanítói diplomát a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Karán, Szekszárdon. Már a gyakorlatomat is itt töltöttem a Petőfiben, majd 2006. szeptemberétől kezdtem itt dolgozni.
A tanító mellett vizuális nevelés – rajz szakon végeztem, és 2005-ben néptánctanítói oklevelet szerezetem Székesfehérváron.
10 éve dolgozom az iskolában, voltam napközis tanító, és 5. – 6. évfolyamon rajzot is oktattam.
Jelenleg 4. évfolyamon tanítok, iskolaotthonos rendszerű osztályban.
19 évig táncoltam a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttesben, ahol 4 évig néptáncot is tanítottam. Törekszem arra, hogy a művészeteket is bevezessem a gyerekek mindennapjaiba.
Az idegen nyelv oktatását alsó tagozaton nagyon fontosnak tartom, mert nélküle a mai világban szinte lehetetlen boldogulni. Ezért jó lehetőség, hogy iskolánkban már első osztálytól tanulnak a gyerekek angol nyelvet.
A kisfiam szintén jövőre lesz első osztályos, így nemcsak pedagógusként, de szülőként is átélem az iskolaválasztással kapcsolatos gondolatokat, kérdéseket.
Bizakodva és bíztatva, szeretettel várok minden új kisgyermeket iskolánk közösségébe, és a leendő osztályomba.

 

 1.B osztály: Ácsné Tóth Erika

Közel 40 éve vagyok pedagógus. Gyerekkorom óta az volt az elképzelésem, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni!
Először óvónőként dolgoztam, majd elvégeztem a tanítóképzőt.
A diploma megszerzése után állást kaptam a Kőrösi Csoma Sándor Általános iskolában, ahol felsős osztályaim voltak, és mivel a végzettségem engedte, taníthattam 5.6.osztályban magyart és éneket. Ezen a munkahelyen 13 évet töltöttem.
A Petőfi Iskolába kerülésemkor ismét szükség volt az ének műveltségi területi végzettségemre, mert felsőben éneket tanítottam, miközben egy „széthullani” látszó harmadikos osztály osztályfőnökségét is rám bízták.
Ebben az iskolában több feladatot is kaptam. Voltam osztályfőnök, napközis munkaközösség vezető, igazgatóhelyettes.
Kolleganőmmel 6 éve mi vezettük be és próbáltuk ki az iskolaotthonos rendszert.

Szerettem az óvódásokat is, de az iskolában látom a munkám eredményét, hogy válnak ovisból iskolás kisgyerekké.
Fontos számomra, hogy a gyerekek jól érezzék magukat az iskolában! Ennek érdekében rengeteg játék lehetőséget biztosítok számukra. Ha mód van rá, akkor együtt játszom velük. Színházbérletet vásárolunk, múzeumi foglalkozáson veszünk részt.
Igyekszem megfelelő szokás-és értékrendet kialakítani náluk. Fontos számomra, hogy bizalommal legyenek irántam és, hogy érezzék, rám mindig számíthatnak.
Sok szeretettel, odafigyeléssel jó eredményeket tudunk elérni közösen.

Tanítói mottóm a következő:
„ A jó tanító nem saját tudásának gyümölcseit osztja meg a tanítványaival, hanem megmutatja nekik, hogyan arassák le saját gondolataik gyümölcseit.”(Kahlil Gibran)

 

1.B osztály: Bebesiné Mukli Emese

Bebesiné Mukli Emese vagyok, két kisgyermek anyukája. A győri tanítóképző főiskolán végeztem, több, mint 10 éve vagyok tanító. Ez idő alatt több területen is volt alkalmam kamatoztatni a tudásom. Tanítottam alsó és felső tagozatban egyaránt. Pályámat a nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskolában kezdtem, később a dunaújvárosi Szórád Márton Általános Iskolában folytattam a munkám. 2014 óta a dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskolában dolgozom. Napközis nevelőként kezdtem, majd osztálytanító lettem. Jelenleg a 4. a osztály osztályfőnöke vagyok. Folyamatos továbbképzésekkel igyekszem bővíteni szakmai tudásomat, hogy a tanulás valódi élmény legyen a gyerekeknek.

Nagy örömmel tölt el, hogy a következő tanévtől iskolaotthonos osztályban taníthatok, hiszen számtalan előnnyel bír ez a családbarát rendszerű oktatási forma, elsősorban a gyerekek, de a szülők számára is. Fontosnak tartom, hogy már alsó tagozatban megismerkedjenek a gyerekek az idegen nyelvvel, ezt biztosítja iskolánk magas színvonalú nyelvoktatása nem csupán az angol tagozatos, hanem az iskolaotthonos és hagyományos rendszerű osztályokban is. Megteszek mindent annak érdekében, hogy a kisgyerekeknek zökkenőmentes legyen az óvoda és iskola közötti átmenet, hogy a gyerekek szívesen jöjjenek, minél jobban érezzék magukat az iskolában és sokat fejlődjenek, okosodjanak. Fontosnak tartom a szülőkkel való együttműködést, hiszen 4 évig közösen teszünk a gyermekek személyiségének sokoldalú fejlődéséért.

Szeretettel várom a leendő elsősöket!

 

1.C osztály: Hegedűsné Látos Andrea

Hegedűsné Látos Andreának hívnak, 25 éve tanítok, itt a Petőfiben a 10. tanévemet kezdem.
Egy 18 éves fiam és egy 11 éves lányom van, a férjem Hegedűs Sándor, a gyerekek által az óvodákból jól ismert, táncot tanító Sanyi bácsi. Mi mindannyian a Petőfi iskola tanulói voltunk egykor, illetve a kislányom még most is ide jár.
Pályafutásom eddigi évei alatt rengeteg tanítási módszert, programot megismertem és alkalmaztam, az elemző-összetevő olvasástanítástól a globálisig, a szótagolás-elválasztást előnyben részesítőtől a szóképesig, a Zsolnai-féle nyelvi-irodalmi kommunikációtól (NYIK) az értékközvetítő-és képességfejlesztő programig (ÉKP).
Tanítottam hagyományos oktatási rendszerben (délelőtt tanórák, utána napközi vagy hazamenetel), és iskolaotthonos rendszerben is. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem.
Biztosan állíthatom, hogy nincs legjobb módszer, hanem van, létezik a gyermek, akinek a számára nekünk (szülőknek és tanítóknak együtt, közösen) kell megtalálnunk az életkori sajátosságainak, fejlettségének, képességeinek, teherbírásának és a család életmódjának a leginkább megfelelőt. Azt, amelyben a gyermek képességei, tudása, tehetsége leginkább fejlődhet, kibontakozhat, személyisége kiteljesedhet.
Én sok-sok játékkal, mozgással, mesével, zenével, és persze rengeteg türelemmel és szeretettel azon fogok igyekezni, hogy mindezt elősegítsem.
Nézőpont kérdése, hogy a szülő a választásnál milyen szempontot tart a legfontosabbnak, mit részesít előnyben: a tanítási módszert, a tanító személyét, a gyermek teherbíró képességét, érdeklődési körét, vagy a család időbeosztását.
A jövő tanévben hagyományos rendszerben (délelőtt tanórák, délután napközi), szótagolást is figyelembe vevő olvasás-és írástanítási módszerrel szeretném indítani leendő első osztályomat.
Szeretettel várok minden érdeklődő kisgyermeket és a kedves Szülőket is, kérdéseikkel!

 

Angol nyelv: Pillár Balázs

Pillár Balázs vagyok, és a következő tanévben én lehetek az a szerencsés, aki az elsősöket fogja tanítani angol nyelvre. Mindig jó érzés ilyen kis apróságokkal foglalkozni, hiszen semmi nem fogható az elsősök érdeklődő tekintetéhez, amivel rácsodálkoznak arra, hogy milyen is az élet az ovi után.
Heti két órában fogjuk az angolt tanulni minden osztályban. Az első év a játékos ismerkedésé. Bevált, rendkívül hatékony könyvből és munkafüzetből dolgozunk, amikben aranyos és szórakoztató feladatok várják azokat, akik először találkoznak ezzel a csodálatos nyelvvel. Elsőben szinte minden óra a rajzolásé, a színezésé, a játékos feladatoké, mellette a daloké és mondókáké. Ígérem, hogy angol daloktól lesz otthon hangos a lakás! :)
Akik kiemelten fontosnak tartják az angol nyelv tanulását, azoknak Ági néni osztályát ajánlom, hiszen ez lesz az az osztály, ahol felső tagozaton már minden nap lesz angol óra, és így a nyolcadik év végére akár az alapfokú nyelvvizsga szintjére is eljuthatnak a gyerekek.
Nagyon fontosnak tartom, hogy megszerettessük az angol nyelvet a gyerekekkel, hiszen hosszú távon az egyik legfontosabb tantárgy, mivel a nyelvtudás ma már alapvető követelmény az élet számos területén. Aki megszereti ezt a nyelvet, annak számtalan ajtó nyílik meg világszerte.
Javaslom, hogy lapozzák végig honlapunkat, képeinket, ezáltal egy kis ízelítőt kapnak mindennapjainkból. Jövőre pedig várjuk önöket, csöppenjenek bele a PETŐFISEK világába! Biztosan nem fognak csalódni!