A Szülői Szervezet gyűlése

Az alábbiakban közöljük a Szülői Szervezet meghívóját tagjaik felé. Kérjük minél többen jöjjenek el!

Kedves Szülők!


Ezúton értesítelek benneteket, hogy a Szülői Szervezet első,
egyben tisztújító választmányi ülését
2013. október 03-án (csütörtökön) 17:00-kor tartjuk
az iskola kémiai előadójában.


Kiemelten fontos napirendi pontjaink:

1. A tisztségviselők megválasztása
2. A 2013/2014-es tanév szülőkre vonatkozó változásainak ismertetése
3. A tanév előttünk álló feladatainak megbeszélése
4. Az iskolánkat, pedagógusainkat ért névtelen véleménynyilvánítással kapcsolatos tenni-valók egyeztetése


Az ülés meghívott vendége lesz Rideg István úr, iskolánk igazgatója

Felhívom a figyelmet, hogy a választmányi ülésen való megjelenés minden választmányi tagnak (vagy akadályoztatása esetén megbízottjának) kötelező. Tájékoztatok mindenkit, hogy a Szülői Szervezet választmányi ülése nyilvános, ezért azon bármely érdeklődő szülő – szavazati jog nél-kül – részt vehet.

Fentiekre hivatkozva minden választmányi tag és minél több érdeklődő szülő megjelenésére számítunk, mindenkit szeretettel várunk.


Dunaújváros, 2013. szeptember 30.


Az Elnökség nevében üdvözlettel:

Nagy Edit s.k.
a Szülői Szervezet elnöke