π = 3,14

Március 14-én ünnepeljük Einstein születésnapját, valamint a Nemzetközi Pí-napot is. Ebből az alkalomból a felső tagozatos diákok megnéztek egy videót, melynek segítségével érdekességeket tudhattak meg a Pí-ről, meghallgattak egy dalt, melyet a Pí számjegyeit felhasználva komponáltak, valamint érdekes, elgondolkodtató, logikai feladatokat oldottak meg.

Minden évfolyam a korosztályának megfelelő rejtvényeket kapott. A feladatok között szerepelt többek között: szókereső, titkosírás, képes egyenlet, számjegy keresés, labirintus, rejtvény, grafilogikai feladat, versírás stb. A nap végén pedig igazi csapatmunkaként az osztályok puzzle darabokból kirakták Einstein-t, amit tetszőleges technikával ki is díszítettek.

Bízom benne, hogy sikerült egy kicsit közelebb hozni a matematikát a gyerekek szívéhez, és mindenki jól érezte magát! A gyerekek jutalma az élményen túl a márciusi osztálypontokban is megmutatkozik.

Köszönöm kollégáimnak, hogy segítettek a nap lebonyolításában.
Milekné Pekkel Szilvia szervező pedagógus



További képek itt