Új mosógép szülői összefogással

Új mosógép szülői összefogással

Sajnos tavasszal végérvényesen elromlott a mosógépünk, mellyel az iskolai textíliákat (függönyök, terítők, törölközők) tisztítjuk. Tudtuk, hogy ez nagyban meg fogja nehezíteni a nyári nagytakarítást, ezért közösségi oldalunkon kértünk segítséget, hátha fel tud ajánlani iskolánknak valaki egy használt mosógépet. Kérésünket rengetegen megosztották, amit mindenkinek nagyon szépen köszönünk.
Meglepetésünkre a „petőfis” szülők, elolvasva írásunkat adománygyűjtésbe kezdtek. A szülői kezdeményezést Pintérné Dima Irini indította el a 3.a és 8.a osztályban, ahová gyermekei járnak. Az adománygyűjtéshez hamarosan más osztályokból is csatlakoztak. Sokan pedig az elmaradt Erzsébet-tábor kaucióját ajánlották fel a költségek kiegészítéséhez.
A szülői összefogásnak köszönhetően augusztusra összegyűlt egy új mosógép ára, ami hamarosan meg is érkezett. A zánkai szülők támogatásukkal a befolyt összeg már meghaladta a mosógép vételárát, így a megmaradt összeget iskolánk diákönkormányzatának ajánlották fel a szülők.
A mosógép átadásán az adományozókat öt szülő képviselte. Az eszközt a szülők hivatalosan is a Petőfis Tanítványainkért Alapítványnak ajándékozták. Szabó Tünde, alapítványunk elnöke pedig aláírásával örömmel vette át tőlük az új eszközt. Azóta az iskola arculatát díszítő fehér függönyöket már abban tisztították ki technikai munkatársaink. Ennek köszönhetően a tanulókat szeptember 1-jén tiszta és illatos osztálytermek fogadták.
Közösségünknek rendkívül megtisztelő a szülők nagyvonalú támogatása. Hálásan köszönjük az igen csak költséges meglepetést minden adakozó szülőnek. Tudjuk, hogy a gyűjtés híre most nem ért el minden szülőhöz, de bizonyára lesz még lehetőség iskolánk diákönkormányzatának vagy alapítványának támogatására.

A szülői gyűjtésben részt vevő tanulók és osztályaik:

2.B

Csatári Luca

 

3.A

Tóth Laura

Hosszú Máté                                  

Borbély Bence/Borbély Máté    

Oszlányi Lilla                                  

Petrás Lóránt                                                

Simon-Sáth Dominik                     

Banicz Bíborka Zsuzsanna           

Vas Ádám

 

3.B

Zergi Szilárd

 

4.A

Szalay Kata Réka

Molnár Jázmin

Gilányi Eliza Anita

Kovács Fanni Liliána

Vincze Lilla

Katona Kristóf/Katona Ervin 2.A

Énekes Olívia    

 

5.A

Andonov Aleksandar

 

5.B

Molnár Zalán Milán

5.C

Ősz Csenge Boróka

 

6.B

Markovics Zalán

 

7.A

Gelencsér Gergő

Boncz Adél

 

8.A

Burián Szófia

Szurma Zsófia

Franyó Lotti

Hajdu Zalán

Azari Léna/Azari Gellért (6.A)

Markovics Ramóna

Pintér Zoé/Pintér Zsófia (3.A)

Martyin Dávid/Martyin Ákos (5.C)

 

A zánkai tábor visszajáró kauciójáról lemondó tanulók:

6.A

Iván-Zámbori Liliána

Kovács Emma Karina

Rell Szófia

Solymosy Noémi

Támadó Luca

Zemankó Gabriella

 

6.B

Fehérvári Dominik

Kis Anikó Zsófia

Kolozsvári Nóra Lili

Nagy Àgnes Léna

Tompa Cintia Klaudia

Tóth Alexandra

 

7.A

Ádám Robinzon

Andonov Juliana

Borbély Áron

Csőregi Balázs

Csőregi Zalán

Németh Kira

Solymosy Olivér

Szalma Ádám Attila

 

7.B

Barzsó Vivien

Kalmár Kiara

Kiss Jázmin

Kovács Áron Attila

Páhi Zsolt Alex

Végső Hunor

 

8.A

Azari Léna

Balogh Ludovika

Burián Szófia Sára

Franyó Lotti

Grabecz Gréta

Jakab Mirella

Katona Nóra

Kovács Alexa Bernadett

Markovics Ramóna

Pintér Zoé

Szurma Zsófia

 

8.B

Pötör Levente

 

Már elballagott tanulóink:

Csikós Vivien

Ecsődi Amanda

Horváth Bence Gergely

Horváth Dominik

Káveczki Kristóf

Molnár Luca Sára

Sárosi Zalán

Szabó Ádám

Szelényi Balázs

Tompa Laura Szilvia