Április 16-a 2001 óta a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja. 1944-ben ugyanis – nem sokkal Magyarország német megszállását követően – e napon vette kezdetét a vidéki zsidóság gettókba zárása, majd pedig deportálása, koncentrációs és haláltáborokba szállítása, mely folyamat egy éven belül az érintettek döntő többségének megsemmisítéséhez vezetett. A magyarországi zsidóság kálváriája azonban már évekkel korábban kezdetét vette, és főképp az egymást követő, s jogaikat mindinkább csorbító antiszemita törvények (ún. zsidótörvények) formájában, illetve az ezek nyomán történt intézkedések révén nyert kifejezést: előbb korlátozták a zsidó személyek továbbtanulási és foglalkoztatási lehetőségeit, házasodási szabadságukat, majd kötelezővé tették számukra a sárga csillag viselését, s megfosztották őket emberi méltóságuktól, mozgásszabadságuktól, tulajdonuktól, s legvégül életüktől.
A holokauszt tragédiája, hogy az érintettek szenvedése borzalmas és felesleges volt, haláluk pedig értelmetlen. Függetlenül attól, hogy mit gondoltak és tettek, ezek az emberek egy ördögi eszme, egy gyilkos rendszer áldozataivá váltak, amely nagy szervezettséggel és precizitással, hideg számítással és brutális kegyetlenséggel sújtott le rájuk. Hitler, a nácik és a korabeli Németország (mindez természetesen nem azonos magával az egész német társadalommal!) tagadhatatlanul oroszlánrészt vállalt a holokauszt elindításában és az európai zsidóság elpusztítására irányuló kísérletében. Ez azonban nem szabad, hogy elfeledtesse velünk, hogy ezekhez a szörnyű folyamatokhoz és eseményekhez igen sokan asszisztáltak még: a németek által megszállt vagy éppen velük szövetséges államok komplett intézményrendszere, megannyi hivatalnok, hatósági személy, vasutas stb., akiknek a hozzájárulása nélkül a pusztítás mértéke aligha lett volna ekkora. A felelősségben éppen ezért nekik is osztozniuk kell, az utókor emberének pedig szembe kell néznie ezzel.
Hasonlóképp azzal a ténnyel is szembe kell néznünk, hogy a holokauszt nem pusztán a zsidóság elpusztítására irányuló kísérlet volt: áldozatai között ott találunk megannyi más személyt és társadalmi csoportot, akiket a nácik és a példájukat követők „alacsonyabb rendűnek”, ellenségnek, s emiatt értéktelennek és elpusztíthatónak/elpusztítandónak tekintettek. A lista a politikai ellenlábasoktól (pl. kommunisták, szakszervezeti aktivisták) a fogyatékkal élőkön, a más vallású vagy szexuális beállítottságú személyeken át különböző nemzeti vagy etnikai csoportokig (pl. cigányok, lengyelek) terjedt, akiknek a zsidókhoz hasonlóan többnyire jogfosztás és diszkrimináció, üldöztetés és bujkálás, koncentrációs tábor és kényszermunka, tulajdonuk és életük elvesztése jutott osztályrészül. A holokauszt tragédiája ezért az ő tragédiájuk is: emberi tragédia, az emberiség tragédiája, amelyre emlékeznünk kell, amiből tanulnunk kell, és nem utolsó sorban tennünk annak érdekében, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg.
Lejegyezte: Poór Péter
Kép: http://dka.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=29560