A 7.a pályamunkája a Dózsa Iskola tankerületi vetélkedőjén

zalán levi

Tenyér Levente és Sárosi Zalán 7.a osztályos tanulók pályamunkája képviselte iskolánkat a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola tankerületi versenyén. Az országismereti vetélkedő témája: Ki tud többet a brit húsvéti szokásokról. A fiúk a versenyben ellenfélre nem találtak, az iskola oklevéllel és jutalomkönyvvel köszönte meg lelkesedésüket. Gratulálunk!

Felkészítő pedagógus: Árvai Gyöngyi

Újabb dicsőség !

A Pannon Oktatási Központ által szervezett tankerületi "Barangoljuk be a világot virtuálisan!” elnevezésű versenyén iskolánkból 3 csapat is indult. A 3 fordulóból álló verseny már december óta nagy kihívást jelentett diákjaink számára.

2 csapat a 7.a osztályból, 1 csapat pedig a 8.a –ból mérte fel földrajz és informatika órán szerzett tudását és megannyi új ismerettel is gazdagodott a szervezőknek köszönhetően. Online térben ugyan, de mégis izgalmakkal teli feladatokon keresztül utazhatták körbe a Földet. Ugyan az utazás több mint 80 napig tartott, de mégis nagyon előkelő helyezést sikerült magunkénak tudni. Eme rendkívüli útra, egy-egy laptoppal és telefonnal a hónuk alatt 11 csapat indult el és szerencsésen értek is haza. Mi azonban büszkén elmondhatjuk, hogy nem csak részesei voltunk a nagy kalandnak, hanem nyertesei is, hiszen a 3., 4., 5., helyezért is elnyerték diákjaink.

III. helyezett a 8.a csapata - Zűrös hármas fantázianévvel
zurosharmas
Felkészítőtanáruk: Koppányiné Sági Mónika
 
IV. helyezett a 7.a - Friends csapata
V. helyezett a 7.a - Imagine Girls nevű csapata
7a csapatai
Felkészítő tanáruk: Milekné Pekkel Szilvia

Házi angolverseny – 7.a

A tavaszi szünet környékén a 7.a osztállyal Húsvét témakörben tankerületi versenyre készültünk. A gyerekek tanulópárokat alkottak, majd együtt kutakodtak, forrásokat elemeztek, prezentációt készítettek, hanganyagot írtak és rögzítettek. A munka igazi házi verseny formájában zajlott egy teljes hónapon át. A projektmunka során értékes produktumok készültek, ezért a felsős diákönkormányzat támogatásával valamennyi résztvevő jutalomban részesült. Házi angolversenyünk I. helyezését Sárosi Zalán és Tenyér Levente munkája érdemelte ki. A II. helyet Fábián Virág és Fábián Attila prezentációja nyerte el. A harmadik helyen Csikós Vivien és Szabó Bianka előadása végzett.

honlap cikk av7

Gratulálunk minden résztvevőnek! Reméljük, hogy a projektmunka során alkalmazott informális tanulás is hasznosan fejlesztette a tanulók idegen nyelvi kompetenciáját, valamint szociális és vállalkozói képességeit!

Felkészítő pedagógus: Árvai Gyöngyi és Zsoldos Mónika

Táborozz Zánkán !

Tisztelt Szülők!

Ottalvós Erzsébet tábort szervezünk az 5-7. évfolyamosoknak Zánkára 2021. július 25-30. között.

honlap koll

  • napi ötszöri étkezés,
  • rengeteg program,
  • vonatos utazás,
  • ajándékok,
  • teljesen ingyenes.

Részletek:

https://erzsebettaborok.hu/camps/nyari-elmenytabor-zankan/

Jelentkezési határidő: 2021. május 25. kedd, 14:00 (!!!) az alábbi űrlap kitöltésével:

https://forms.gle/5p4B1jePmpSnDdVn6

Technikai akadály esetén a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre írják meg az utazó nevét és osztályát, vagy egy lapon írják meg a részvételi szándékot, szülői aláírással.

A jelentkezés nem jelent automatikusan részvételt. A kiválasztott jelentkezőknek május 26-án jelentkezési lapot küldünk, melyet 2021. május 27-ig (csütörtök) vissza kell hozni! Kiválasztási szempontok: rászorultság, iskolai magatartás.

Pillár Balázs

Az Év Diákja Díj 2021

hirdetmeny 2021 ed jo

   Huzella Péter élő online koncertje

"Ingyenjegyet kaptunk" Huzella Péter élő online koncertjére,melyen iskolánk 2.a osztálya is részt vett május közepén.

honlap BJ HP

További fotóért kérem, kattinstson a képre!

A gyerekek a zenésznek köszönhetően, megismerkedtek számos különleges állattal, amit a zenész gitárkísérettel, dalban nagyon  viccesen adott elő.
A gyerekek nagyon élvezték, szinte táncra perdültek a jó hangulatnak köszönhetően.
Köszönjük szépen a lehetőséget  Csibri Istvánnénak a CsupaCsoda Birodalom és a  Dunaújvárosi NépmesePont kapcsolattartó kollégájának!
Nagyon jól éreztük magunkat,szívesen veszünk részt legközelebb is hasonló programjukon!
 
2.a osztály és Bálint Judit osztályfőnök
 
 

CsupaCsoda Birodalom tündérmeséi

Iskolánk 2.a osztályához látogatott Csibriné Erik a CsupaCsoda Birodalom képviselőjeként, hogy bevezesse a gyerekeket a tündérmesék világába.

Megismerkedtek a tanulók a mesék szereplőivel, jellemzőivel, majd egy élőmesét hallgattak meg szájtátva a gyerekek, végül nem maradhatott el egy tündérmese megtekintése sem, Gyöngyvirág Palkó címmel.

Kedvenc meseszereplőnket,a boszorkányt, egy vicces dal, a Banya segítségével varázsolta elénk Erika mindenki nagy-nagy örömére, majd előkerült Weöres Sándor megzenésített verse is, a Bóbita.

Köszönjük szépen Erikának a tartalmas foglalkozást, várjuk vissza legközelebb is!

2.a osztály és Bálint Judit osztályfőnök

csupacsoda Bj

Tankerületi online angol verseny

Az Arany János Álalános Iskola által szervezett tankerületi online angol versenyen a 6.A osztályosok indultak.Az interaktív verseny a digitális oktatás alatt került lebonyolításra, és a lányok remekül szerepeltek.

Balogh Ludovika 7. helyezést ért el, Pintér Zoé a 3. helyet szerezte meg, és a verseny 1. helyezettje Grabecz Gréta lett.

Köszönjük, hogy öregbítettétek iskolánk hírnevét, szívből gratulálunk!

Felkészítő tanár: Pillár Balázs

Megyénk legjobb angolosa !

Mihály Gergő 8.A osztályos tanulónk a tavalyi év után ismét továbbjutott az Országos Angol Nyelvi verseny iskolai, egyben városi fordulóján.
 A következő fordulóban egyedül ő képviselte Fejér megyét. Az országos döntőbe, a legjobb harminc közé sajnos nem jutott be Gergő, de így is megyénk legjobbjaként köszönthetjük őt!
Eredményéhez gratulálunk, sok sikert a középiskolában!
Felkészítő tanár: Pillár Balázs
Mihály Gergő 8a

Free Joomla templates by L.THEME