Csőregi Zalán nagy sikere a Diákolimpián

Csőregi Zalán 6.A osztályos tanulónk harmadik helyezést ért el birkózásban a Diákolimpia országos fordulójában. Sikeréhez gratulálunk és további sok sikert kívánunk neki!

Tisztább lett a Föld!

Ma reggel tisztábbá, fenntarthatóbbá tettük környezetünket azáltal, hogy több mázsa papírt gyűjtöttünk össze a tanulók, a szülők és a pedagógusok összefogásával. A papírgyűjtés rendezetten, a tanulók szorgos kezeinek eredményeképpen gördülékenyen valósult meg. Köszönjük a szülők aktív közreműködését. A megmért papírok mind a két tagozaton összesítésre kerültek és az érte kapott pénzt a diákönkormányzat működésére fordítjuk. Az elért eredmények felső tagozaton az osztályok közötti pontversenybe is beleszámítanak.

Szerdán ne autóval

Az EURÓPAI AUTÓMENTES NAP egy 1998 óta minden évben szeptember 22-én megtartott rendezvénysorozat, amely fel kívánja hívni a városlakók figyelmét

  • a megnövekedett autóforgalom okozta környezeti, baleseti és városképi problémákra,
  • a közlekedési mód felelősségteljes megválasztására,
  • a fenntartható, környezet- és emberbarát városi közlekedés előnyeire,
  • a közösségi, a kerékpáros és a gyalogos közlekedés fejlesztésének szükségességére.

ÖKOISKOLAKÉNT szeretnénk csatlakozni ehhez a naphoz és kérjük a tisztelt Szülőket, hogy szeptember 22-én, szerdán, gyermekeikkel – ha egy mód van rá – NE AUTÓVAL közlekedjenek!
Támogató hozzáállásukat, segítségüket előre is köszönjük!

Rendhagyó testnevelés óra az alsóban

Egyszerre több, mint 200 alsós töltötte meg vidámsággal és élményekkel iskolánk tornatermét. A Violin Alapfokú Művészeti Iskola táncosai látogattak el hozzánk és tartottak egy interaktív foglalkozást a legkisebbeknek, melynek során kis ízelítőt kaptak a gyerekek a Mezőség sokszínű táncaiból. Megcsodálhatták a kalotaszegi legényes virtuóz lépéseit, de ők maguk is táncra perdülhettek. Sajátos vonatozással melegítettek be, ahol az irányváltások sokasága nevettette meg a kicsiket. Aztán pedig a pingvinek mozgását idéző lépések, ugrások következtében jelentek meg a kis izzadságcseppek. Vidámság, zene és tánc együttese okozta a feledhetetlen élményt.

További képek itt

Kenyérlángost sütöttünk

Az idei tanévben a szántóföldön termesztett növények mellett megismerkedhettek a gyerekek környezetismeret óra keretén belül a kenyérsütés alapjaival is. Ennek okán iskolánk 3.b osztálya kipróbálhatta az új sütőnket és egy délelőtt folyamán belebújhattak a kiskukták fárasztó, viszont igazán érdekes világába.
Tevékenykedtető formában fedezhették fel a kenyérsütés lépéseit az alapanyagoktól a kelesztett tésztán keresztül egészen a kenyérlángosok ízletes világáig.
Ebben a barangolásban osztálytanítójuk Szalavics Eszter segítette őket pedagógusasszisztenseink, és fejlesztőpedagógusunk szakértésével.
A mozgalmas délelőtt folyamán a gyerekek méricskéltek, gyúrtak, dagasztottak, sajtot reszeltek, szalonnát, lilahagymát, és házi kolbászt szeleteltek. A munkafolyamatok közepette természetesen a feltét minőségellenőrzése sem maradt el, így izgatottan, de hátradőlve, magabiztosan várhatták a sütőből előbukkanó ínycsiklandó falatkákat.
A közös program meghozta gyümölcsét, élményekkel gazdagon, teli pocakkal térhettek haza.

További képek itt

Jótékonykodás élvezetesen

Megérkezett kollektívánk ebédje a Legendás Falatozóból.

Intézményünk pedagógusainak nagy része jótékonysági célból választotta mai ebédjét, mellyel az Esőemberek szüleinek dunaújvárosi egyesületét támogatta. A kék hamburgerek elsőre nem szokványos megjelenése fantasztikus gasztronómiaia élvezetet nyújtott.
Egy nemes cél és egy finom étel a mai nap legfontosabb tetteinek egyike, de szombaton is találkozunk a Kultik téren, hogy segíthessünk vele.

leg

Délutáni felsős foglalkozások rendje

A felsős tanulók délutáni foglalkozási rendje a mellékelt táblázatban található. Kattintson a képre a nagyobb nézetért!

 

du21221

Papír- és kupakgyűjtés szeptember 24-én!

Hosszabb kihagyás után ismét papírgyűjtést tartunk iskolánkban szeptember 24-én, reggel 7:00 és 8:00 óra között az iskola udvarán. A papírgyűjtés bevétele a DÖK-kasszába folyik, amire igen nagy szükségünk van, hiszen az elmúlt két tanévben jelentős bevételtől estünk el az elmaradt programok miatt, miközben kiadásaink nem változtak.

Kéréseink:

  • a papírt összekötve kell behozni
  • a hullámpapírt lapra kell hajtani
  • egészségügyi okokból a papírt csak a fent megjelölt időpontban lehet behozni
  • külön gyűjtve kupakokat is lehet hozni

A legtöbb papírt hozó alsós és felsős osztály jutalomban részesül, a felső tagozaton pedig az osztályversenybe is beleszámít  a hozott papír mennyisége.

Ingyenes őszi-téli szünidei étkeztetés 2023.

Tisztelt Szülők!

Mellékelten olvashatják az ingyenes őszi- és téli szüneti étkezésről szóló tájékoztatót, valamint a szükséges nyilatkozatot.

Nyilatkozat

Tájékoztató

Free Joomla templates by L.THEME