Az újrahasznosítás ötlete nem új keletű. A szegény ember vízzel főz gondolata sem most fogalmazódott meg. Ez a kettő kovácsolódott egybe, mikor az alsós diákok tanítóikkal együtt belevágtak a munkába.
A recept egyszerű, de annál nagyszerűbb volt:
-Végy egy hulladéknak vélt csomagolódobozt!
-Gyűjtsd hozzá tengernyi kidobásra szánt kupakot!
-Rajzold meg az 50 éves iskolát jelképező évszámokat: 1972-2022!
- Tervezd meg a színeket és ragaszd meg!
Minden alsós osztály tanítóik vezetésével részt vett ebben a nem kis szervezést igénylő munkában, amit diákjaink nagy örömmel valósítottak meg. Az eredmény pedig önmagáért beszél!
Köszönjük Fábiánné Rajcsányi Magdi néninek a szervezést!
Hosszú várakozás után felsőseink ismét közös bulizáson vehettek részt az idei farsangon. Négy osztályunk is csoportosan bújt jelmezbe, és számos egyéni beöltöző mutathatta meg kreatív, egyben szórakoztató, vagy akár ÖKO-tudatos jelmezét. A jelmezverseny és a diszkó mellett a tombolahúzás volt az igazi sláger.
Ezúton szeretnénk megköszönni a szülőknek a rengeteg felajánlást a büfébe, az ajándéktárgyakat tombolához valamint az osztályok tortáját, melyet a jelmezversenyen és a tombolán adtunk ki jutalomként. Jelentős összeggel sikerült így a Diákönkormányzat kasszáját támogatni! Köszönjük a büfében személyesen besegítő szülőknek is a gyerekek kiszolgálását! Jó kis csapat volt!
Köszönjük Kis Szabó Zsoltnak is, aki elvállalta a DJ szerepét erre a délutánra. Jó bulit csinált, ezért szívesen ajánljuk más rendezvények lebonyolítására is. Telefonszáma: 06 harminc 1717181
A farsangról megmaradt alapanyagokat hétfőn szendvicsként kínáltuk fel a gyerekeknek, kedden pedig pár süteményt fogunk még szétosztani. A bontatlan, tartós enni- és innivalókat pedig későbbi iskolai programokon fogjuk felhasználni.


