Az egészség világnapja alkalmából április 9-10-én egészségnapokat tartottunk a tanulószobán és a természettudomány szakkörön, salátát készítettünk. Az alapanyagokat a diákok otthonról hozták, illetve az iskolai gyümölcsprogram keretében érkezett almákból "szállították" egyéni recept szerint. A szakkörösök a zöldségeket részesítették előnyben, így ők franciasalátát, és görögsalátát készítettek. A tanszobások inkább gyümölcssalátát. Volt alma, banán és narancs, melyeket gondos mosás és pucolás után felaprítottunk egy nagyobb tálban. Ezt követően narancslével felengedtük, majd poharakba kiporciózva kis kanállal tálaltuk. Volt, aki életében először kóstolta meg ezt a vitamindús, ízletes gyümölcsöket tartalmazó keveréket és az volt a véleménye, hogy otthon is ki fogja próbálni. A tanulók ezzel a kellemesen felfrissítő élménnyel indíttatva fogtak hozzá az aznapi írásbeli házi feladataik elkészítéséhez.
A víz világnapjához kapcsolódó programjaink már a márciusi Sulihéten elkezdődtek.
Az ötödikes és hetedikes osztályok csatlakoztak a Happy-hét „Gyalogolj a vízért!” felhívásához. 6 kilométert gyalogoltak a Dunaparton, patakon átkelve. Ezzel a sétával szerették volna felhívni a fiatalok és rajtuk keresztül a családjuk, környezetük figyelmét az ivóvízfogyasztás fontosságára.
A séta másik üzenete: Víz a békéért! Erre az eseményre iskolánk nevezett a legtöbb csapattal. A résztvevő osztályokat emléklappal díjazták.
A Happy-hét másik pályázatára 4 tanulónk küldött be tervet. A feladat olyan póló vagy képeslap tervezése volt, ami kifejezi, hogy „vizet inni egészséges”, „a víz a legjobb szomjoltó”, „én a vizet választom, üdítő helyett”.
Március 22-én, a Víz Világnapján, a tanulószobás és a napközis tanulók kis filmet néztek meg a víz, a vízivás fontosságáról majd interaktív feladatokat oldottak meg, majd vízzel kapcsolatos társasjátékkal játszhattak.
