A Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola 29. alkalommal rendezte meg a ’Ki tud többet…?’ csapatversenyt angol nyelvet tanuló diákok számára 2026. március 30-án. Az idei verseny témáját a 250 éves Amerikai Egyesült Államok adta.
A vetélkedő magyar nyelven folyt, nagyon jó hangulatban 13 csapattal városi és városkörnyéki iskolákból. Az egyes csapatok két főből álltak, iskolánkat Kiss Balázs és Nagy Norbert 7.a osztályos tanulók képviselték. A fiúk egy hónapos lelkes készülése meghozta gyümölcsét, a külsős iskolák között a 3. helyezést érték el.
Nagyon büszke vagyok szorgalmas Kiss-Nagy csapatomra, kellemes élményekkel gazdagodtunk idén is!
Szombat Katalin felkészítőtanár
Március 28-án, szombaton különleges élményben volt része a 4. A osztály tanulóinak, több testvérnek és a szülőknek is. Ellátogattunk Budapestre, a Pesti Színházba, ahol megtekintettük „A dzsungel könyve” című zenés előadást.
Vonattal mentünk és jöttünk is, és már az út is jó hangulatban telt.
Az előadás fergeteges volt. A látványos díszletek, a zene és a színészek játéka mindenkit lenyűgözött. A humoros jelenetek és a megható pillanatok egyaránt nagy sikert arattak. Végig lelkesen figyeltük az eseményeket és a végén visszatapsoltuk a színészeket, táncosokat.
A program meglepetése ezután következett! Az előadás után felmehettünk a színpadra is, ami különleges élményt jelentett számunkra, mert testközelből láthattuk azt a helyszínt, és a díszletet ahol a történet megelevenedett előttünk.
Az egész nap rendkívül jól sikerült!
Sok élménnyel gazdagodva tértünk haza, és biztosan sokáig emlékezni fogunk erre a közös színházi kirándulásra.
4. A osztály tanulói
Meskálné Jónás Ildikó és Szeitlné Mészáros Márta 4. A osztály tanítói
Iskolánk törekszik arra, hogy elnyerje az Örökös Ökoiskola címet. Ezen gondolkodás mentén került sor arra a kirándulásra, melyre az 5-6. évfolyam osztályaiból vittünk diákokat. A 2026. március 12-ei program célállomása ugyanis a Planet Budapest rendezvénye volt. A Vasúttörténeti Parkban várták a rendezők azt a 30 petőfis diákot, akik magatartásukkal, tanulmányi eredményükkel leginkább méltókká váltak a pesti jutalomútra. Az érintett évfolyamok mindegyik osztályát hatan képviselték. Közlekedési módunkat is a fenntarthatóság jegyében választottuk ki, hiszen árammal működő közösségi közlekedési eszközökkel – vonattal és metróval – utaztunk, illetve sétáltunk.
“A Planet Budapest egy élménypark és kiállítás a fenntarthatóságról (a cím a szervezet mottója). Célja, hogy élményeken keresztül tanítson és utat mutasson a fenntarthatósági normaváltáshoz. Filmes terek, interaktív installációk és inspiráló programok segítenek megérteni, hogyan kellene fenntarthatóbban élnünk, és miként formálhatjuk a jövőt mindennapi – egyéni és közösségi – döntéseinkkel.” – ez olvasható a rendezvény honlapján. Az Explorers, a Heroes és a Ride szekció egyaránt arra hívja fel a vendégek figyelmét, hogy döntéseink határozzák meg a Föld nevű bolygó, a planétánk jövőjét – benne a mi saját kilátásainkkal.
A műsorban színészek szerepeltek, ők voltak, akik bevonták a gyerekeket pl. egy túlzsúfolt város döntésről döntésre, lépésről lépésre történő átalakításába. Eljátszották, hogy van egy „szuperfogyasztó”, aki okolható a túlfogyasztásért, majd rávezették a diákokat, hogy ez csak a felelősség áthárítása, egy kényelmes helyzet. A valóság viszont nem ez – mondták –, mindenki tehet a változásért.
A Ride-ban a ’60-as években elterjedő műanyagoktól a csendes-óceáni hatalmas, 17 Magyarország méretű szemétszigetig, az aszályos időszakoktól a hirtelen lezúduló esőkig, a kiszámíthatatlan csapadékeloszlásig sok meghökkentő adattal, mégis érthetően, befogadhatóan tárták a vendégek elé, milyen nagy bajban van a Föld.
S hogy mit tehet egy iskola ezügyben? Példát mutathat tanulóinak a takarékosságból (pl. az áram- vagy vízfelhasználás terén). Taníthatja őket a szelektívhulladék-gyűjtés, az újrahasznosítás lehetőségére, vagy éppen a fenntartható közlekedési módok választására. Vannak, amik odafigyeléssel megoldhatók, mások viszont a megszokott kényelem ilyen-olyan mértékű feladását is kívánják az egyes emberektől. De ahogy Budapesten is említették: vannak folyamatok, melyek már visszafordíthatatlanok (pl. kihalt fajok), de a pusztítás tovább haladása még megakadályozható.
Ezért vittük Gábor Renáta és Nagy Gabriella tanárnőkkel közösen a petőfis gyerekeket Budapestre, mely út megszervezéséért köszönet Árvai Gyöngyi igazgatónőnek.
Vöröss Endre
A BIROK Szabó Magda Tagintézménye idén 25. alkalommal rendezte meg informatika versenyeit. A jubileumi évre való tekintettel idén kicsit változatosabbá, érdekesebbé szerették volna tenni a versenyeket, így játékosabb jellegű feladatokra is számíthattak a versenyzők.
Az 5. és 6. évfolyamosok Word-Paint versenyében Katona Zsófia (5.a) és Pintér Szófia (6.a) képviselte iskolánkat. Mindketten 3. helyezést értek el saját évfolyamukban. Felkészítő tanáraik: Bebesiné Mukli Emese és Milekné Pekkel Szilvia.
A 7. és 8. osztályos tanulók Word-Excel versenyében Fellegi Zsombor (8.b) állhatott a képzeletbeli dobogó 3. fokára. Felkészítő tanára: Milekné Pekkel Szilvia.
A gyerekek nagyon örültek a nyereményeknek, mert az oklevél és csokoládé mellé, értékes könyvutalványt is kaptak. Szívből gratulálunk a szép eredményekhez!
A Móra iskola szervezésében intézményünk 2- 4. évfolyamos tanulói februárban matematika versenyen vettek részt.
A verseny egyfordulós volt, írásbeli feladatokkal külön évfolyamokra bontva.
Az eredményekről ezen a héten kaptunk tájékoztatást:
2.a osztály: részt vett Gilányi Kristóf, Pruszkai Zalán (felkészítő pedagógus: Fábiánné Rajcsányi Magdolna)
2.b osztály: I. helyezés Bagi Zalán, Tamás Dominik (felkészítő pedagógus: Szabó Tünde)
3.a osztály: I. helyezés Horváth Dominik (felkészítő pedagógus: Bálint Judit)
3.b osztály: részt vett Béres Tamás (felkészítő pedagógus: Antalné Ősz Diána)
4.b osztály: részt vett Hriazik Elizabeth, Pávics Levente (felkészítő pedagógus: Ronyecz Andrea), Dénes Gábor (felkészítő pedagógus: Staub-Vass Szilvia)
Gratulálunk a versenyzőknek, büszkék vagyunk rájuk!
Iskolánk hetedik évfolyamos tanulói izgalmas és tanulságos szakmai kiránduláson vettek részt a Dunaújvárosi Szennyvíztisztító Telepen, miután a Mezőföldvíz Kft a Víz világnapja alkalmából nyílt napot hirdetett. A látogatás célja az volt, hogy diákjaink a gyakorlatban is láthassák, mi történik a háztartásokból távozó vízzel, mielőtt az visszakerülne a Dunába.
A szakemberek vezetésével végigjárták a tisztítási főbb állomásait: a mechanikai tisztítást, ahol a rácsok segítségével a nagyobb szennyeződéseket távolítják el, majd a biológiai fázist, ahol megismerték azokat a hasznos baktériumokat, amelyek „elfogyasztják” a vízben lévő szerves anyagokat.
A diákokat leginkább a hatalmas medencék és a technológia mérete nyűgözte le. A látogatás végére mindenki számára világossá vált: a tiszta víz nem magától értetődő kincs, hanem komoly munka eredménye. A látogatás rávilágított a környezettudatosság fontosságára is – például arra, hogy miért ne dobjunk oda nem illő dolgokat a lefolyóba.
A program végén a gyerekek kvízversenyen vettek részt, ahol számukra kedves ajándékokat nyerhettek.
Köszönjük a lehetőséget!
Iskolánk névadójához kötődő tanulmányi kiránduláson jártunk 2026. március 19-én a Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola 8.B osztályával. Az ökolábnyom minimálisra csökkentése céljából menetrendszerinti buszokkal oldottuk meg a látogatást.
Dunavecsén iskolánk névadójának szülei éltek az 1840-es években. A költő édesapja és édesanyja által három évig használt, szépen berendezett ház egykor lakásként és húsboltként is funkcionált. A kis épület viszont szűknek bizonyult ahhoz, hogy az 1844 tavaszán hosszabb időre hazalátogató Petőfi is itt lakhasson. A gazdag tárlat része az a három, a mészáros munkával kapcsolatos bárd, melyet Petrovics István használt Vecsén. Vendéglátónk, Braun Beatrix kiemelte: még a Petőfi Irodalmi Múzeumban is csak egy ilyen tárgyat tudnak megnézni a látogatók. Elhangzott a tárlatvezetésben, hogy Petőfi dunavecsei tartózkodása idején 33 verset írt – az Egy estém otthon, illetve a Füstbement terv ma is a tananyag része – és az is, hogy a TBC egyik fajtájában szenvedő költőt apja nem engedte a friss húsok köze-lébe. Érdekesség, hogy az a vecsei lány, Nagy Zsuzsika, akibe Petőfi szerelmes volt, és meg is kérte a kezét, ám annak módos szülei a 16 éves leányzót vagyonos férfihez szánták, ugyanebben a betegségben hunyt el 37 éves korában.
A bemutató után a csoport átment ahhoz a szomszéd utcában álló házhoz, melyben Petőfi hált és étkezett a Vecsén töltött két és fél hónap alatt. A ház utcafronton álló szobájában lakott a későbbi forradalmár költő. A falakon számos versének szövege olvasható. Ezek mellett egy tabló is, melyen az 1838-as dunai árvíz elleni megfeszített védekezés látható. Az akkori mentésben Petőfi szintén részt vett, csónakjának mása is látható az egyik helyiségben. Megtudhattuk azt is, hogy Sándor öccse, István – költőbátyja előtt tisztelegve – az 1848 márciusi események után ugyancsak felvette a Petőfi nevet. Istvánnak is voltak versei, ám ő inkább az agrárterületen alkotott jelentősebb műveket.
A tárlatvezetés alatt a diákok helyiségről helyiségre haladva, feladványokat megoldva juthattak el Petőfi-relikviákhoz. A játékos feladatok után a 8.B beírta nevét a vendégkönyvbe, majd jöhetett az elmaradhatatlan csoportfotó. A végzős osztály – Milekné Pekkel Szilvia osztályfőnök és e sorok írójának vezetésével – élményekkel telve indulhatott vissza Dunaújvárosba.
Vöröss Endre szervező pedagógus
Iskolánkból Erdélyi Gyöngyvér Emese, Molnár Patrik és Zergi Szilárd 6.b osztályos tanulók részt vettek a Dunaújvárosban megrendezett St. Patrick angol nyelvi versenyen, amelyet a Pannon Oktatási Központ szervezett. A program célja az volt, hogy a diákok játékos és élményalapú módon fejlesszék angol nyelvi tudásukat, miközben megismerkednek az ír kultúrával és hagyományokkal.
A verseny során csapatokban dolgoztak a tanulók, és különféle feladatokat oldottak meg: nyelvtani és szókincsbővítő feladatokat, valamint kreatív, gondolkodást igénylő kihívásokat. A feladatmegoldás mellett lehetőség nyílt kötetlen beszélgetésekre is, ami tovább erősítette a csapatszellemet és az együttműködést.
A jó hangulatot a tematikus díszítés és a St. Patrick-naphoz kapcsolódó apró finomságok is emelték. A résztvevők zöld színű dekorációk között, barátságos környezetben dolgozhattak, ami még élvezetesebbé tette a programot.
Tanulóink ügyesen helytálltak, és értékes tapasztalatokkal, valamint szép élményekkel gazdagodva tértek haza. Ezúton is gratulálunk minden résztvevőnek!
Gere Szilvia