Köszönet MINDENKINEK, aki segített!

Fél évvel ezelőtt azzal kereste meg iskolánkat Sipos László és Markovicsné Sándor Tünde, hogy a Hankook Értékteremtő Dolgozói Önkéntes Program által nyújtott pályázat keretében széppé varázsolhatjuk az I. és II. emeleti mellékhelyiségeket. Nagy örömmel fogadtuk a 380 000,- Ft-os felajánlást, hisz a mi oktatási intézményünk is - korából adódóan - rászorul a renoválásra.


Köszönet nekik a többszöri helyszíni felmérésért és a szükséges anyagok beszerzéséért, melyet követően kisebb zökkenőkkel ugyan, de 2016. szeptember 17-18-án összegyűlt egy maroknyi, ám lelkes szülői csapat, akik közel ötvenen Kónya Ildikó vezetésével a kivitelezés nem kis feladatát vállalták magukra.
Köszönet diákjaink apukáinak és anyukáinak, a már említett szervezőknek, iskolánk karbantartójának, Hrozik Pálnak és a szülői szervezet elnökének, Tóth Enikőnek, akik hétvégéjüket feláldozva helyezték el a szeméremfalakat, festették az oldalelemeket és varázsolták széppé a megkopott, itt-ott lyukas ajtókat. Megtörtént több csaptelep és mosdókagyló cseréje is.  


Köszönet mindenki munkájáért, erőfeszítéséért és kitartásáért, hogy sikeresen végződött a projekt és friss festékszagtól átitatott mellékhelyiségek fogadták hétfőn a diákokat.

 

KÉPEK ITT