Az Európai Mobilitási Hét egy nemzetközi program, melyenk célja, hogy javítsa a városi élet és a városi emberek életminőségét, élhetővé tegye városainkat. Dunaújvárosi Megyei Jogú Város Önkormányzata is benevezett ebbe a programsorozatba. Erre a rendezvényre kapott meghívást a mi iskolánk is. Szeptember 17-én 133 tanítványunk látogatott ki a Klímavédelmi Akció projektre a Városháza előtti térre. Itt különböző standok voltak felállítva. Érdekes kísérleteket mutatott be a 3.a, 3.b, 5.a, 5.c, 7.a, 7.b osztálynak Petrovickijné Dr. Angerer Ildikó, a DMJV Önkormányzat környezetvédelmi vezető ügyintézője és a program szervezője.
3.a osztály: „Az egyik sátor alatt érdekes kísérleteket nézhettünk meg pl. egy vulkánkitörés folyamatát, amelyben egy magasabb falú homokkal borított műanyag dobozba ételfestékkel színezett ecetet öntöttek és szódabikarbónát tettek. Na, de hogyan lesz ebből vulkánkitörés? Az ecet és a szódabikarbóna reakcióba lépett és a keletkező gáz hatására kitört, mint egy vulkán. Nagyon látványos volt és örültek neki a gyerekek. A másik sátornál beszéltek nekünk arról, hogy milyen zajforrások vannak a városban. A zaj szemléltetésére egy nagyot kiabálhattunk és megmérték nekünk, hogy milyen hangosan kiáltoztunk. A 3. A osztály 123 decibellel hangoskodott.”
5.c osztály: „Betekintést nyerhettünk az önkormányzatunk „zöld” munkájába. A klímavédelem és energiatakarékosság témakörében bemutatókon vehettünk részt. Mikroszkóp alatt apró rákocskát nézhettünk meg, melyet a Szabadstrand vizéből vettek ki. Kipróbálhattuk, hogy milyen hangosan tudunk kiabálni. Bizony a műszer 114 decibelt mutatott. A program zárásaként három érdekes kísérletet néztünk meg. Szódabikarbóna és ecet segítségével bemutatták, hogyan „tör ki a vulkán”, vagy a két anyag reakciójából keletkező szén-dioxid hogyan fúj fel egy lufit. Köszönjük a lehetőséget, hogy részt vehettünk ezen a programon.”
7.a osztály: „A gyerekek nagyon lelkesen várták az eseményt. Az első előadáson megismerkedtek a Zöld munkával. Mikroszkópon megnézték a baktériumokat, ami nagyon érdekes volt, majd a hangerőt mérő eszközzel meg tudták mérni, hogy mennyire hangosan tudnak tapsolni. A következő állomáson ecet és szódabikarbónával különböző kisérleteket néztek meg. Vulkán kitörés, lufi fújás szén- dioxiddal. A tanulóknak tetszett és érdekesnek találták a rendezvényt.”
7.b osztály: „A gyerekeknek érdekes kísérletsorozattal készültek a szervezők. A tanulók mikroszkóp segítségével vizsgálták a különböző vízmintákat. A növendékek változó erősségű zajok esetén zajszintmérő segítségével ellenőrizhették próbálkozásaikat. Nagy megtiszteltetés ért bennünket a program során: egyik tanítványunk, Nagy Gréta Panka interjút adott a helyi televíziónak.”
Köszönjük szépen Dunaújvárosi Megyei Jogú Város Önkormányzatának a program megszervezését és színvonalas lebonyolítását!
EMB - Klímavédelmi akciónap
Petőfi iskola
Találatok: 111