2022. 04. 29-én, 11 órai kezdéssel iskolánk 7. és 8. évfolyamos tanulói egy rendhagyó irodalomórán vehettek részt. Iskolánk névadójának, Petőfi Sándornak életútját láthattuk Turek Miklós egyszemélyes, monodráma előadásában.
A Versszínház társulat célja, hogy a különböző művészeti ágak ötvözésével mint az irodalom, a színház, a zene és a képzőművészet, közelebb hozza az irodalmat és művészeteket a gyerekekhez és a felnőttekhez egyaránt, határon innen és túl.
Az esemény megvalósulása a Köszönjük, Magyarország! program keretén belül zajlott le, melyhez városunk Munkásművelődési Központja biztosított helyet.
Köszönjük a szervezőknek, Illy Noéminek, hogy eljuttatta hozzánk a társulatot! Köszönjük a Munkásművelődési Központ vezetőinek és dolgozóinak a hely biztosítását és a program megnyitását, nem mellesleg iskolánk dolgozóinak a szervezésben nyújtott munkáját, rugalmasságát!
A program megvalósulásának kezdeményezője Batta Kinga tanárnő volt.
Áprilisi túránk alkalmával alsósaink 40 fős csapata a Budakeszi Vadasparkba vette az irányt, ahol két körben ismerkedtek a nevezetességekkel.
Az alsó körben a rovarok világából képes bemutatókon keresztül, a sakál, vadmacska és a mosómedve volt a fő látványosság. Ezen az útvonalon bemutatásra kerültek a madarak által preferált élőhelyek és fészkeik. Interaktív játékok segítették az itt szerzett tudás elmélyítését.
Majd 12 órától egy madárbemutatón vehettek részt a gyerekek, ahol sok érdekességet tudtunk meg a galambról, kanáriról, sólyomról, illetve megfoghatták a siklót is. A végén elröptettek egy postagalambot is.
A felső körben a szarvasok, őzek, muflonok, vaddisznók, kecskék, lovak és szarvasmarhák voltak láthatók, ahol zoo csemegével tudták a gyermekek etetni az állatokat, illetve a muflonok és a kecskékhez be is mehettek és meg is simogathatták őket.
Az állatok után egy kis pihentető játszótéri szabadprogram került megrendezésre, majd a dinoszauruszok földjén folytatták a túrát. Az ott kiállított makettek némelyike mozgott és hangot is adott ki.
A vonaton minden gyermek hatalmas élményekkel teli, boldog mosollyal mesélte egymásnak az aznapi élményeit.
