Immár állandósulni látszik, hogy a felső tagozat osztályai saját termet kapnak, nem vándorolnak, ami már tavaly is megmutatta hatását. Több helyen is felbukkan olyan dekoráció, ami egyediséget csempész az unalmas és bizony nem túl dekoratív lambériázott falakra. Idén szeptemberben pedig különösen az ötödikes osztályok termein szembetűnő, hogy az alsós „hagyományokat” viszik tovább.
Az idén a felsős osztályok számára évszakonkénti teremszépségversenyt hirdettünk. Ennek első felvonása a novemberi osztálypontokba beszámító őszi dekorációs verseny. A téma egyszerűen az ősz, amit minden osztály a saját értelmezésében dolgozott fel. Voltak, akik kizárólag a Halloweenre koncentráltak, mások inkább az őszi levélhullásra. A zsűrizést a felsős osztályok DÖK képviselői teljesítették.
A végső sorrend az ő pontszámaik alapján:
1. a 8.b őszi tanterme
2. az 5.a őszi tanterme
3. az 5.b őszi tanterme
A 7.a osztály tanterme is mindössze egy ponttal csúszott le a dobogóról, elismerés érte. Valójában az összes felsős osztály dicséretet érdemel, hiszen rengeteg munkát fektettek tantermeik feldíszítésébe; akár önállóan, akár az osztályfőnök irányításával. Ökoiskolai munkatervünk egyik fontos nevelési célja a környezetünk gondozása, szépítése. Gratulálunk gyerekek! Ezt a nevelési célt az első negyedévre mindannyian teljesítettétek!
Hagyományosan a tanév legnagyobb bulija, a Halloween végre elérkezett a felső tagozaton. A 8.A és a 8.B osztály közös erővel tett meg mindent azért, hogy iskolatársaikat szórakoztassák vagy éppen ijesztegessék. A büfében finomabbnál finomabb sütemények várták a gyerekeket, a teaházban pedig pincérlányok szolgálták fel a meleg italokat. Természetesen nem maradhatott el a jelmezverseny, ahol idén is meglepő és kreatív jelmezeket láthattunk, javasoljuk a galéria megtekintését! Idén is üzemelt a jósda, ahol állítólag már valóra is vált pár jóslat. A játékteremben különböző ügyességi feladatokon lehetett részt venni, de itt lehetett tetoválást kérni is. Nagy sikere volt a darts-táblának is. A diszkóban Kinga néni keverte a zenét, nagy-nagy sikerrel. Az este második részében az elvarázsolt kastély várta a bátor látogatókat. Jó páran végigsikoltozták a sötét alagsort, így sikeresen működött ez az állomás is.
A gyerekek beszámolói alapján az este nagyon jól sikerült, többen arról számoltak be, hogy jó volt végre a tanulós hétköznapokat megtörni ezzel a bulival. A szervező osztályokat is dicsérték társaik, de a hetedikesek közül már voltak, akik most megígérték, hogy jövőre még jobb bulit kerekítenek Várjuk!
A szervezést köszönjük a két nyolcadikos osztálynak, és osztályfőnökeiknek: Nagy Gabriellának és Pillár Balázsnak