A szünet előtti napon a 2.b osztály a rajz órát sétával és játékkal töltötte a Duna parton. Megfigyeltük az ősz elmaradhatatlan csodálatos színeit. Majd három csoportot alkottunk három csapatkapitánnyal, és indulhatott a kincskeresés, a borítékok keresése, amelyek hol egy fán elrejtve, hol egy pad alatt, vagy bokorban várta megtalálóit. Mindegyikében izgalmas feladatot kellett megoldani az ősszel, illetve az olvasmányainkban szereplő ismeretanyagokkal kapcsolatosan. Mindegyik boríték rejtett valami izgalmas játékot, keresztrejtvényt, igaz-hamis állításokat. A játszótéren vártuk be, míg az utolsó csoport is beér, majd indultunk vissza az iskolába. Játék közben átismételtük a tanultakat, miközben jót töltekeztünk az éppen esőmentes időben.
Szeptember hónap osztálya - 8.b
A szeptember hónap minden tanévben kihívásokkal, feladatokkal teli időszakot jelez a tanulóknak és tanáraiknak egyaránt, a tanulóknak egyénileg is és az osztályközösségek számára is, hiszen ebben a hónapban ismét elkezdtünk egy új tanévet. Ezenfelül szeptemberben került sor idén is az iskolai sportnap megszervezésére és megvalósítására, valamint volt még aktív tanulói részvétel a Kutatók Éjszakáján az egyetemen, szemétszedés, autómentes nap, MOL verseny és a tantermek dekorálása is.
Az osztályok közötti pontversenyben az első három helyezést a következő osztályok nyerték el:
1. 8.b 808 pont
2. 8.a 779 pont
3. 8.c 724 pont
Ellentmondásos, de szeptemberben a mulasztásokért kapható legtöbb mínusz pontot, ugyanakkor az aktivitásokért adható legnagyobb számú dicséretet is a 6.c osztály szerezte. A legkevesebb mínusz pontja pedig a 8.b osztálynak volt.
Gratulálunk a pontverseny első három helyezettjének!