Az idei év első hónapjában iskolánk felsőtagozatos tanulói közül kétségtelenül a nyolcadikosok bizonyultak a legaktívabbaknak a tanulás mellett, a tanórákon kívül.
Januárban a „Barangoljunk” informatikai versenynek már a második fordulójában vettek részt 8.B és 8.C osztályos tanulóink. A „Világ legnagyobb tanójára” projekthéten, érzelmi intelligencia kategóriában, a „Velünk élő állatok” témában országos harmadik helyezést ért el három 8.B osztályos diákunk, Fellegi Zsombor, Baksai Balázs és Baksai Bendegúz egy dallal, az emberek és az állatok kapcsolatáról írt saját szerzeményükkel, amely dalnak nemcsak az elkészítésében, hanem az előadásában is az egész osztályközösség közreműködött. A nemzetközi „Giving Week” programjában, az országban a „Legjószívűbb osztály” címéért pedig szintén a 8.B osztály indult.
Összesítve mindegyik felső tagozatos osztályunk teljesítményét a különböző feladatokban ebben a hónapban, az első három helyezést a januári pontversenyben a következő osztályok nyerték el:
1. hely: 8.B 783 ponttal,
2. hely: 8.A 700 ponttal,
3. hely: 6.A 691 ponttal.
Az elektronikus Kréta rendszer bejegyzései alapján a legkevesebb mínusz pontot a 8.b osztály szerezte. A legnagyobb számú dicséretet a 8.A osztály kapta január hónapban.
Gratulálunk a pontverseny első három helyezett osztályközösségeinek!
Vágó József Tamás DÖK vezető pedagógus
Január hónap osztálya: 8.b
Petőfi iskola
Találatok: 20