December 13. Luca nap

Az alsó osztályosok ezen a nevezetes napon tartották meg a babonákról, hiedelmekről, népszokásokról ismert Luca napját. Osztályszinten beszélgettek a tanulók az erre a napra jellemző népi szokásokról, hagyományokról, lucázásról. Majd csoportmunkában, az ismeretek birtokában, a Luca napi kvíz kérdéseire válaszoltak. Ezután izgalmas feladat, a férj-és feleségjóslás következett. Minden kisgyermek 12 cetlire fiú- illetve lányneveket írt, sapkába tették és egyesével kihúzogatták őket. Az utolsónak maradt papírlapocskán, aztán elolvashatták a majd eljövendő férjük illetve feleségük nevét. Feltéve, ha hihetünk a népi jóslásnak. Volt öröm vagy csalódás az utolsó név elolvasása után. 

A legjobban várt esemény azonban a Luca napi-búza ültetése volt. Mindenki nagy szeretettel, gonddal ültette el kis dobozába a búzaszemeket, melyet a téli szünet megkezdéséig a tanulók az osztálytermük ablakaiban gondozhatnak, nézegethetnek, ápolgathatnak. Így a karácsonyi asztalra majd a gyönyörűen kicsírázott kis bokor kerülhet, jelezvén, hogy jövőre is jó lesz a termés, lesz mit ennünk.

Itt mondanék köszönetet Kovács István apukának (4.a ), aki a Luca- búzánkról gondoskodott.
 
Gulyásné Dorka Violetta 

További képek itt