Dr Szalai Lászlóné nyugdíjas pedagógust Szabó Zsolt alpolgármester úr köszöntötte Dunaújváros Megyei Jogú Város 2025. június 10-én megtartott pedagógus napi ünnepségén. A pedagógus hatvan éves pedagógiai pályafutása alkalmából a Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola közössége is tisztelettel és szeretettel köszönti Dr Szalai Lászlóné Marika nénit! Gyémánt fokozatú diplomájához, díszokleveléhez szívből gratulálunk és kívánunk neki kiváló egészséget, gyermekei és unokái körében boldog nyugdíjas éveket!
Méltatás:
„Miniszteri Dicsérő Oklevél” 1989
„Vörökereszt Aranyfokozat” 1993
„Pedagógus Életpályáért Emlékérem” 2007
Dr Szalai Lászlóné 1965-ben szerzett általános iskolai tanári oklevelet a Pécsi Tanárképző Főiskolán. A pedagógus életpályát a Soponyai Nevelőotthonban kezdte meg. A gyermekvárosban közel 10 évig dolgozott földrajz-biológia-mezőgazdasági ismeretek szakos tanárként. 1974-től nyugdíjazásáig a Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola pedagógusa volt, ahol több mint 30 évig gyermekek százainak oktatott környezetismeretet, biológiát és földrajzot. Gyermekként háromgyermekes családban nőtt fel, majd orvos végzettségű férjével közösen ő maga is három gyermeket nevelt fel, Csillát, Ágnest és Zsuzsannát. Férjét munkája a nyolcvanas években Líbiába szólította, ahová családját is magával vitte. A tanárnő emiatt két évre megszakította dunaújvárosi tanári munkáját, majd onnan visszatérve az észak-afrikai élet tapasztalataival gazdagodva és a tőle megszokott lendülettel még húsz évig ugyanott, pedagógiai munkásságát a Petőfi Iskolában folytatta. 2006-ban nyugdíjba vonult, de rövid pihenő után érzett magában még energiát a folytatáshoz. A következő három évben a Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola, az ADU Vállalkozói Szakközépiskola, illetve a Rudas Közgazdasági Középiskola nevelőtestületét segítette nyugdíjas óraadóként.
Tantárgyait kiemelkedő szakmai tudással és kiváló eredményességgel tanította. Pedagógiai, szaktanári feladatait kiemelkedő színvonalon végezte, munkájában igyekvő, lelkiismeretes és megbízható. Órái színesek és élményszerűek voltak. Egyformán fontosnak tartotta a tehetséggondozást és a felzárkóztatást. Tanítványaival rendszeresen készült városi szintű biológia, földrajz és vöröskeresztes versenyekre. Szaktanári munkája mellett hosszú évtizedeken át osztályfőnökként is tevékenykedett. Régi tanítványai a mai napig örömmel emlékeznek rá, gyermekeiket is szívesen íratták volt osztályfőnökük, Marika néni osztályába. Példamutató kapcsolatban állt a szülőkkel is, akik nagyon tisztelték őt. Pedagógusi tevékenységében a gyermekek szeretete, megbecsülése vezérelte. Személyes példamutatással kulturált viselkedésre nevelt. A gyerekek bizalommal fordultak hozzá, elfogadták tanácsait. Osztályfőnökként jó közösséget formált. Éveken át végezte a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokat, empátiával, felelősséggel, szeretettel fordult a nehéz körülmények között élő gyermekek és családjaik felé.
Munkatársai őszinte, szókimondó embernek ismerik, a nevelőtestület aktív, produktív tagjaként. Jószándékú pedagógiai javaslatai mellett, munkaidején túl is számíthattunk támogatására. Kollégáival jó érzékkel és megfelelő hangulattal kommunikált, szóval és tettel egyaránt a közösség formálásán fáradozott. Nyugdíjba vonulását követően is sokáig járt vissza iskolai rendezvényekre. Akik mellette tanítottunk, ma is emlegetjük cukrászminőségű süteményeit és a fokhagymás lángost, amit örömmel készített egy-egy kirándulásra, munkatársi összejövetelre.
Hatvan éves pedagógiai pályafutása alkalmából a Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola közössége tisztelettel és szeretettel köszönti Dr Szalai Lászlóné Marika nénit! Gyémánt fokozatú diplomájához, díszokleveléhez szívből gratulálunk és kívánunk neki kiváló egészséget, gyermekei és unokái körében boldog nyugdíjas éveket!
Dunaújváros, 2025. május 20.
Gyémánt diploma - Köszöntés
Petőfi iskola
Találatok: 115