„Ha megismersz egy idegen nyelvet, az ajtót nyit egy másik kultúra felé. Az pedig csak rajtad áll, hogy átlépsz-e a küszöbön, és befogadod-e magadba a világ egy újabb szeletét.”
/D. Tóth Krisztina, újságíró, szerkesztő, műsorvezető/
“Minden nyelven amin beszélsz, egy új életet élhetsz. Ha csak egy nyelven beszélsz, csak egy életet élhetsz.’’
/Cseh közmondás/
“Annyi ember vagy, ahány nyelven beszélsz.“
/ Tomáš Garrigue Masaryk/
A dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola megnyitotta kapuit a nagycsoportos óvodások és szüleik részére, akik egy nyílt játékos angol nyelvi foglalkozáson vehettek részt 2025. február 19-én, délután.
A foglalkozás közös játékos feladatain keresztül, angol éneklés, beszéd, labdázás és mozgásos gyakorlatok formájában a gyerekek elsajátíthatták és gyakorolhatták angol nyelven a bemutatkozást, a felszólító mondatok megértését és a testrészek megnevezését. A „Head and Shoulders” és a „Ten Little Fingers” angol dalok közös eléneklése is segített jó hangulatot varázsolni az óra idejére. Ezután egy interaktív játék következett, amelyen keresztül a számok felismerését és helyes angol kiejtését gyakorolták a gyerekek.
A nyelvtanulás mellett az iskolát látogató óvodások és szüleik megnéztek néhány részletet az előző évek Petőfi gála műsoraiból, az iskola tanulói által a színpadon előadott produkciókból.
A program utolsó részében az óvodás gyerekek az angol nyelvtanárok, a szülők segítségével és az iskola 4.B és 3.B osztályos tanulóival együttműködve kipróbálhatták angol tudásukat az állatfajták és a színek megnevezésével kapcsolatosan a Petőfi iskola angol nyelvi laborjának számítógépei előtt ülve, egy „Kahoot” teszt, egy feleletválasztós vetélkedő formájában.
A játékos angol óra keretein belül a gyerekek megismerhették egy kicsit az iskola tanítási módszereit, a Petőfi iskola nyelvóráinak a hangulatát, korszerű informatikai eszközeit a nyelvi laborban, személyesen a nyelvtanárokat is, továbbá belekóstolhattak abba, hogy milyen öröm és sikerélmény, ha meg tudnak szólalni az anyanyelvükön kívül egy másik idegen nyelven is.
A programon részt vett az iskola angol nyelvtanári munkaközösségének szinte minden tagja. A foglalkozást vezette Gere Szilvia, Szombat Katalin, angol nyelvtanárok, Hekkelné Imre Györgyi, az angol nyelvtanári munkaközösség vezetője és Árvai Gyöngyi, intézményvezető és angol nyelvtanár.
Bízunk benne, hogy a programon részt vevő óvodások érdeklődését sikerült felkeltenünk az angol nyelvtanulás iránt, és hogy (amennyiben iskolánkat választják a tanulmányaikhoz) örömmel üdvözölhetjük majd őket, mint új első osztályos tanulóinkat a szeptemberi iskolai tanévnyitó ünnepségen.