Erzsébet-tábor, Zánka 2024.

Iskolánk 19 tanulóval vett részt idén a nyári Zánkai Erzsébet-tábor színes programjain. A szokásos vasárnapi indulás és kimerítő vonatozás után a gyerekek a Balatonban hűthették le magukat. A szobák elfoglalása után máris kezdődtek a megnyitó bulik. A hétfői napon a strandolás mellett a sárkányhajózást is kipróbálhatták a gyerekek. Idén nagy szerencsénk volt, mivel az időjárás azt is lehetővé tette, hogy a gyerekek a kikötőn kívül is, a part mentén is evezhettek. Kimerítő gyakorlat volt! Kedden a fák lombjai között tehették próbára a gyerekek erőnlétüket és egyensúlyukat, amikor is egy kalandpályán mehettek végig. Délután a Szélkirálynő katamaránon szelhettük a hullámokat. Szerdán egy olyan programon vehettünk részt, ami nem minden nap adódik a gyerekek számára, ugyanis a szinkronszínészet alapjaival ismerkedhettünk meg nem kisebb művészek segítségével, mind Háda János és Zámbori Soma. Este pedig egy hangulatos tábortűz várta a gyerekeket, ahol közös éneklés és szórakoztató előadások színesítették az éjszakát. Csütörtökön kreatív foglalkozáson készítettek a gyerekek kulcstartót, de volt, aki a gipszfestést próbálta ki. Egy utolsó nagy strandolás után a lányok még trambulinoztak egyet, mielőtt a táborzáró bulira mentünk volna. Az utolsó nap már az utazás jegyében telt. Nagy segítségünkre volt az utazás lerövidítésében Pintérné Dima Irininek, iskolánk SzüSze vezetőjének, hálásan köszönjük!

Szívből ajánljuk az Erzsébet-táborokat továbbra is tanulóinknak, hiszen a jókedv és a nem hétköznapi programok garantáltak, mindezt szinte térítésmentesen.

További képek itt