Gyereknap - diákolimpia

Diákolimpia

Van néhány nap az iskolában, amely nem a padban való tanulásról szól, hanem az élményeken alapuló tapasztalatszerzésről. Iskolánkban május 19-én tartottuk meg DÖK napunkat, amelynek témája az ókori olimpia lett. Elsőként Kovács István tartott előadást a gyerekeknek, aki többek között tagja volt a pekingi olimpiai játékok magyar fáklyaváltójának. Népszerűsítette az olimpiai eszmét és sok-sok érdekességet mesélt el az olimpiákkal kapcsolatban.  A következő program a kajak kenu sportág népszerűsítése volt. Láttak, és bele is szállhattak a vállalkozó kedvűek egy hajóba, majd jelképesen lefutottuk a tiszteletkört az olimpiai lánggal az iskola udvarán. Ezt követően az osztályok az olimpiával kapcsolatos elméleti tudásukat bővítették, mindenki a saját tudásának megfelelően. Végül a nebulók osztályonként vettek részt az olimpiai játékokon, ahol ugrálókötelezésben, zsámolyra dobásban, kötélhúzásban, kapura rúgásban, célra dobásban, olimpiai totóban, gyöngyfűzésben kirakóban és távolugrásban mérhették össze tudásukat. A felsősök kilenc számban mérhették össze tudásukat a diákok. Tollaslabda, asztalitenisz, sakk, origami, célba rúgás, röplabda, gladiátor és szellemi olimpia. A versenyszámok után iskolánk közössége előtt díjátadót tartottunk. Dobogóra állhatott az egyes próbák 1-3 helyezettjei. Iskolánk logójával ellátott érmet kaptak, amit büszkén viseltek. Ezek után az ókori olimpiákról kaptak ismeretek az osztályok, kiegészítve érdekességekkel az újkori olimpiákról is. A program fantasztikus hangulatban telt, diákjaink elmondása szerint az egyik legjobb nap volt a tanévben.

További képek itt