Környezetünk zöldítése – Új fák és cserjék érkezése

A K&H Bank alapítványának Hűsítő Ligetek pályázatán még ősszel indult iskolánk. Hajdu-Csepeli Ágnes intézményvezető-helyettes sikeres pályázatának gyümölcsét azonban még csak most élvezhetjük. Önkéntes segítőkkel az 5.b osztály tanulói három facsemetét, egy hársfát, két kőrist és hat mirtuszcserjét szakszerűen elültetett iskolánk udvarán.

Szecs Csabáné, Mariann, pedagógiai munkatársunk felajánlásával harminc tő mályvacserje is érkezett, melyeket az emelvény kerítése mellé telepítettünk. A sövény kialakításáért Gölöncsér Gábor technikai munkatárs volt a felelős.

Iskolánk főbejáratánál a DVG Zrt befejezte a fűtéscsövek cseréjét és a híd alatti kispark helyreállítása is megtörtént. A tereprendezés során az árkot a kertészek fűmaggal beszórták, illetve hét virágos kőris facsemetét kaptunk az ablakaink alá.   

A tavasz beköszöntött és alig várjuk, hogy fiatal növényeink kirügyezzenek, majd virágba boruljanak. Mindenkinek tisztelettel köszönjük, aki azon igyekezett, hogy tanítványainkat egy élhetőbb környezet vegye körül. Tanítványainkat és szüleiket arra kérjük, hogy fiatal növényeinket segítsenek megóvni, ápolni, gondozni. Bízunk abban, hogy szabadtéri rendezvényeinket, foglalkozásainkat hamarosan lombos fák árnyékában tarthatjuk!

További képek itt