Teremszépségverseny

Immár állandósulni látszik, hogy a felső tagozat osztályai saját termet kapnak, nem vándorolnak, ami már tavaly is megmutatta hatását. Több helyen is felbukkan olyan dekoráció, ami egyediséget csempész az unalmas és bizony nem túl dekoratív lambériázott falakra. Idén szeptemberben pedig különösen az ötödikes osztályok termein szembetűnő, hogy az alsós „hagyományokat” viszik tovább.

Az idén a felsős osztályok számára évszakonkénti teremszépségversenyt hirdettünk. Ennek első felvonása a novemberi osztálypontokba beszámító őszi dekorációs verseny. A téma egyszerűen az ősz, amit minden osztály a saját értelmezésében dolgozott fel. Voltak, akik kizárólag a Halloweenre koncentráltak, mások inkább az őszi levélhullásra. A zsűrizést a felsős osztályok DÖK képviselői teljesítették.

A végső sorrend az ő pontszámaik alapján:
1. a 8.b őszi tanterme
2. az 5.a őszi tanterme
3. az 5.b őszi tanterme

A 7.a osztály tanterme is mindössze egy ponttal csúszott le a dobogóról, elismerés érte. Valójában az összes felsős osztály dicséretet érdemel, hiszen rengeteg munkát fektettek tantermeik feldíszítésébe; akár önállóan, akár az osztályfőnök irányításával. Ökoiskolai munkatervünk egyik fontos nevelési célja a környezetünk gondozása, szépítése. Gratulálunk gyerekek! Ezt a nevelési célt az első negyedévre mindannyian teljesítettétek!

További képek itt