Barangoljuk be a világot! - Döntő

Május végén került megrendezésre a Pannon Oktatási Központ Magángimnázium által szervezett „Barangoljuk be a világot!” elnevezésű verseny országos döntője. Az első két forduló eredményei alapján, iskolánkat a 8.a osztály Ananászok csapata képviselte.
Az előzetes feladatok elkészítésével fontos pontokat szerezhettek a csapatok a döntőben. Az egyik feladat egy 3-4 perc hosszúságú dokumentumfilm elkészítése volt. A videónak, a tanulók lakhelyét kellett bemutatnia: történetét, földrajzi nevezetességeit, látnivalóit, illetve egyéb érdekességeket. A feladat megoldásához segítséget is kaptak a diákok. Pachmann Péter, népszerű televíziós szakember útmutatásaival, tanácsaival látta el a csapatokat a filmforgatással kapcsolatban.
Véleményem szerint a csapat videója nagyszerű lett. Sikerült minden kritériumnak eleget tenni: bemutatta a város történetének főbb állomásait, híres dunaújvárosi sportolókat, színészeket, zenészeket. Dunaújváros többször adott otthont híres filmforgatási helyszíneknek. A videóban – többek között – erre is találunk bejátszásokat, valamit a színes zenei betétek mellett, bemutatásra került az a jelenet is, amikor Vitray Tamás, Kossuth-díjas magyar újságíró, főszerkesztő, riporter, fogadásból ruhástól beleugrik a Dunaújvárosi Uszoda medencéjébe.
A másik előzetes feladat egy A2-es méretű plakát elkészítése volt, melynek témája a környezettudatosság, környezetvédelem. A gyerekek egy interaktív plakáttal készültek, ahol részletesebben a víztakarékosságról, környezettudatos vásárlásról, szelektív hulladékgyűjtésről, energiatakarékosságról, valamit az utazással kapcsolatban gyűjtöttek információkat, tudnivalókat.
A döntőt a Pannon iskola gyönyörű épületében tartották, ahol sok összetett, bonyolult, valamint érdekes feladattal kellett megbirkózniuk a gyerekeknek. A teljesség igénye nélkül néhány feladat: Megadott információk alapján Ausztrália időjárástérképét kellett számítógépen elkészíteniük. A kóstolási feladat nemcsak a lakmározásról szólt, további kérdések vártak rájuk az ételekkel kapcsolatban. Étlaptervet kellett készíteniük egy olaszországi pizzéria számára, ahol nemcsak a látványt, de az ötletet és a tartalmat is pontozták. Számot kellett adniuk abból a tudásból is, amit az első két fordulóban szereztek.
Az összesített pontozás után az Ananászok csapata az országos megmérettetésen 7. helyezést ért el. Azt gondolom, hogy ez gyönyörű eredmény. Nagyon büszke vagyok a gyerekekre, hiszen rengeteget dolgoztak ezért az eredményért (az első két fordulóban, az előzetes feladatok elkészítése során és a döntőben is).
A csapat tagjai, akik a végső fordulóban képviselték iskolánkat: Ecsődi Amanda és Fábián Attila. Mindketten a 8.a osztály tanulói.
Bízom benne, hogy a gyerekek jól érezték magukat a verseny alatt és az új élmények mellett olyan tapasztalatot is szereztek, melyet a későbbi tanulmányaik során is hasznosítani tudnak!
Köszönöm a Pannon iskola diákjainak és tanárainak, hogy megszervezték és lebonyolították ezt a színvonalas vetélkedőt. Fantasztikus vendéglátásban volt részünk. Remélem jövőre újra találkozunk!
Milekné Pekkel Szilvia


További képek itt