Pedagógus Szolgálati Emlékérem - Rideg István

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy Rideg István intézményvezető úr ismételten állami kitüntetésben, Pedagógus Szolgálati Emlékéremben részesült. Az emberi erőforrások minisztere által adományozott elismerést tegnap ünnepélyes keretek között vehette át a Dunaújvárosi Tankerületi Központ pedagógus napi ünnepségén.

Az intézményvezető úr nyugdíjba vonul. Szinte lehetetlen egy teljes életpályát, a naponta együtt megvalósított feladatokat röviden felsorolni. Vezetőként megmutatta az utat, és csapatával végig is ment rajta, emberséggel irányítva, töretlen elhivatottsággal. Köszönet érte.

Egészségben és élményekben gazdag nyugdíjas éveket kíván
a Nevelőtestület

 

Az elismerésre méltó tevékenység ismertetése:


Rideg István tizennégy éve a Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola pedagógusa, helyettes vezetője, megbízott igazgatója, majd intézményvezetője. Vezetői pályázatának mottója: „Az iskola ereje nem a falakban van”.

Rideg István a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola földrajz-biológia szakán folytatta pedagógiai tanulmányait. Első diplomáját 1979-ben kapta meg Egerben. 2005-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán lett szakvizsgázott pedagógus, közoktatási vezető. Pályáját a József Attila Általános Iskolában kezdte Dunaújvárosban, később a város Gárdonyi Géza Általános Iskolájában tanított. Szaktanárként, osztályfőnökként, munkaközösség-vezetőként, majd iskolavezetőként összesen 42 év szakmai-pedagógiai munkát fordított a gyermekek oktatására-nevelésére.

Munkájában komoly szerepet kap az intézmény menedzselés és a kezdeményező tevékenység. Folyamatos fejlesztésre törekszik a külső kapcsolatok építésében, az iskola érdekeinek védelmében, a PR munkában, az eredmények elérésében és megismertetésében. Elfogadott és elismert partner városunk, tankerületünk nevelési-oktatási folyamatában.

Iskolánkban intézményvezetőként több mint egy évtizede odaadással és elkötelezetten támogatja a gyermekek harmonikus személyiségformálását, a különleges gondoskodást igénylő gyermekek, tanulók segítését. Vezetői programjában számos törekvést valósított meg a tanulói integráció, a hátránykompenzáció és a tehetséggondozás érdekében.

2010-ben iskolánk az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programhoz benyújtott „Együttműködés az együttnevelésért - Sajátos nevelési igényű tanulók integrációja Dunaújváros három oktatási intézményében” című pályázatunk támogatásban részesült. Az intézményvezető úr a program keretében ösztönözte a pedagógusokat integrációt támogató, érzékenyítő továbbképzésekre, melyeken maga is részt vett.  Együttműködési megállapodást kötött a helyi EGYMI-vel a szegregáltan oktatott sajátos nevelési igényű tanulók iskolánkba történő átlátogatására. Vendégtanulói jogviszonyban számos gyermek  részleges integrációját valósította meg öt tanéven keresztül.

Kezdeti integrációs törekvései eredményeként iskolánkban növekedni kezdett a sajátos nevelési igényű és beilleszkedési tanulási magatartási nehézségekkel küzdő tanulók száma. Az utazó gyógypedagógusok által nyújtható ellátás csakhamar kevésnek bizonyult, ez újabb szakmai-pedagógia döntés elé állította őt. Kezdeményezte egy saját gyógypedagógus státusz létesítését, melyre a fenntartónál támogatásra lelt. 2013-tól saját gyógypedagógus álláshellyel és utazó gyógypedagógusokkal szervezi meg tanítványaink habilitációját, gondozását, fejlesztését.

2015-ben a megüresedő gondnoki lakás átalakítására tett javaslatot fenntartónk és iskolánk alapítványa felé, mely szervezetek támogatták őt tervében, egy komplex inkluzív centrum kialakításban. Az inkluzív centrum több év alatt érte el végleges formáját, de mindvégig a különleges gondolkodású tanulók közösségi terének szánta. Centrumunkban kialakított két kiscsoportos fejlesztésre, egy mozgásfejlesztésre, és két egyéni konzultációra alkalmas helyiséget.

2018-ban iskolapszichológusi státuszt kezdeményezett a fenntartónál, melyet más köznevelési intézményekkel közös tevékenységi körben be is töltött. Az álláshely a mi iskolánké lett. Ugyanebben az évben írásban megállapodott az Útkeresés Segítő Szolgálattal, állandó szociális segítő munkatárs  igénylése, szoros kapcsolattartása és iskolai jelenléte céljából. Tette ezt a a hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű tanítványaink problémáinak mielőbbi megoldása, és a családok segítése érdekében.

Jelenleg már több mint száz különleges bánásmódot igénylő tanulót oktatunk intézményünkben teljes integrációban. A gyermekek oktatási-nevelési folyamatát két saját gyógypedagógus, két fejlesztőpedagógus, iskolapszichológus, szociális segítő munkatárs, három pedagógiai asszisztens, utazó logopédus és konduktor segíti. Az igazgató úr vezetésével a nevelőtestület minden évben fejlesztési tervet készít és teljesít a lemorzsolódási veszély megelőzése és csökkentése érdekében.

A tehetséggondozás érdekében bővítette iskolánk eszközparkját. Egy kihasználatlan helyiségből tornaszobát építtetett az iskolai alapítvány és egy helyi sportszövetség támogatásával. Vezetői programjával támogatja a különböző sportok jelenlétét a mindennapos testnevelés órákon (úszás, kosárlabda, kézilabda, birkózás), valamint sakk tehetségfejlesztő foglalkozásokat szervez hivatásos sakkoktató megbízásával.

A kiemelten tehetséges diákok idegen nyelvi és digitális kompetenciájának segítése céljából a fenntartóval közösen tizenöt állomásos notebook parkot, X-class nyelvi labort létesített. Tanítványaink megyei, országos versenyeken képviselik iskolánkat, melyre a felkészülést az eszközpark nagymértékben segíti. A tanulók térítésmentes nyári táboroztatását támogatja, intézményében helyet ad a Csodaszarvas és Erzsébet közösségi programoknak.

A kollégákkal, gyerekekkel való mindennapi munka földrajz-biológia szakos tanárként is örömmel tölti el, bíznak benne, megbecsülik a munkáját. A szülői szervezettel szoros kapcsolatot ápol. A város vezetőivel és a fenntartó képviselőivel az iskola ügyeiben rendszeresen konzultál.

Az intézményvezető úr nyugdíjba vonul. Szinte lehetetlen egy teljes életpályát, a naponta együtt megvalósított feladatokat röviden felsorolni. Vezetőként megmutatta az utat, és csapatával végig is ment rajta, emberséggel irányítva, töretlen elhivatottsággal. Hosszú és kifogástalan pedagógiai munkássága alapján a Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola nevelőtestülete támogatja a PEDAGÓGUS SZOLGÁLATI EMLÉKÉREM odaítélését.