Föld-napi túra

A Föld napja alkalmából a felsős tanulókkal gyalogtúrán vettünk részt. Több, mint ötvenen indultunk útnak. Még az sem tántorította el csapatunkat, hogy erre a napra esőt jósoltak. Sajnos nem tévedtek…
A Bakony magas, kopár fennsíkján fekvő Tés határában két, szépen megmaradt szélmalom őrzi a múltat. A nagy vitorlás szélkerekes malmok jellegzetes, közkedvelt látnivalói a bakonyi tájnak. A közelebbit belülről is meg lehetett nézni, ehhez kaptunk egy gigantikus malom kulcsot is. Érdekes volt látni a hatalmas fogaskerekeket és a malomköveket.
Majd elindultunk a vízeséshez. Utunk a Gaja patak mellett haladt. Gyönyörű látványt nyújtott az erdei ösvény, az erdő, már zöldellnek a fák. Útközben elhaladtunk egy érdekes fa mellett, melynek látható volt hatalmas gyökérzete.
A vízesésnél egy fiú így kiáltott fel: „Nem is gondoltam volna, hogy a természet ilyen szép!”
Az eső miatt rövidített túrát tettünk, visszafelé a folyamatos esőzés miatt már átázott a talaj, többen el is csúsztak. Ez egy igazi Föld napi túra volt.
Tanulóink véleménye:
„Sajnos esett az eső, de ettől volt hangulatos a túra. Szép erdőben túráztunk, ahol sár volt. Én is elestem!”
„Én nagyon élveztem a túrát, izgalmas volt.”
Szervező pedagógus: Czimmer Éva

További képek itt