Osztálytermek virágosítása

Öko-vállalásaink egyik új eleme volt az osztálytermek virágosítása.
Alsós diákjaink többféleképpen valósították ezt meg. Voltak olyan osztályok, ahol a meglevő növények átültetését, a talajfrissítést tartották lehetséges megoldásnak, míg máshol szülői segítséggel új növények is kerültek az ablakokba. Nagyon jó volt látni, hogy tanítványaink milyen élvezettel láttak hozzá a munkához, és hogy milyen szeretettel gondozzák azóta is a növényeket.
Ez a vállalás több szempontból is fontos, hisz az ilyen tevékenységen keresztül tanulja meg a gyermek, hogy milyen apró lépéseken át vezet az út az élhetőbb környezetért, az élővilág szeretetéért és éli át a gondoskodás pozitív élményét.

A virágosítási héthez a felső tagozat részéről négy osztályunk csatlakozott: az 5.a, a 6.b, a 8.a és a 8.b osztály tanulói. Ők lelkesen ültették át az osztály már meglévő növényeit és telepítettek újakat is tantermük díszeként. Reménykedjünk abban, hogy a növények gondozása nem csak egy hétre szól! Ha a tanév végén is még zöldellő cserepeket látunk majd az ablakaikban, akkor elmondhatjuk, hogy ez a környezeti nevelés a négy felsős osztályban elérte a célját. Támogató pedagógusok: Pusztai Ágnes, Gere Szilvia, Gábor Renáta, Czimmer Éva

További képek itt