Karácsony előtt egy szívmelengető történetet szeretnénk elmesélni. Álland Tamás iskolánk 1.B osztályos tanulója, aki az iskolába lépés előtti nyári szünetet egészen másképpen töltötte, mint diákjaink. Egy szomorúnak induló, de szerencsére vidáman végződő történet, ami talán még jobban megmutatja, hogy mik is a fontos dolgok az életben.
A történetet Tomi édesanyja meséli el nekünk, majd a Tomival készült interjút olvashatjátok el.
Tavaly nyáron kezdődött Tomika betegsége, csak akkor még a tünetek alapján nem tudtuk mivel állunk szemben. Először iszonyatosan fájt az egyik lába, és hangulatingadozásai voltak, de a vérképe még tökéletes volt. Utána rá kb. másfél hónappal elkezdte napi szinten fájlalni a fejét, nem evett, sápadt volt, fáradékony és folyamatos hőemelkedése volt. Ez tartott kb másfél hétig, utána elvittük laborba és ekkor a lelet alapján már kiderült, hogy mi a baj. Délután megkaptuk a laborleletet, este már a Tűzoltó utcában aludtunk. Másnap elvégezték a csontvelő vizsgálatot és délutánra meglett a diagnózis: Acut Lymphoid Leukemia. Ez a leukémia legjobban gyógyítható fajtája. Persze, amikor a doktor közölte velünk, hogy valóban ez a betegség, sokkot kaptunk, bár lehetett rá számítani. A kórházban nagyon segítőkészek, készségesek, minden osztálynak van saját pszichológusa, aki a gyerekekkel és a szülőkkel is foglalkozik. Külön játszóház van kialakítva, ami olyan, mint egy óvodai csoport. “Játszóházas Kati néni” pedig olyan, mint egy igazi óvónéni. Karácsonykor mézeskalács sütögetés van, március 15-én kokárda, papírdob készítés, anyák napi hűtőmágnes. Minden teljesen úgy, mint az oviban, de a 16 évesek is szívesen mennek Kati nénihez gyöngyöt fűzni, még a fiúk is. 🙂
Minden szerdán jönnek a bohócdoktorok, biztos hallott már Balogh László “Lala bohócról”.
Az orvosok és a nővérek is nagyon imádják a gyerekeket.
Szóval, mindent megtesznek érte, hogy a gyerekek ne érezzék a betegségük súlyát, és ne érezzék kirekesztve magukat. A kezelések során ugyanis nem mehetnek közösségbe, nem tömeg közlekedhetnek, és látogatókat is csak akkor fogadhatnak, ha a vérképük megfelelő. Maszkban mehetnek az utcára, nem simogathatnak kutyákat, stb. Bár ez a nagyoknál nem annyira egyszerű, ők utána olvasnak, és jobban felfogják a helyzetüket. Tomika hála Istennek jól viselte mind lelkileg, mind fizikailag a kezeléseket és a kórházban tartózkodást, A vége felé, amikor itthon lehettünk többet, már várta, hogy mikor kell visszamenni. A kezelések végén mindenki kap egy oklevelet, amit tegnap átküldtem Önnek, de azt is személyre szabottan. Aki a transformereket szereti, olyat kap, aki pl. a Jégvarázst, olyat. Sok új kis barátot szerzett Tomika a kórházban, és én is új barátokra leltem az anyukák személyében. Egy nagy családdá válik idővel az osztály ott bent, vigyázunk egymás gyermekére, ha valakinek épp boltba kell menni vagy ügyintézni, megosztjuk egymással mindenünket, és éjszakába nyúlóan beszélgetünk.
Tamás, jelentkeztetek iskolánk „Ez vagyok én” oldalán, mert hogy van egy nagyon kalandos történeted. Mi is lenne ez?
Hát, ez egy kórházas történet. Először úgy kezdődött, hogy nem ettem, nem ittam, fájt a hasam, fájt a fejem, elkezdett nagyon fájni a lábam, nem éreztem jól magam, és anyuval elmentünk a laborba. Vettek tőlem vért. A vérképem addig tök jó volt, de most tök rossz lett. Pálffy doktornő azt mondta, hogy menjünk el a kórházba. Azt mondta, hogy majd csak három napot kell ott lenni, de kiderült, hogy tíz hetet. Addig ott kellett lennem, amíg iskolás nem lettem sajnos. Amikor bekerültem, beraktak egy csövet a kezembe, egy kanült, egy portot és még egy kanült. Amikor berakták, fájt a kezem. Be is gipszelték. Egyenesen kellett tartanom a kezemet.
Mit kaptál a porton keresztül?
Hígit. (vérhígító). Fel kellett hígítani a véremet. Ha nem hígítják fel, akkor nem jön ki a vér.
Mit mondtak, hogy mi a baj?
Azt mondták, hogy trombocitám elég kevés, a vérsejtem meg hulladozni kezdett. Kaptam vért. Ezután sokkal jobban éreztem magam. sőt, akkor már tök vidám voltam. Pár nap múlva hazaengedtek, és otthon lehettem pár napot. Amikor visszamentem, akkor utána levették a kötésemet.
Úgy fogalmaztatok, amikor jelentkeztetek erre a beszélgetésre, hogy egy „bátorságpróbán” vettél részt. Ezt így nevezték el a kórházban?
Igen. Amíg én a kórházban voltam, nem is sírtam.
Tehát amíg a többiek nyaralgattak, addig te kórházban voltál?
Igen, de azért én is mentem egy picit nyaralni. Apával elmentünk egy kicsit horgászni.
Elmondhatjuk, hogy meggyógyultál teljesen?
Igen.
Milyen volt a kórházi élet?
Volt sokféle szoba. Volt, ahol lányok voltak, de én a fiúkkal voltam, volt TV is. Volt egy jó barátom is. Jól éreztem magam. Nem olyan rossz a kórház, a nővérek tök rendesek.
Mi volt a legrosszabb az egészben?
Nem volt benne rossz. Talán az, amikor egyszer vissza kellett menni, de én nem akartam. Akkor rossz kedvem volt.
Anya veled volt?
Igen, persze, végig.
És akkor a „bátorságpróba” végén esetleg kaptatok valamit?
Ne is kérdezd…, megismerkedtem három dokival, ők a barátai voltak. Küldtek nekem egy füzetet, egy ceruzát és egy radírt is. Azt írták bele: Sok szeretettel! Rajzoltak bele egy diót, egy almát és egy bárányt, amire én tanítottam meg őket.
Köszönöm és jó egészséget kívánok!
Te is szeretnél bemutatkozni? Itt jelentkezhetsz: