május 12 2017

Színház az egész világ! – A tanév utolsó színházi élményei

Májusban az alsó tagozatos osztályok közül, akik bérletet vásároltak részt vettek az idei tanév utolsó előadásán, amelynek címe, a Sajtkirály.
A mesejáték tartalma a Bartók Béla Kamaraszínház és Művészetek Háza honlapjáról:
„A Sajtkirály című mesejáték főszereplője Bandúr pótkirály, aki egy cselvetéssel megszerzi a trónt Karcsi királytól, Sajtország legjobb sajtkészítőjétől. Bandúr először a bajuszt tiltatja be, mert ez is Karcsi királyra emlékezteti, később a sajtot, amelyet roppant mód utál, végül még az ország nevét is átkereszteli. Mégsem boldog, mert legnagyobb vágya nem teljesül: nem tudja kibányászni a fényt a hegyekből. A darab a diktatúrák szórakoztató és szomorú paródiája, ugyanakkor egy sajátos művészportré is, amely Karcsi királyról, a sajtkészítés művészéről szól. Nem hiányzik a mesejátékból a szerelem sem, amely a király és egy testvérét megmenteni igyekvő tündér között szövődik. S végül arra is fény derül, hogy miért is olyan gonosz Bandúr. De a mese végére egy váratlan fordulat segítségével mégis Karcsi király lesz Sajtország uralkodója.”
Nagyon várjuk a jövő tanév színház bérletét, mert mindenkinek nagyon tetszettek az idei előadások.
Az élményekről rajzokat is készítettek iskolánk diákjai.

dav

dav

dav

dav

dav

Category: Egyéb | LEAVE A COMMENT
május 2 2017

A Gála gyerek szemmel

Április 12-én tartottuk 45. jubileumi Gálánkat, amelyről a 4. osztályosok fogalmazást is készítettek. Ízelítőül olvassatok el az elkészült művek közül kettőt!
Jó szórakozást kívánunk!

Petőfi Gála
A Petőfi Sándor Általános Iskola jubileumi gálát rendezett a Bartók Béla Kamaraszínházban, melyen az én osztályom is részt vett. A gálára 2017. április 12-én került sor.
A téli szünet után Emese néni elmondta nekünk az ötletét, hogy milyen előadásra gondolt. A Trollok című mese zenéjére táncos koreográfiát talált ki. Elkezdődött a felkészülés, majdnem minden nap próbáltunk. Először a zenével ismerkedtünk, majd a táncot tanultuk.
Elérkezett a gála napja. Délelőtt már nem volt tanítás, mert főpróbára mentünk a színházba. Ebéd után a Vasvári Pál Általános Iskolában pakoltuk le a táskáinkat. Itt biztosítottak nekünk termet az öltözéshez és a pihenéshez. Nagy izgalommal vártuk a fellépésünket. Két előadáson kellett szerepelnünk. Az első 15 órakor, a második 18 órakor kezdődött. Farmerben, színes pólóban és különböző színű parókában álltunk a közönség elé. Vidáman, lelkesen táncoltunk a zenére. A műsorunk végén hatalmas tapssal és ujjongással köszönte meg a közönség az előadást.
A gála legutolsó műsorszáma egy közös éneklés volt, melyen az összes fellépő diák és tanár részt vett.
Este kb. 20:30-kor lett vége a gálának. Nagyon fáradtan, de boldogan indultunk haza. Remélem, hogy mindenki jól érezte magát.
Hulló Gergő 4. a

Petőfi Gála
A Petőfi Sándor Általános Iskola jubileumi gálát rendezett a Bartók Béla Kamaraszínházban, melyen az én osztályom is részt vett. A Gálára 2017. április 12-én került sor.
A Gálára nagy előkészületek folytak. Sok osztály lépett színpadra, mivel minden páros évfolyam osztályai helyet kaptak a produkcióikkal a színpadon. Körülbelül másfél hónappal a Gála előtt kezdtük el a felkészülést, ami nem volt egyszerű számunkra és Emese néni számára sem. Volt, aki sokat hiányzott így számára még egy fokkal megnehezedett. Ahogy közeledett a Gála úgy egyre jobban izgultunk, hogy vajon jól fog-e sikerülni a produkció? Amikor már a jegyeket lehetett vásárolni, egyre izgatottabban vártam a Gálát.
A Gála napján az összes osztály kétszer lépett fel, hiszen az első műsor 15:00-kor a második 18:00-kor kezdődött. Mind a két fellépésünknél pozitív visszajelzést kaptunk a közönségtől, hiszen a nagy taps miatt biztos vagyok benne, hogy tetszett nekik. A három órási fellépésünk után elmentünk fagyizni, majd a Vasvári iskolában játszottunk, majd a hatórási fellépés után is a játék maradt. Az osztályok után jött az egyik legjobb rész, ahol az iskolában tanító tanárok léptek fel kétszer is, mivel a közönségnek tetszett. A tanárok tánca után a fellépő osztályok közös éneklése jött, majd ennek vége egyben a Gála végét is jelentette.
A Gálán mindenki jól érezte magát, köztük én is és a szüleimnek is nagyon tetszett. Én remélem, hogy az elkövetkező Gálák is így fognak zajlani.
Szabó Dorina Erika 4. a

Category: Egyéb | LEAVE A COMMENT