Sakk diákolimpia 2014.

Sakk diákolimpiai sikerek! 

KÉPEK ITT

Az idei városi csapat és egyéni diákolimpiák január 20-án és 27-én kerültek megrendezésre.
Iskolánk tanulói mindkét rendezvényen részt vettek. A csapatversenyre négy iskolából érkeztek tanulók, mi az alsós fiúk és lányok között voltunk érdekeltek.
Az alsós lánycsapat (Lőkös Viktória Nikolett 3.b, Fejes Réka 2.b, Csóka Nikolett 2.b) az első helyezett lett. Így ők képviselhetik városunkat a megyei csapat diákolimpián.

Az alsós fiúknak (Kratzmajer Ákos 4.a, Szoboszlai Csongor 2.b, Ladányi Bence 2.b, Huszti Márton 3.b, Ludik Bence 2.a) a tavalyi negyedik helyüket, sikerült a második helyre javítaniuk.
Idén először, az egyéni verseny két kategóriában (FIDE értékszámos és értékszám nélküli) hirdették meg. A 37 résztvevő (közülük 4 középiskolás) nyolc iskolából (Arany, Dózsa, Móricz, Petőfi, Vasvári, Széchenyi, Rudas, Dunaferr) érkezett, iskolánkat 7 tanuló képviselte, akik két első és öt második helyezést értek el. Ők valamennyien képviselhetik az iskolát a megyei diákolimpián is.


Egyéni eredményeink:


Értékszámosoknál

II. korcsoport fiúk (3-4 osztályosok)
2. hely Kratzmajer Ákos


Értékszám nélkülieknél

I.korcsoport lányok (1-2 osztályosok)
1. hely Fejes Réka
2. hely Csóka Nikolett

I.korcsoport fiúk (1-2 osztályosok)
2. hely Szoboszlai Csongor

II.korcsoport lányok (3-4 osztályosok)
1. hely Lőkös Viktória Nikolett

II. korcsoport fiúk (3-4 osztályosok)
2. hely Huszti Márton
III.korcsoport lányok (5-6 osztályosok)
2. hely Ludik Ágnes