Kecskeavató

Találatok: 1913

Pár héttel az elsősök avatása után az ötödikeseket is felavattuk a Petőfi iskolában. A tavalyi győztes 6.C osztály vívta ki a jogot, hogy a három ötödikes osztályt megversenyeztesse. A gyerekeknek számos próbán kellett bizonyítaniuk: csatakiáltást kellett kitalálniuk, emblémát kellett készíteniük, majd számos - főleg sportos versenyen kellett szerepelniük. Ebben a tanévben az 5.C osztály nyerte a versenyt. Gratulálunk minden résztvevőnek és osztályfőnökeiknek, valamint a szervező 6.C osztálynak és osztályfőnöküknek, Hekkelné Imre Györgyinek! KÉPEK ITT

 

Nyomtatás