2009/10 Archívum

Megjelent: 2012. július 22. vasárnap

Balatonlellei tábor
2010. július 15.
Tanulóink a Balatonon tölthettek egy hetet, nézzétek meg az itt készült képeket. Az egyértelműen látható, hogy mindenki nagyon jól érezte magát.

Sulipontok - gyűjtsük újra!
2010. július 4.
Felbukkantak a boltokban a 2010/2011-es Sulipont akcióban gyűjthető, ezúttal zöld Sulipontok (a kék és a rózsaszín matricák nem érvényesek már). A szokásos termékeken (majonéz, mustár, ketchup) keressétek a matricákat, amiket az új tanévben leadhattok osztályfőnököteknek. A suipont akcióban két éve 5 dbkosárlabdát, idén 5 db focilabdát kapott iskolánk. Előre is köszönjük!

NYÁRI ÜGYELET, JAVÍTÓVIZSGA, TANKÖNYVEK
2010. július 2. 
A Petőfi Sándor Általános Iskola valamennyi munkatársa vidám nyaralást, gondtalan vakációt kíván tanítványainknak és szüleiknek!

Ügyelet:

Időpont
Ügyeleti idő
Ügyeletes vezető neve
2010. június 30.
8-12 óráig
Rideg István igazgató

2010. július 14.

8-12 óráig

Biró Éva 
ig.helyettes

2010. július 28.

8-12 óráig

Bernáth Tímea
ig.helyettes

2010. augusztus 11.

8-12 óráig

Rideg István
 igazgató

2010. augusztus 25.

8-12 óráig

Rideg István
 igazgató

JAVÍTÓVIZSGÁK IDŐPONTJA

2010. augusztus 26-án (csütörtök) 9:00 óra

A tankönyvek átvételéről 2010. augusztus 20. után a főbejáraton elhelyezett hirdetményen tájékoztatjuk Önöket.

Házirendünk frissített változata
2010. június 30.
Feltöltöttük honlapunkra házirendünk 2010-es változatát.

Fotópályázatunk eredménye
2010. június 26.
Még tavasszal hirdettük meg iskolánkban "Ébred a természet" címmel fotópályázatunkat. Az eredményeket most közöljük.

További képek osztálykirándulásokról
2010. június 25.
További képeket kaptunk a 7.A osztálytól, valamint az 1.B osztály is elküldte képeit kecskeméti kirándulásáról. Köszönjük, és továbbra is várjuk a legjobb képeket ide: petofi2009.2010.feltoltes@picasaweb.com

Strandröplabda diákolimpia
2010. június 23.
Országos 2. helyezést ért el iskolánk csapata: Gebhardt Áron, Nagy Levente (8.A), Gebhardt Norbert, Kiss Dániel (7.B), Putra Tamás (7.A)

Köszönetnyilvánítás a Rudasnak
2010. június 22.
Szeretnénk nyilvánosan is megköszönni a Rudas iskolának, hogy a ballagásunk napján profi technikai és szakmai segítséget nyújtottak a műsor videós közvetítésével. Külön köszönjük Veres Péternek és stúdiós diákjának segítségét.

Tájékoztató a balatonlellei táborról
2010. június 21.
Kérjük olvassátok el Gabi néni felhívását, ha mentek Lellére. Minden szükséges tudnivalót megtaláltok a tájékoztatóban.

Tanulóink saját honlapja - fényképezés
2010. június 20.
Csonthó Mihály, Csonthó Marcell (7.A) és Szeitl Ákos (7.B) saját készítésű honlapját ajánljuk mindenki figyelmébe. A fiúk digitális fotózással foglalkoznak szabadidejükben, tekintsétek meg bemutatkozásukat, képeiket. Ha neket is van saját honlapod, küldd el címét és mi megjelentetjük.

Ballagás
2010. június 18.
Az időjárás szeszélyessége miatt kicsit rendhagyóan, a tornateremben tartottuk idén a ballagást. Nézzétek meg az erről készült képeket.

Gyereknap, szerenád
2010. június 17.
Készítettünk pár fényképet a gyereknapon, és a szerenádon. Ezúton is köszönjük nyolcadikosainknak az emlékezetes búcsút!

Díjazott pedagógusaink
2010. június 16.
Tamássy Istvánné (Évi néni) Dunaújváros Érdemes Pedagógusa Díjban részesült, Egressyné Liszkay Erzsébet pedig Pedagógus Életpályáért Díjat elismerést vehetett át Dunaújváros Önkormányzatától. Szívből gratulálunk nekik, a méltatást a címre kattintva olvashatjátok.

Biciklis ügyességi verseny
2010. június 15.
A www.lazulj.com oldalon jelent meg cikk az iskolánkban rendezett versenyről.

Kerítésfestés - köszönjük a szülők segítségét 
2010. június 14.
Ezútön köszönjük a segítségét azoknak a szülőknek, akik 2010. június 12-én, szombaton eljöttek, és iskolánk hídját újjá varázsolták.

Osztálykirándulások
2010. június 12.
Idén is szívesen tesszük közzé az osztálykiránduláson készített fényképeket. A 7.A (Dég) és a 7.C osztály (Balatonszárszó) fényképeit már megtaláljátok a galériában. A többi osztály képeit is várjuk pendrive-on vagy e-mailben: 
petofi2009.2010
.feltoltes@picasaweb.com

Gyereknap
2010. június 11.
Hétfőn gyereknapot tartunk. A felsősök reggel 8 órától készítik el pályázatukat a "Legaktívabb osztály" versenyre, majd választhattok foci, póker, kártya, társasjáték, floorball, kosárlabda, filmnézés és karaoke közül. Mindenkinek jó szórakozást!

Széchenyi és kora verseny
2010. június 9.
Lány csapatunk 1. helyezést, fiú csapatunk 3. helyezést ért el a kistérségi Széchenyi-versenyen. A csapatok tagjai: Török Nikolett, Horváth Blanka, Horváth Hanga, Kovács Réka, Szeitl Ákos, Szellák Soma, Lehotzky Levente és Vécsey Mór, mind 7.B osztályos tanulók.

Eredmények
2010. június 6.
Kovács Réka (7.B) Torna, Országos Diákolimpia 1. hely
Szundi Dóra (3.C) Nemzetközi "Tündérszó" Meseíró Pályázat 1. hely
Szalai Boglárka (2.A) Úszás, Delfin-kupa 2. hely

Szülői értekezlet a zempléni tábor résztvevőinek
2010. június 1.
A zempléni táborral kapcsolatos szülői értekezlet 2010. június 9-én 16.00 -kor a 12 -es teremben lesz.

Angliai élménybeszámoló
2010. május 31.
Török Nikolett 7.B készített egy csodálatos és részletes naplót az angliai tanulmányútról. Olvassátok a nagy kalandról!

Angliai képek
2010. május 17. Frissítve: május 31.
Megérkeztek Angliából tanulóink, ahol elmondásuk szerint felejthetetlen élményeket szereztek. Íme pár kép.

Kerítésfestés - a szülők segítségét kérjük
2010. május 16.
2010. június 12-én 9 órától tervezzük a munkát, melyre tisztelettel várjuk Önöket! A festéket szponzoroktól kaptuk, azonban a szükséges eszközöket a szülőknek kellene biztosítani (ecset, dörzspapír, edény, stb.), melyhez segítségüket kérjük. Amennyiben részt tudna venni, kérem jelezze gyermekük osztályfőnökénél június 4-ig. Köszönjük!

Atlétika városi diákolimpia
2010. május 16.
Negyedik helyezést ért el iskolánk csapata: Lengyel Martin (4.C), Kiss Roland (6.A), Újvári Dániel, Vinkler Zoltán, Sándor Renátó, Csongrádi Roland (6.B)

Labdarúgás diákolimpia - lányok
2010. május 15.
Iskolánk két lánycsapattal indult a városi diákolimpián, ahol főként hetedikesekből álló csapatunk első helyezést ért el, míg nyolcadikosaink a harmadik helyen végeztek. Hetedikeseink azóta a megyei fordulót is megjárták, ahol ötödik helyezést értek el. Gratulálunk!

Papírgyűjtés
2010. május 8.
Több, mint 20 tonna papírt gyűjtöttünk össze a héten. A legtöbb papírt a 3.A osztály hozta, (3725 kg). A legügyesebb alsós osztályok a 4.A (2767 kg) és a 2.B (2600 kg), a felsősök közül a 6.A osztály hozta a legtöbb papírt (951 kg). Képek a pakolásról a címre kattintva.

Atlétika diákolimpia
2010. május 7.
Lány csapatunk harmadik, fiú csapatunk negyedik helyezést ért el a városi atlétika diákolimpia II. korcsoport küzdelmeiben.

Városi német versenyt tartottunk
2010. május 6.
Idén is megtartottuk hagyományos német nyelvi kommunikációs versenyünket, ahol a város iskolái indulhattak csapataikkal. Győzött a Móricz iskola, részletes eredményekért kattints a címre.

Városi labdarúgó diákolimpia
2010. május 2.
Mindkét korosztályunk második helyen végzett a Vasvári mögött. A csapattagok neveit a címre kattintva találod.

Korcsolyázni voltunk
2010. április 27.
A papírgyűjtésnek köszönhetően tanulóink korcsolyázáson vehettek részt az elmúlt hetekben.

Városi angol versenyt tartottunk
2010. április 26.
Idén is megtartottuk hagyományos városi angol versenyünket tagozatos gyerekek számára. Köszönjük a magukat képviselő iskolák diákjainak a részvételt. Eredményekért kattints a címre.

Egészségnapot tartottunk
2010. április 22.
Múlt héten tartottuk az egészségnapot. Tanulóink különböző előadásokon, játékokon vehettek részt, valamint egészségbüfé is működött. Részletekhez kattints a címre.

Birkózás diákolimpia
2010. április 18.
Országos ötödik helyezést ért el birkózás diákolimpián Biczó Zoltán 3.C osztályos tanuló. Gratulálunk!

Meseíróverseny, szavalaóverseny
2010. április 15.
Alsós diákjaink meseíróversenyt, mesemondó versenyt és szavalóversenyt tartottak a napköziben. A győzteseket, a nyertes meséket és képeket is megtalálod, ha a címre kattintasz.

A sakkverseny eredményei
2010. április 12.
A rendezvényen nyolcvannál is több csemete indult, mégpedig három korcsoportban. Az ovisok mellett az alsósok és a felső tagozatosok számára külön korcsoportban rendezték meg a versenyt.

Petőfi Kupa - sakkverseny
2010. április 9.
Petőfi Kupa néven sakkversenyt hirdet a Királysakk SE és a Petőfi Sándor Általános Iskola 2010. április 10-én, szombaton. Minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak a szervezők, részletek a címre kattintva.

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!
2010. április 3.
Ezzel a kis bemutatóval kívánunk minden olvasónknak kellemes húsvéti ünnepeket!

A gáláról írt a DH-online
2010. április 1.
A Dunaújvárosi Hírlap újságírója is megtekintette gálánkat, összefoglalóját itt közöljük.

Húsvéti játszóház
2010. március 31.
A napközisek és a felsősök is húsvéti játszóházban készíthettek ajándékokat és díszeket. Nézzétek meg a képeket, amiket készítettünk.

Vidám anyanyelvi verseny
2010. március 28.
A Petőfi-héten rendeztük meg anyanyelvi versenyünket. Győzött a 6.A és a 7.B osztály. Részletes eredményekért kattints a címre. Köszönjük, hogy eljöttettek!

Petőfi Gála 2010. Képek
2010. március 27. 
Csodálatos produkciókat láthattunk az idei gálán. Köszönjük a kemény munkát a gyerekeknek, felkészítőiknek. Reméljük, hogy vendégeink is jól érezték magukat!

Első helyezés a Víz Világnapján
2010. március 26.
Iskolánk csapata első helyezést ért el a Szilágyi Iskolában rendezettt természetismereti és természetvédelmi versenyen. A csapat tagjai: Faragó Károly, Hajdu Bence, Meskál Mátyás (8.A)

Koós Gábor rangos elismerése
2010. március 25.
A Magyar Köztársaság Jó Tanulója - Jó Sportolója kitűntetést vehette át Koós Gábor 8.A osztályos tanuló. Szívből gratulálunk neki. Kép a címre kattintva.

A Petőfi-hétről írt a www.lazulj.com
2010. március 22.
A városi sajtó is nyomon követi az iskolánkban zajló eseményeket. Olvassátok el városunk kuturális programjaival foglalkozó www.lazulj.com oldal cikkét a Petőfi-hétről.

Újabb büszkeségeink
2010. március 21.

Zrínyi Ilona megyei matematika verseny 11. hely: Kovács Nóra 3.C 
Karate, Sárvár-kupa 2. és 3. helyezés: Bagi Donát (2.A)
Judo, Területi verseny, Veszprém 1. hely:
Székely Dorka (2.A) 
Kémia területi verseny, saját iskolánk rendezésében, 2. hely Csonthó Mihály (7.A) és Szabó Viktor (8.A)

Az első képek a Petőfi-hétről
2010. március 18.
Fodrászverseny, graffitik, rajzverseny, papírgyűjtés képekben. Hamarosan jönnek az eredmények is.

Kistérségi kémia verseny
2010. március 17.
Dunaújváros és környéke versenyzett kémiából. Eredmények:
7. évfolyam:
1. hely: Gerbovits Ditta (Arany iskola)
2. hely: Csonthó Mihály (Petőfi)
3. hely: Lengyel Barnabás (Arany iskola)
8. évfolyam: 
1. hely: Zsidó Balázs (Széchenyi)
2. hely: Klein Franciska (Adony, Szt. István Általános Iskola) és Szabó Viktor (Petőfi)
3. hely: Völcsei Balázs (Szilágyi)
Képek a címre kattintva, köszönjük a részvételt!

Macula Gergő (4.A) írt évkönyvünkbe
2010. március 16.
Idén először vállalkozott valaki arra, hogy írjon az iskola internetes évkönyvébe. Gergő a Vidám anyanyelvi vetélkedőről írt, olvassátok el beszámolóját. Ezúton bátorítunk mindenkit, hogy ha szeretné megosztani kellemes élményeit egy iskolai programról, akkor tegye bátran!

Március 15-i ünnepség
2010. március 15.
Péteken tartottuk iskolánkban az ünnepi megemlékezést. Köszönjük a 3.A, 3.B és 3.C osztálynak a műsort. A címre kattintva a képeket nézhetitek me, ide kattintva pedig a Dunaújvárosi Hírlap cikkét.

Új rovatunk: Rólunk írták
2010. március 14.
Új gomb található a fenti menüben. A "Rólunk írták" oldalon az iskolánkról interneten megjelent cikkeket olvashatjátok el. Egészen 2003-ig visszamenő híreket is olvashattok. Eredmények, rendezvények, kitüntetések, stb. 
Jó böngésést!

Remek versenyeredmények
2010. március 12.
Országos angol verseny döntőjébe jutott a legjobb eredménnyel:
Magyar Nobert (8.A) 
Szemere Gyula helyesíró verseny területi fordulójában 3. hely: Mikus Ákos (4.A)

Petőfi-hét
2010. március 10.
Március 16-19. között tartjuk a Petőfi-hetet, melynek részletes programját a címre kattintva olvashatod. A versenyek, vetélkedők eredményeit is itt olvashatod majd el.

Házi kémia verseny
2010. március 8.
Március harmadikán tartottuk meg házi kémia versenyünket. Csonthó Mihály (7.A) és Szabó Viktor (8.A)végeztek az első helyen, így ők képviselik iskolánkat a kistérségi kémia versenyen, melyet iskolánk rendez meg.

Sulipont: megvan az öt focilabda!
2010. március 7. 
Összegyűlt már több, mint 200 Sulipontunk, így iskolánk megkapta a megérdemelt 5 db focilabdát. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult a nyereményt. A verseny tovább folytatódik, cél a főnyeremény! Kép itt.

Elköltöztünk - www.petofiiskola.hu
2010. március 6.
Iskolánk honlapja elköltözött. Ezentúl ezen a címen érhettek el minket. Néhány szolgáltatás (hírlevél, fórum, komment írása) még akadozik, de igyekszünk minél előbb ugyanazt a minőséget nyújtani, amit korábban.
A fórumba mindenkinek újra kell regisztrálni!

Angol versenyek
2010. március 05.
Országos Angolverseny megyei fordulójába jutottak:
Bellovits Kitti, Priol Balázs (7.A), Magyar Norbert (8.A)
Nyolcadik osztályosok városi és városkörnyéki versenye, Széchenyi Gimnázium
2. hely: Meskál Mátyás (8.A)
6. hely: Koós Gábor (8.A)
8. helye: Szabó Viktor (8.A)

Hetedik osztályosok városi és városkörnyéki angol versenye, Arany János Általános Iskola
Tagozatosok versenye: 
2. hely: Priol Balázs (7.A)
Nem tagozatosok versenye:
3. hely: Török Nikolett (7.B)
4. hely: Szeitl Ákos (7.B)
7. hely: Horváth Hanga (7.B) 
Nyelvi csapatverseny, Gárdonyi Géza Általános Iskola
3. helyezés: Petőfi Sándor Általános Iskola - Pitkó Nikolett, Malácsik Roland, Szász Dávid (6.A) 

Farsangi videók
2010. március 3.
Pali bácsi készített pár felvételt a felsős farsangról. Megleshetők a jelmezesek és az eredményhirdetés

Farsangi képek
2010. március 2.
Több, mint 350 fotó a pénteki farsangról. Köszönjük, hogy eljöttetek és jól éreztétek magatokat!

Képek a 2.B életéből
2010. március 1.
Kis alsósaink egy kiállításra mentek, ami a Szigetköz védett madár- és növényvilágát, életközösségeit mutatta be. Kutatóhajóval merülhettek a víz alá, műholdas térképpel kirakózhattak, megismerkedtek optikai játékokkal, a mocsaras, vizes élőhelyekkel, a tápláléklánccal, madárhangokat ismerhettek fel játékos feladatokon keresztül. Ezen kívűl egy óóóóóriási hógolyót is építettek.

Újabb fotók a lazulj.com-on
2010. február 25.
Az ovisok számára tartott utolsó foglalkozás képeit nézhetitek meg.

Matematika házi verseny
2010. február 19.
Az ötödik és hatodik évfolyamon házi matematika versenyt tartottunk. At ötödikesek közöttVona Benedek (5.B), a hatodikosok közül Dömény Ádám (6.A) bizonyult a legjobbnak. További helyezések a címre kattintva.

Röplabda farsang 1. hely
2010. február 18.
Csapatunk első helyezést ért el a Gárdonyi iskolában megrendezett farsangi röplada-tornán.

Valentin-nap eredmények, szavazás!!!
2010. február 16.
Nagy sikerrel rendezte meg idén is a 8.B osztály a Valentin-napot. Alsósok és felsősök együtt játszottak, délután pedig szavalóversenyt tartottunk, szigorúan a szerelem témájában. Eredmények, képek, videó, szavazás.

Merényi focikupa (1-2. évfolyam) 
2010. február 13.
5. hely: Badi Marcell, Boór Kevin, Garda Bálint, Gergely Milán, Perjési Viktor, Pigler Gábor (2.B), Zámbó Csaba (1.A) 
Gólkirály: Garda Bálint

Megegyezés a Dunaferr SE-vel
2010. február 12.
A Dunaferr Sportegyesület birkózó szakosztálya és a dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola együttműködési megállapodást kötött egymással. Egészen pontosan a tavalyi megállapodást újították meg és bővítették ki több ponttal.

Vidám anyanyelvi vetélkedő
2010. február 11.
Népes és jókedvű diáksereg gyűlt össze szerdán – február 10-én – kora délután a Petőfi Sándor Általános Iskolában, ahol a városi és városkörnyéki Vidám Anyanyelvi Versenyre került sor. Képek, részletek, eredmény a címre kattintva.

Kálnay Adél elismerése
2010. február 10.
Nagy megtiszteltetésként érte meg Kálnay Adél 2010. január 15-ét, mert a Magyar Kultúra Napja alkalmából Hiller István Oktatási- és Kulturális Miniszter a Szépművészeti Múzeumban Karácsony Sándor-díjjal jutalmazta pedagógiai munkássága elismeréseként.

Valentin-napi rendezvények
2010. február 9.
Idén is sok programon vehettek részt február 15-én, hétfőn, a 8.B osztály által szervezett Valentin-napon. A részletes programot a címre kattintva ismerheted meg. Jó szórakozást!

Mit jelent nekem a sport? - 
Somoskövy Bence (8.B) gondolatai

2010 . február 8.
Nagy Sportágválasztó pályázatára küldte be művét Somoskövy Bence 8.B osztályos tanuló. Hallgassátok meg gondolatait Gesztesi Károly színművész előadásában.
    

Tisztelt Támogatóink, Tisztelt Vállalkozók!
2010. február 1. 

Egy százalék, ami nekünk nagyon sokat jelent. Az Önök jóvoltából évek óta jó célt szolgál azalapítványunk. Az egy százalékból befolyt összegből táborokat, kirándulásokat, versenyeket, kulturális programokat támogatunk. Gondoljanak ránk ebben az évben is!
Köszönettel: A Petőfis Tanítványainkért Alapítványának Kuratóriuma 
Adószámunk:18486214-1-07 
Letölthető nyomtatvány

Rólunk írták - A lazulj.com galériája
2010. január 31.
A leendő elsősök foglalkozásán készültek a képek, melyeken látszik, hogy igen jó hangulatban telt a program. Legközelebb is várjuk a kedves szülőket és az ovisokat!

Szülői értekezletek
2010. január 26.
A szülői értekezletek pontos helye és időpontja a címre kattintva olvasható. A szülők megjelenésére számítunk.

Új tablókép
2010. január 25.
Az 1973-ban végzett 8.C osztály
Köszönjük Kóréné Szabó Piroskának ezt az igazi kincset!

Sporteredmények
2010. január 21.
Merényi focikupa: 2. hely Sándor Renátó, Nagy Márk, Csongrádi Roland, Ujvári Dániel. Sztojka Márió (6.B), Lehrreich Soma (6.A)
Tollaslabda diákolimpia: a megyei döntőbe jutottak: Horváth Blanka, Lehoczki Levente (7.B)

Délutáni órarend
2010.január 19.
Összesített lista a szakkörökről, a differenciált foglalkozásokról (korrepetálás), tanulószobáról, tömegsportról és énekkarról. Így tanulóink és szüleik is könnyen megtalálhatják a keresett vagy szükséges délutáni foglalkozást.

Sporteredmények
2010. január 17. 
Merényi focikupa: 1. hely: 
Farkas Milán, Hajdu Bence (8.A), Farkas Dániel, Bordás Charley (8.B), Csongrádi Roland, Ujvári Dániel, Nagy Márk (6.B), Jónás Erik (7.A)
Gólkirály: Farkas Milán
Ugyanez a csapat 5. helyezést ért el a Futsal megyei tornán
Úszás diákolimpia - megyei forduló
2. helyezés 50 m mell, 3. helyezés 50 m gyors:Ecsődi Sára (2.B) 
Jégkorong U-10 torna
Kiemelkedő teljesítményt nyújtott: 
Horváth Mátyás (4.A)

"Egy mozdulat" környezetbarát program
2010. január 15.
Iskolánk 8.A osztálya részt vett a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által meghirdetett programon, melyen megismerkedhettek a szelektív hulladékgyűjtéssel és környezetbarát otthoni lehetőségekkel.

Műanyagpalack és fémdoboz - újra gyűjtjük! 
2010. január 5.
Ismét csatlakoztunk egy környezetbarát gyűjtőakcióhoz. A dunaújvárosi ÖKO-FERR Hulladékkezelést Koordináló Közhasznú Nonprofit Kft. veszi át tőlünk az összegyűjtött hulladékokat. Tehát megint jöhetnek a portához az összetaposott műanyagpalackok, aluminiumdobozok, valamint az "Extra töltött PET-palack", ami azt jelenti, hogy egy műanyagpalackba 20 db használt műanyagszatyrot kell tenni. Az akció június 10-ig tart.

BOLDOG ÚJ ÉVET!
2009. december 31. 
A Petőfi Sándor Általános Iskola dolgozói ezúton kívánunk boldog új évet tanítványainknak és családjaiknak, valamint honlapunk olvasóinak!

Sporteredmények
2009. december 28.
Dunaújváros önkormányzatának díja: Koós Gábor (8.B) karate
Az év legeredményesebb kenusa: Szendi Márk (6.A)
Úszás diákolimpia: 
50m mell, 2. hely: Ecsődi Sára (2.B) 
100m mell, 3. hely: Meskál Mátyás (8.A)
100m gyors, 3. hely: Szeitl Ákos (7.B)
Tollaslabda diákolimpia: 
1. hely: Nemoda Zsuzsanna (7.B)
2. hely: Horváth Blanka (7.B) 
2. hely: Szabó Helga (7.C) 
2. hely: Szloboda Bence (5.B)
2. hely: Lehoczky Levente (7.B) 
3. hely: Újvári Dániel (6.B)
3. hely: Horváth Dávid (5.B)

Cipősdoboz akció - végeredmény
2009. december 24.
Véget ért iskolánkban a jótékonysági cipősdobozgyűjtő akció. Mindenkinek köszönjük az ajándékokat. Iskolánkban összesen 126 db dobozt adtatok le. Reméljük, hogy minél több gyermeket tesznek boldoggá a Petőfi iskolás gyerekek által hatalmas szeretettel és lelkesedéssel összegyűjtött ajándékok!

Kedves Olvasóink! 
2009. december 23. 
Ezzel a zenés diavetítéssel kívánunk boldog Karácsonyt tanulóinknak és családjaiknak, valamint minden olvasónknak.

Napközis "Ki mit tud?"
2009. december 22.
Az idén második alkalommmal rendeztük meg a napközis gyerekek számára a karácsonyváró KI MIT TUD-ot! A gyerekek önállóan készültek fel a produkciókra. minden csoportból 5 szereplő volt. Részletek és képek a címre kattintva.

Itt a karácsony
2009. december 21.
Az elmúlt napokban, hetekben a karácsonyra készültünk. Játszóházat szerveztünk, gyűjtöttük az ajándék cipősdobozokat, szeretetvásárt tartottunk. Nézzétek meg az ezekről készült képeket.

Pályázaton nyertünk sportszereket
2009. december 20.
Az E.ON pályázatán iskolánk 200.000 Ft értékű futballfelszerelést nyert. Azokat az iskolákat jutalmazta a cég, ahol a sport (főleg a foci) nagy szerepet játszik a mindennapokban. Egészség-hét, Petőfi-kupa, tanár-diák foci, csak egy pár példa arra, hogy iskolánkban milyen fontos a sport. A címre kattintva láthatod a nyereményeket a karácsonyfa alatt. Reméljük, hogy a jövőben is sokan részt vesztek sportrendezvényeinken.

Megjöttek az iskolapólók
2009. december 19. 
Tanulóink többsége végre átvehettte iskolánk új "egyenruháját". Nagy örömünkre szolgált, hogy sokan azonnal belebújtak az új egyenpólóba. Kattints a címre néhány képért.

Újabb büszkeségeink
2009. december 17.
Kid Fitness School jelvényszerző verseny: Daróczi Napsugár (3.A)
Asztalitenisz megyei 2. hely: Szalai Viola (3.A), 3. hely: Szabó Gréta (3.A)
Judo 1. hely: Horváth Tibor (7.C), 2. hely: Székely Dorka (2.A)Pigler Gábor (2.B)
Mikulás focikupa 5. hely (Kurucz Ábel, Tóbiás Fanni, Szántó Márton Áron, Németh Géza, Berkó Rolanf, Csépányi Zalán)
"Játsszunk most együtt" vetélkedősorozat 3. hely: 3.A (Daróczi Napsugár, Orosz Csenge, Simon Viktória, Szabó Gréta) és 3.C osztály (Zsurbej Jázmin, Dénes Annamária, Mihály Petra, Fábián Gergő)

Sulipontok - részeredmény
2009. december 14.
Összeszámoltuk, hogy idáig hány darab Sulipontot hoztak tanulóink és kollégáink. Jelenleg 61 darab pontunk van. Nagyon szeretnénk elérni a 200 pontot, mivel iskolánk 5 db focilabdát kap ebben az esetben a játék szervezőjétől. A pontok számát ezentúl a címlapon mindig láthatjátok, keressétek a Sulipontot a bal oldalon!

Újabb eredmények
2009. december 13.
Floorball megyei 2. hely (Farkas Kevin, Farkas Dániel, Hruby Gellért, Nagy Levente, Hajdu Bence, Farkas Milán)
Életvezetési verseny: 1. helyezés (Vátkai Luca, Németh Izabella, Petrik Eszter, Szabó Jusztina)
Természettudományi verseny: 3. helyezés (Meskál Mátyás, Hajdu Bence, Farkas Milán)

Lovas Világkupán jártunk
2009. december 12.
Múlt hét pénteken pár diákunk Budapestre utazott, ahol a Papp László Sprtarénában részt vettek a Lovas Világkupán. Pár képet láthattok a rendezvényről.

Új fényképek pedagógusainkról
2009. december 11.
Kis Péter fényképész készítette el iskolánk tanárainak, tanítóinak fényképét. Köszönjük a felajánlott segítséget!

Elsős leszek... beiskolázás 2010-11
2009. december 8.
Hamarosan indul programsorozatunk leendő elsőseinknek. Ezúton kérjük a kedves szülőket, hogy tekintsék meg kínálatunkat és ismerkedjenek meg a tanító nénikkel. Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!

Karácsonyi programsorozat
2009. december 5.
Idén is sok kreatív és szórakoztató programot kínálunk tanulóinknak. Készítünk díszeket, idén is lesz adventi naptár az osztályok képeivel. Mindenkinek jó szórakozást!

A télapó minden osztályt figyel holnap!
2009. december 3.
Holnap, pénteken a télapó figyeli minden felsős osztály magatartását. A legjobban viselkedő osztály hétfőn jutalomban részesül a télapótól. A tanárok fogják pontozni minden osztály viselkedését a tanórákon és szünetekben egyaránt.

Jótékonysági akció - karácsonyi cipősdoboz
2009. december 1.
A karácsonyi programsorozat részeként jótékonysági akciót indítanánk. A Baptista Szeretetszolgálat évek óta karácsony előtt „cipősdoboz akciót” hirdet. Az akció lényege az, hogy aki teheti, állítson össze egy cipősdoboznyi ajándékot, melyet aztán a Szeretetszolgálat továbbít országszerte a rászorulóknak, akiknek sajnos nem adatik meg az, hogy ajándék kerüljön a fa alá.

Simonyi Zsigmond helyesírási verseny
2009. november 30.
Nemrég rendeztük hagyományos iskolai versenyünket. A győztesek - évfolyamonként:
5. évfolyam: Orha Nikolett (5.A)
6. évfolyam: Pitkó Nikolett (6.A)
7. évfolyam: Szeitl Ákos (7.B)
8. évfolyam Varga Andrea (8.B) 

További helyezettek a címre kattintva olvashatóak

Sporteredmények
2009. november 29.
Megyei atlétikai verseny
2. hely: Lengyel Martin (4.C) 60 m síkfutás 
2. hely: Lengyel Martin (4.C) távolugrás
3. hely: Szelmann Eszter (5.A) 800 m síkfutás
3. hely: Kiss Roland (6.A), 60 m síkfutás, 60 m gátfutás
Kajak országos bajnoskág
2. hely: Zámbó Nikolett (6.A)

Első helyezés a Dózsa angol versenyén
2009. november 28.
Iskolánk csapata nyerte a "Ki tud többet a 2012-es Olimpiáról versenyt. A csapat tagjai:
(Szász Dávid - 6.A, Meskál Mátyás - 8.A, Balogh Nicolas, Priol Balázs - 7.A)

Petőfis névjegykártya
2009. november 27.
Nyomtass magadnak saját petőfis névjegykártyát! Töltsd le a sablont, írd be az adatidat, nyomtasd ki, és máris kész!

Új tablókép
2009. november 26.
1996-2004. 8.A osztály
Köszönjük Frigyer Szilviának!

Újabb eredmények
2009. november 21.
Szalai Viola (3.A) - asztalitenisz 1. hely
Szabó Gréta (3.A) - asztalitenisz 3. hely
Szabó Viktor (8.A) - kémia 2. hely
Meskál Mátyás (8.A) - kémia 3. hely
Farkas Milán (8.A) - kémia 4. hely
Bővebb információ a címre kattintva

Láttál ilyet otthon? Hozd el és nyerjünk!
2009. november 20. 
Köszönjük azoknak, akik már eddig is beküldték a képen látható sulipontot a majonézes, ketchupos és mustáros flakonokról. Aki esetleg nem tudná, ezekkel a matricákkal iskolánk értékes ajándékokat nyerhet, így megkérnénk mindenkit, aki fogyaszt ezekből a termékekből, hogy hozza el, és adja le osztályfőnökének. Köszönjük!

Sporteredmények
2009. november 17.
Szundi Gabriella (5.A) - judo
Horváth Blanka (7.B) - tollaslabda
Nemoda Zsuzsanna (7.B) - tollaslabda
Lehoczki Levente (7.B) - tollaslabda
Szeitl Ákos (7.B) - tollaslabda
Huszta Melánia, Csongrádi Enikő, Mikulecz Angéla (7.C), Tóth Tímea, Svajcsik Petra, Grőb Nikolett (7.A) - foci
Orgován Luca (6.B) - asztalitenisz

Új tablókép - igazi ritkaságok! 
2009. november 16.
Azaz inkább két csoportkép, de nem is akármilyenek! Ők még nem a Petőfiben kezdtek, hiszen iskolánk 1972 szeptemberében nyílt meg. 
1975-ben végzett 8.A osztály
1975-ben végzett 8.C osztály 
Köszönjük Deáki Istvánnak és Deákiné Varga Anikónak!

Iskolapóló
2009. november 15.
Ne felejtsétek el, hogy november 20-ig kell leadni az iskolapóló megrendeléseket az osztályfőnököknél. A méreteket pontosan válasszátok ki!

Megszületett iskolánk logója
2009. november 14. 
Csaknem egy éve kezdődött a tervezés, és végre valóság lett belőle. Fogadjátok és használjátok sok szeretettel a Petőfi iskola új logóját (emblémáját), mely jól tükrözi iskolánk egyediségét és barátságosságát. A logót ezentúl sok helyen láthatjátok majd, pl. az iskolapólón. Ha a címre kattintasz még többet tudhatsz meg a logóról, sőt le is töltheted magadnak órarenden, könyvjelzőn, vagy önmagában.

Legújabb sporteredményeink
2009. november 13.
Már a címlapon látha legújabb négy büszkeségünk. 
Szabó Gréta (3.A) kézilabda
Mihály Petra (3.C) kézilabda
Pötör Deli Tibor (3.C) kézilabda
Bagi Donát (2.A) karate

Halloween képek, videók, eredmények
2009. november 11.
Hatalmas siker volt a múlt pénteken megrendezett Halloween. Kicsik és nagyok együtt vettek részt játékokban, bátorságpróbán, teázáson és bulizásban.

Komplex természettudományi verseny
2009. november 10.
Városi versenyünkön háromfős csapatok küzdöttek meg egymással. A versenyt a Móricz Zsigmond Általános Iskola csapata nyerte meg. Gratulálunk!

16 új focimez a szülők segítségével
2009. november 9.
A kedves szülőknek köszönhetjük azt a focicsapatnyi mezt, amit a Takko Fashion Magyarországtól kapott iskolánk.

Nyitott napok
2009. november 5.
Várjuk az érdeklődő szülőket a következő időpontokban:
november 16. hétfő:
1. évfolyam (Első, második óra)
november 17. kedd:
2-3. évfolyam (Első, második óra)
Napközis foglalkozás (14:00-15:00)
november 18. szerda:
4-8. évfolyam (Első, második óra)
november 16-18. hétfő-szerda
Fejlesztő pedagógusok (órarend szerint)

H1N1-oltás tájékozató
2009. november 4.
Az egészségügyi valamint a kulturális és oktatási miniszter, az ÁNTSZ és az iskolavezetés tájékoztatása a védőoltásról.

Halloween
2009. november 1.
November 6-án tartjuk a Halloween partit. Ismét lesznek vetélkedők, jelmezverseny, kísértetudvar és még sok más megszokott és új program. Előzetes feladat is van: tökfaragás és felkészülni péntekre a Halloween eredetéből, szokásaiból. Részletek a címre kattintva.

Fecskeavató - videók 
2009. október 24.
Három részben mutatjuk be, hogyan is vettek részt elsőseink a negyedikesek Varázslóiskolájában, és hogyan csipegettek kis fecskéink.

Egészséghét - Eredmények
2009. október 22.
Több, mint 600 fotó és sok-sok eredmény olvasható a múlt héten lezajlott programokról. Mindenkinek köszönjük a részvételt! Reméljük, hogy mindenki jól érezte magát és kedvet kapott az egészséges életmódhoz!

Fecskeavató - képek
2009. október 20.
Hagyományosan nagy sikerrel tartottuk meg az elsősök avatását. Az első képek már megtekinthetőek, és pár napon belül a videófelvételt is megosztjuk olvasóinkkal.

Naptárunkat frissítettük
2009. október 18.
Kialakult eseménynaptárunk az idei tanévre.

Fecskeavató
2009. október 11.
Már csak egy hét van hátra elsőseink ünnepélyes felavatásáig és eskütételéig. Negyedikeseink lelkesen, rengeteg munkával készülnek...

Diákolimpikojainkat köszöntötték
2009. október 10.
Kálmán András polgármester úr fogadta a város iskoláinak legtehetségesebb diákjait, akik között tizenöt petőfis diák is elismerésben részesült.

Szurkoljunk a nyereményekért!
2009. október 9.
A Dunaferr férfi kézilabda csapata egyik mérkőzésére ingyen kilátogathatnak iskolánk tanulói és szüleik, ahol értékelik a szurkolást, a létszámot és a buzdítás ötletességét. Aki szívesen eljönne, jelezze osztályfőnöke felé.

Iskolaújság - Petőfisek Hangja
2009. október 8.
Megjelent várva-várt iskolaújságunk! 
A tartalomból:
- Interjú az igazgató bácsival
- Nagy siker volt a diákév megnyitója
- Tavaly a legjobbak voltak
- Adél néni különdíja
- Akikre büszkék lehetünk
- Petőfisek írták
- Könyvajánló
- Fontos tudnivalók 
Keresd a portán!

Ki a király?
2009. október 7.
Eredményes tanulóink és sportolóink érdemeit és arcképeit ezentúl mindenki megtekintheti a portaajtó melletti vitrinben. Legyél Te a következő, akikre büszke lehet iskolád!

Pedagógiai program
2009. október 6.
Újabb hivatalos dokumentumunkat tettük elérhetővé.

Egészséghét
2009. október 5.
Minden évben nagy sikerrel rendezzük meg az egészséghetet, reméljük, hogy idén is mindenki jól szórakozik majd, miközben megismeri a helyes táplálkozás és az egészséges életmód titkait. A címre kattintva érhető el a program, majd az eredmények, képek

Játékszínház
2009. október 4.
Egy hasznos iskolán kívüli elfoglaltságra szeretnénk felhívni figyelmeteket, ahol sok érdekes dolgot tanulhattok meg magatokról különböző játékokon keresztül. Az itt tanultakat pedig az iskolában és az élet más területein is hasznosíthatod.

Szalai Viola (3.A)
2009. október 2.
A Móriczban rendezett asztalitenisz versenyen 2. helyezést ért el. Gratulálunk!

Irány LONDON, PÁRIZS, DISNEYLAND!
2009. szeptember 30.
Hagyományos tanulmányi kirándulásunkat idén is megrendezzük. 2010. május 6-án indulunk! Az érdeklődő szülőket és diákokat szeretettel várjuk 2009. október 14-én, 18:00-kor iskolánk 9-es termében megtartandó tájékoztató szülői értekezleten. 
Kedvcsináló a címre kattintva.

Véradás! Életet menthetünk ! 
2009. szeptember 28. 
Tisztelt Szülők, Nagyszülők, a Római városrész Lakói!
A Magyar Vöröskereszt segítségével véradást szervezünk iskolánkban 2009. október 13-án 14:00 - 16:00között, az ebédlő helyiségben. A véradásra kérjük hozza el TAJ-kártyáját és személyi igazolványát!
Köszönjük!

Különös közzétételi lista
2009. szeptember 28. 
A 11/1994. (VI. 8.) MKM r. 8. § (6) bekezdés kötelezi az intézményeket az ún. különös közzétételi lista megjelentetésére. Folyamatos feldolgozás alatt.

Goldschmidt Bence (5.B)
2009. szeptember 26.
Kenu kettesben, 2000 méteren harmadik helyezést ért el a Dunaferr SE színeiben. Gratulálunk!

A diákév megnyitója
2009. szeptember 24. frissítve: 2009. október 1.
Hagyományos programunk a diákév megnyitója, amikor osztályaink papírt gyűjtenek, takarítanak és akadályversenyen vesznek részt. Részletes program, majd a program után az eredmények is itt lesznek olvashatóak.

Büszkeségeink
2009. szeptember 21.
Wenszky Dorka (2.A) Kalocsán vett részt a "Paprika" futóversenyen, második helyezést ért el. Farkas Dániel (8.B) a városi futóversenyt nyerte meg korcsoportjában. Gratulálunk!
Ne feledd, idén büszkeségeinket fényképpel együtt a címlap középső hasábján is megtalálod. Csak görgess kicsit lejjebb a címlapon!

Most Te is segíthetsz iskoládnak - játékok
2009. szeptember 19.
Különböző játékokkal, gyűjtőakciókkal most Te és családod is segíthetitek iskolánkat. Külön oldalon olvashatsz ezekről az akciókról. Várjuk az elhasznált PET-palackokat és alumínium-dobozokat, idén is van "Suli-pont" játék és egy élelmiszerbolt-hálózat is hirdet gyűjtűakciót. Mindegyiken iskoládnak, azaz magadnak nyerhetsz ajándékokat.
Köszönjük segítségedet!

Iskola-egészségügyi ellátás
2009. szeptember 17.
Tájékoztató tanulóink szülei részére az iskolában történő orvosi vizsgálatokról, oltásokról.

Autómentes nap
2009. szeptember 16.
Iskolánk honlapján mostantól városi szervezésű programokról is tájékoztatunk benneteket. Az első nagy esemény az autómentes nap, sok meglepetéssel!

Gyakornoki szabályzat
2009. szeptember 15.
Dokumentumtárunk egy szabályzattal bővült a mai napon.

Logókészítő verseny
2009. szeptember 14.
Az iskolapólóhoz várjuk ötleteiteket és terveiteket. Készíts emblémát, ami egyszerű, de tükrözi iskolánk arculatát. Rajzodat elkészítheted bármilyen rajzeszközzel vagy akár számítógéppel is. A részletekért vagy terveddel keresd Balázs bácsit. Határidő: szeptember 18.

Új tablókép
2009. szeptember 13.
2000-2008. 8.B osztály (of. Árvai Gyöngyi)

Sítábor
2009. szeptember 12.
Iskolánk ebben a tanévben lehetőséget biztosít diákjaink és családtagjaik számára sítáborban való részvételre. Amennyiben igényt tartanak rá, vállaljuk a tábor (utazás, szállás, ellátás, síbérlet) megszervezését. Biztosítunk ingyen sífelszerelést (léc, bakancs, bot). A tábor (Ausztria, Goldeck sírégió) várható költsége: 19 éves korig: 36000 Ft + útiköltség, Felnőtt: 58000 Ft + útiköltség. Érdeklődni Gabi néninél lehet

Atlétika edzés 
2009. szeptember 10.
Ha szeretsz mozogni, játszani és szeretnél gyorsabb ügyesebb lenni másoknál, akkor gyere atletizálni. A Dunaújvárosi Városi Sportiskola keretén belül, itt az iskolában lesznek az edzések. 
Minden érdeklődőt szeretettel várok: 
Nagy Gabriella - testnevelő

Egyenpóló
2009. szeptember 9.
Kedves Szülők! Az iskolavezetés és a DÖK iskolai egyenpóló készítését tervezi, amelyet a gyerekek testnevelés órán, iskolai kirándulásokon, sportversenyek alkalmával viselnének. A pólón megjelenne az iskola emblémája és neve is. A pólót nem túl drága, de jó minőségű anyagból tervezzük. Az emblémázott póló teljes költségéből Önöknek a pólót kellene kifizetni, melynek ára mérettől függően 500,- Ft, illetve 700,- Ft. Az emblémázás költségét a diákönkormányzat állja.
Az igényeket az osztályfőnököknél lehet leadni.

Délutáni órarend
2009. szeptember 8.
Összesített lista a szakkörökről, a differenciált foglalkozásokról (korrepetálás), tanulószobáról, tömegsportról és énekkarról. Így tanulóink és szüleik is könnyen megtalálhatják a keresett vagy szükséges délutáni foglalkozást.

Média szakkör
2009. szeptember 7.
Idén is indul média szakkör, melynek célja honlapunk és egy tervezett iskolaújság szerkesztése, írása. Várunk minden újságíró-palántát!

Fényképgalériák
2009. szeptember 6.
Megváltoztattuk a fényképek elérését, így most áttekinthetőbben érhetőek el az elmúlt évek gyűjteményei. Több, mint 7500 darab képünk van...

Francia szakkör
2009. szeptember 5.
Idén is sok szeretettel várja Márti néni a francia nyelv iránt érdeklődőket. Egy kis kedvcsináló és a részletek a fenti címre kattintva.

Egy új tanév margójára
2009. szeptember 4.
Szóládi Zoli bácsi osztja meg gondolatait veletek az új tanévről, elballagott és új osztályáról, és a tanári pálya szépségeiről.

Dolgozóink
2009. szeptember 2.
Frissítettük dolgozóink listáját, így mindenki megismerheti iskolánk új vezetését is. Iskolánknak alapvető elve a stabilitás és a folytonosság, ezért csak néhány "poszton" történt változás a tanári karban.

Kedves kis petőfisek...
2009. szeptember 1.
Elsős diákjainkat és szüleiket köszöntjük iskolánk nevében, Szóládi Zoli bácsi szavaival és két gyönyörű vers tolmácsolásában. Csodás nyolc évet kívánunk!

Új csengetési rend
2009. augusztus 31.
Kísérleti jelleggel változtattunk iskolánk csengetési rendjén:
1. óra: 8:00 - 8:45 (utána reggeliszünet)
2. óra: 9:00 - 9:45 (utána udvari szünet!)
3.óra: 10:00-10:45 (utána udvari szünet!)
4. óra: 11:00 - 11:45
5. óra: 11:55 - 12:40
6. óra: 12:45 - 13:30

A tankönyvekről
2009. augusztus 27.
Iskolánk tanulói az idei tankönyveket az első tanítási napon fogják megkapni, ezért ezek hazaszállításáról kérjük gondoskodjanak (táska, szatyor, kicsiknek szülői segítség)

A tanév rendje
2009. augusztus 25.
Pontos információk a 2009/2010-es tanév fontosabb időpontjairól: szünetek, utolsó tanítási nap, stb.

Honlapunk megújult
2009. augusztus 16.
Kövérebb és tájékoztatóbb címlap, új színek, frissített tartalom, hozzászólási lehetőség. Ezt kínáljuk a következő tanévre.

Régi és új címlapunk
Ilyen volt - ilyen lett

Új tablóképek 
2009. augusztus 16.

1993-2001. 8.A osztály 
1993-2001. 8.B osztály
1994-2002. 8.A osztály
1995-2003. 8.B osztály
1999-2007. 8.B osztály

Befizetési időpontok
2009. augusztus 15.

Frissítettük a befizetések időpontjait, az új tanév első félévének összes időpontja elérhető

Új (színes) tablóképek:
2009. augusztus 8. 
1986-94. 8.B osztály
1987-95. 8.A osztály
1987-95. 8.B és C osztály (közös tabló)
1989-97. 8.A osztály
1989-97. 8.B osztály
1990-98. 8.A osztály
1990-98. 8.C osztály
1991-99. 8.B osztály
1992-2000. 8.B osztály

Új (színes) tablóképek:
2009. augusztus 6. 
1983-91. 8.B osztály 
1983-91. 8.C osztály
1984-92. 8.A osztály
1984-92. 8.B osztály
1984-92. 8.C osztály
1985-93. 8.A osztály
1985-93. 8.B osztály

Gabi néni üzeni 
2009. augusztus 4.
az atlétika edzésre járóknak, hogy a levelet, amit kaptak, az új edzőjük, Ági néni küldte. Gabi néni ezekben az edzésidőpontokban sajnos nem tartózkodik itthon. Továbbá jó sportolást és pihenést kíván mindenkinek!

Új videók: Petőfi gála 2004.
2009. augusztus 3.
Majdnem a teljes műsor elérhető honlapunkon. Hihetetlen, hogy ez is már több, mint öt éve történt...

Új (színes) tablóképek:
2009. július 28.
1980-88. 8.A osztály 
1980-88. 8.B osztály
1980-88. 8.C osztály
1981-89. 8.A osztály
1981-89. 8.B osztály
1982-90. 8.A osztály
1982-90. 8.B osztály
1982-90. 8.C osztály

Petőfi gála 2003. második rész
2009. július 27.
Minden videó feltöltve a hat évvel ezelőtti gáláról, jó nosztalgiázást midnenkinek!

Petőfi gála 2003. 
2009. július 26.
A gáláról készített videófelvételeket két részben digitalizáljuk és töltjük fel. Tizenegy produkció máris elérhető. Hamarosan érkezik a többi is.

Soltvadkerten táborozott
2009. július 25.
az 1.A osztály június végén. Nézzétek meg az erről készült fényképeket.

Honlapunk első évét értékeltük 
2009. július 21.
Olvasóink egy kérdőívet tölthettek ki, melyben leírhatták véleményüket, ötleteiket, valamint hogy mire használják az oldalt. Ezt kiegészítettük pár statisztikai adattal, majd összegeztünk.

Farsangi videók 2000-ből 
2009. július 19.
a mai "újdonságunk". A felvételeken több, az elmúlt pár évben elballagott osztály található, akik ezen a farsangon még alsós kisdiákok voltak.

Balatonlellén táborozott 
2009. július 18.
több, mint negyven petőfis diák. Az egész hetes programról írt beszámolót és rengeteg képet találtok itt:

Folytatódnak a felújítási munkálatok 
2009. július 12.
az iskolában. Sok termünkben az elkopott parkettát újíttattuk fel az elmúlt pár hétben. Reméljük, hogy sokáig ilyen szépek is maradhatnak. Nézzétek meg, hogy most hogy csillognak-villognak. 


Két új videót töltöttünk fel 
2009. július 11.
a 2000-es Fecskeavatóról. Ekkor voltak elsőseink a tavaly, 2008-ban elballagott osztályok (Biró Éva, Árvai Gyöngyi és Lendvainé Tassy Zsuzsanna tanár nénik osztályai).

Két régi videófelvételt 
2009. július 6.
töltöttünk fel, melyek a 2001-es Fecskeavatón készültek. Az akkor elsős diákok nem mások, mint a pár hete elballagott nyolcadikosaink. Ezekkel a felvételekkel búcsúzunk tőlük.

Régi videófelvéteket 
2009. július 2.
kezdünk el folyamatosan feltölteni honlapunkra. Íme az első két felvétel: egy fordított nap, amikor Erzsi nénit elrabolták, valamint egy alsós akadályverseny pár részlete, amiben Ani néni 2007-ben, és Véner Éva néni 2006-ban elballagott osztálya látható. 

Iskolánk kerítéseit
2009. július 1.
újították fel Vincze Sándor mester szakoktató, Zámbó Zsolt szakoktató vezetésével a Dunaferr Iskola nyári gyakorlatos tanulói. Köszönjük nagylelkű segítésgüket, valamint Holdampf Sándorné igazgatónő közbenjárását. Ősszel pedig sok szeretettel várjuk a szülőket egy kis társadalmi munkára, hiszen a kerítések egy festéssel nyerik majd el régi pompájukat.

Videók a tanévzáróról
2009. június 24.
Könyvvel jutalmazott diákjaink, a bronzérmes lány vízilabdacsapat, jelképes kulcsátadás és Ördögárok koncert.

Videók a szerenádról és a ballagásról
2009. június 22.
Aki pedig többet szeretne látni a ballagásból, és mindezt jobb minőségben, DVD-n szeretné megnézni, a héten még hozhat üres lemezt, amire felmásoljuk a felvételeket.

Találatok: 3202

Megosztom:

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter