Ballagás

Megjelent: 2016. június 17. péntek

Iskolánk ma virágba borult, hogy nyolcadikosainkat méltó módon búcsúztathassuk el. Délelőtt a felsősök segítettek az iskolát ünnepi díszbe öltöztetni, hogy aztán délután a három nyolcadikos osztály utolsó alkalommal találkozzon az iskola falain belül. A hetedikesek műsora meseszép lett, és a nyolcadikosok pedig szó szerint átadták a stafétabotot hetedikeseinknek. A meghívott vendégek lehettek a tanúi annak, hogy milyen jó is volt a Petőfi iskola tanulója lenni, hiszen több megható pillanatot is láthattunk, hallhattunk a műsor folyamán. Rengetegen vehettek át jutalomkönyveket akár tanulmányaikért, akár közösségi munkájukért, de ahogy Árvai Gyöngyi intézményvezető helyettes mondta: a dicséret mindenkinek jár, hiszen a dolgos hétköznapokban mindenki kivette a részét a jóságból. Az év diákjának Ludik Ágnes 8.A osztályos tanulót választotta iskolánk, akinek ezúton gratulálunk, valamint Nagy Gergőnek (8.A), aki felsős évei alatt rengeteg segítséget nyújtott a programok szervezésében és lebonyolításában. Önzetlen igyekezetét is a Petőfis Tanítványainkért Alapítvány díjazta. A ballagás végén aztán a hagyományos lufieregetésnek lehettünk tanúi. Szívszorító pillanat volt, hogy többen nem egyenként engedték el a lufikat, hanem összekötötték őket, jelképezve az összetartozást. Minden nyolcadikosunknak sok sikert a továbbiakhoz, hiányozni fogtok!

A dunaujvaros.com cikke és képei a ballagásról itt érhetőek el

Rengeteg kép a ballagásról itt: 2016. június 17. Ballagás

 



Találatok: 2892

Megosztom:

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter