Bemutatkoznak leendő elsős tanítóink

Tisztelt Érdeklődők!
Kedves Szülők!

Kérjük, ismerjenek meg bennünket és olvassák el pedagógusaink bemutatkozását!
Várjuk Önöket január 26-án 16:00 órakor egy személyes találkozóra!

Együtt minden könnyebb!

 

Meskálné Jónás Ildikó - tanító (Emelt szintű angolos osztály)

Kedves Szülők!

Kérem, olvassák el bemutatkozó soraimat!
Meskálné Jónás Ildikó vagyok. A Szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskolán végeztem. Tanulmányaim befejezését követően visszatértem régi iskolámba. A Petőfi Sándor Általános Iskola gyermekkorom óta központi szerepet tölt be az életemben. Gyermekként itt tanultam, felnőttként pedig itt gyakorlom hivatásomat. Nagyon szeretek tanítani, a mai napig örömömet lelem a munkámban.
Az elmúlt 30 év alatt tanítottam napköziben, majd osztálytanítóként hagyományos és iskolaotthonos rendszerben is. Az évek során sok kisgyerekkel ismertettem és szerettettem meg a betűk és a számok világát.
Szülőként én is tapasztaltam, hogy milyen nehéz a jó iskolaválasztás. Tisztában vagyok vele, hogy a legféltettebb kincsüket, a gyereküket olyan osztályba szeretnék beíratni, ahová szívesen mennek, ahol új barátokat találnak, biztonságban érzik magukat, remek közösség tagjai lesznek.
Eddig is arra törekedtem és a jövőben is arra törekszem, hogy az osztályban nyugodt légkör alakuljon ki, és a gyerekek a pedagógust mindenben támaszt nyújtó erőnek érezzék. Hiszen napjaik nagy részét itt, és velem fogják tölteni.
Iskolánk kiemelt feladatának tekinti a nyelvoktatást, melyet az is bizonyít, hogy városunkban legrégebb óta intézményünkben működik angol tagozat. A nyelvtudás fontossága a XXI. században óriási és a továbbtanuláshoz is elengedhetetlen. A diákok első osztálytól tanulnak idegen nyelvet. Az angol tagozatos osztályban már 3. évfolyamtól lehetőségük lesz emelt óraszámban, csoportbontásban elsajátítani az angol nyelvet.
A tanításhoz, tanuláshoz sok-sok türelem, szeretet és megértés kell. Néha nehéz, de csak együtt érhetünk el sikereket. Akkor dolgozunk a legeredményesebben, ha szülő, gyermek, tanító összefogunk.
Ebben a munkában számítok a kedves szülők együttműködésére! Sok szeretettel és izgalommal várom a jövő elsőseit!

 

Szeitlné Mészáros Márta - tanító (Emelt szintű angol osztály)

Kedves Szülők! Kedves Gyerekek!

Szeitlné Mészáros Márta vagyok. 34 éve végeztem a Budapesti Tanítóképző Főiskolán tanítónőként. Ugyanennyi ideje vagyok a tanítói, tanári pályán. Hivatásom elején tanítónőként Budapesten dolgoztam egy francia tagozatos általános iskolában. A gyermekeimmel itthon töltött idő alatt főiskolai és egyetemi francia- tanári diplomát szereztem. Így azóta is néhány órában tanítom a francia nyelvet, jelenleg a Széchenyi Gimnáziumban. A Petőfi Iskolába 17 éve kerültem tanítónőként. Ide hazajöttem, mert annak idején itt jártam ki az általános iskolát. Dolgoztam hagyományos és iskolaotthonos rendszerű osztályban.
Most tanító párommal, Meskálné Jónás Ildikóval a 4. B osztályt neveljük. Szeretem a közös munkát, mivel a pedagógiai elveink hasonlóak.
Nyelvtanárként is rendkívül fontosnak tartom az idegen nyelv tanulását. A Petőfiben komoly hagyománya van az angol nyelv oktatásának. Tapasztalt tanáraink remek módszerekkel vezetik be a kicsiket e világnyelv rejtelmeibe már első osztálytól kezdve. Több tanulónak sikerül az általános iskola utolsó éveiben az állami nyelvvizsga megszerzése is.
Szakmai pályám folyamán tanítottam az óvodától egészen a főiskoláig, a szívemhez mégis legközelebb az alsó tagozatos gyermekek állnak. Hiszek a gyermeki lélekben, annak formálhatóságában. Tapasztalataim szerint egy jó közösségben könnyebben megy a tanulás, tehát ennek kialakítására törekszem munkám során. Továbbra is türelmes következetességgel, szeretettel, odafigyeléssel várom a leendő elsősöket. Bízom benne, hogy a szülőkkel együtt fogjuk meg bevezetni gyermekeiket ebbe a számukra olyan új, de remélem érdekes világba.

 

Ronyecz Andrea - tanító (Mozgásos játékok osztály)

Tisztelt Szülők!

2012 óta vagyok a Petőfi Sándor Általános Iskola tantestületének tagja. Alsó tagozatos tanítóként az 1-4. évfolyamon tanítottam már szinte minden tantárgyat.
Jelenleg napközis tanítóként veszek részt az iskola munkájában, amely mellett rajz, testnevelés és felzárkóztataó órákat is tartok.
A mindennapok tanításában előtérbe helyezem a személyiségfejlesztést, a gyakori kommunikációs helyzetek játékos megoldási lehetőségeit. Fontosnak tartom a helyes beszéd, az anyanyelven történő pontos és szép szóbeli- és írásbeli kifejezést, irodalmi élmény átadását, mesékkel történő nevelési helyzetek megragadását, a gyermekek egyéni adottságainak megfelelő haladási tempót.
Tanóráimon törekszem az oldott, barátságos légkör megteremtésére, ahol szabad hibázni, hiszen az is a tanulási folyamat része. Igyekszem jókedvvel, játékosan átadni az ismereteket.
Abban hiszek, hogy szeretettel, elfogadással és támogatással minden gyermeknek szárnyakat lehet adni. Ehhez azonban elengedhetetlen a szülői támogatás is, illetve a szülő, a pedagógus és a gyermek kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolata.

Hiszem, hogy a „tanulás öröm is lehet”! (Kulcsár Mihályné)

 

Csuszné Pomóthy Krisztina - tanító (Mozgásos játékok osztály)

Tisztelt Szülők!

Kulcson élek, van egy 9 éves kisfiam. 2002-ben végeztem Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Főiskolán.
Pozitív szemléletű, sokoldalú, nyitott pedagógusnak ismernek. Ezeket az értékeket igyekszem megerősíteni a tanítványaimban is. Szeretem a kihívást jelentő, kreativitást igénylő feladatokat. Elsős tanítóként szép feladat az iskolába lépő kisgyermek tudásvágyát, lelkesedését megőrizni, a tanulást sok-sok mozgásos játékkal, zenével élménnyé varázsolni.
Meggyőződésem, hogy jól tanulni csak egy jó közösségben lehet. Ha a gyermek szívesen jön az iskolába, ott a tanulással sem lesz gond. Nyugodt, szeretettel teli, egymásra odafigyelő osztálylégkört igyekszünk kialakítani, amelyben fejlődhet a gyerekek önbizalma, tudása. Fontos, hogy minden gyermek felfedezze magában az igazi értékeket, barátokat szerezzen.

 

Szabó Tünde - tanító (Sakkpalota program osztály)

Tisztelt Szülők!

A leendő 1.c osztály tanítója, Szabó Tünde vagyok. A szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskolán szereztem diplomámat ének speciális műveltségterületi képzéssel. Közel 30 esztendeje vagyok a pályán, 12 éve itt a Petőfiben tanítom az apróságokat. Jelenleg a 4. évfolyam angol tagozatos osztályát vezetem. Emellett nagy öröm számomra, hogy a lelkes alsós énekkar karvezetőjeként is tevékenykedhetem.
Munkámban a folyamatos önképzés, megújulás jellemez. Pályám során betekintést nyertem alternatív pedagógiákba is, emellett mindig újabb módszerek megismerésére törekedtem, melyekkel színesedett, kiteljesedett pedagógiai hivatásom.
Fontos cél számomra, hogy a gyerekek szeressék az iskolát, a tanulást, képességeik folyamatosan fejlődjenek, váljanak nyitottá a világra, találják meg, miben tehetségesek. Mindehhez elengedhetetlen az oldott, családias légkör megteremtése az iskolában is. Óráimat sok tevékenykedtetéssel, mozgással, mesével, énekkel kísérem. Használom a digitális világ nyújtotta lehetőségeket is. Mind emellett nagyon fontosnak tartom a családokkal való együttműködést, együtt gondolkodást a gyerekek harmonikus fejlődése érdekében.
Kisiskolás korban nagy jelentősége van a játéknak. A sakk nagyszerű elfoglaltság, mely sok mindenre megtanít. Iskolánkban minden diákunknak lesz lehetősége heti egy órában elmerülni a sakk világába sakkoktató segítségével. A sakktábla kiváló játéktér matematika, magyar, de akár testnevelés órákon is. Ezt szeretném használni a Sakkpalota program segítségével.
Szeretettel várom leendő kis tanítványaimat!

 

Árvai Gyöngyi - angol tanár

Kedves Szülők! Kedves Gyerekek!

Üdvözlöm Önöket és Gyermekeiket a Petőfiben. A nevem Árvai Gyöngyi. Harminc éve vagyok iskolánk tanítója, angol szakos nyelvtanára, tizenegy éve a felső tagozat szakmai-pedagógiai vezetője. Itt nőttem fel a Római városrészben, magam is petőfis tanulóként sajátítottam el az angol nyelv alapjait. Később itt, a Rómain lettem anya és pedagógus.
Szerencsésnek érzem magam, amiért egyik jelenlegi tanulócsoportomat nyolcadik éve taníthatom. Velük és másik két felsős osztályommal már komoly munkát végzünk, versenyekre, felvételire, nyelvvizsgára készülünk. A kamaszos tekintetükben és a csibészes mosolyukban még most is ott csillog az a kisgyermek, akivel együtt mondókáztam, daloltam annak idején.
Szakmai-nevelési tarisznyámban sok ezer angolóra tapasztalatát gyűjtöttem össze. Az angol nyelv mellett a kisgyermekek nyelvét is jól értem, beszélem. Szeretem a munkámat, az iskolámat, a gyerekeket és a szüleiket. A kihívásoknak közösen nézünk elébe, a sikereknek is együtt örülünk. Egy új, hosszútávú és élményteli szakmai kapcsolatban bízva szeretettel várom a kis elsősöket.

 

Pillár Balázs - angol tanár

Kedves Szülők!

Pillár Balázs vagyok, a Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola angol nyelvtanára 2003 óta. Sokadik alkalommal ér az a megtiszteltetés, hogy felkérnek a leendő elsősök tanítására. Megtiszteltetés és egyben óriási kihívás is, hiszen nagy feladat és nagy felelősség a picikkel megszerettetni az angol nyelvet már ilyen fiatalon.
Örömmel mondhatom el, hogy nagy rutinnal rendelkezem ezen a téren, és várom gyermekeiket iskolánkba! Önök is tudják, hogy a világ kapui nyitva állnak mindenki előtt, és a nyelvtudás az egyik kulcsa annak, hogy a gyerekek majd élni tudjanak a lehetőségekkel. Az ehhez vezető hosszú utat szeretném gyermekeikkel megkezdeni 2022 szeptemberében.
Iskolánk a korszerű és hatékony nyelvtanuláshoz megfelelő feltételekkel rendelkezik, gyerekbarát tananyag és feladatok várják a kicsiket.
Az első évben még az angol nyelv dalok, mondókák, hétköznapi kifejezések és szavak tanulásából áll, melyet sok-sok játékos feladattal segítünk. Fontos, hogy megszerettessük a gyerekekkel az angol nyelvet, hiszen megfelelő motiváció és sikerélmény nélkül rögösebb az út a tudáshoz.
A gyerekekkel való kapcsolatomra büszke vagyok, jól kijövünk egymással. A fejlődéshez viszont aktív tanulásra és figyelemre is szükség van, amit a gyerekektől elvárok. Elvárásaim konkrétak és következetesek, így segítve a felkészülést.
Tudom, hogy a kitartó közös munkával nagy célokat érhetünk el, mindezt úgy, hogy közben jól érezzük magunkat és sokat nevetünk közösen.
Várom gyermekeiket!