Petőfi Kupa Gyermek Sakkverseny

Kedves Sakk-barátunk!

Az idei lesz a nyolcadik tavasz, amikor megrendezésre kerül a Petőfi Kupa Gyermek Sakkverseny a Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2018. május 12-én 9:00 órai kezdettel.

A gyerekeknek olyan versenylehetőséget szeretnénk biztosítani, melyben a kezdő és az iskolai keretek között sakkozó tanulóknak is van esélye a sikerre.

A verseny különlegessége, hogy a megszokottól eltérően, más szempontok szerint alakítottuk ki a mezőnyöket. Az értékszámmal rendelkező, és értékszámmal nem rendelkező gyerekek, külön csoportokban fognak versenyezni.

Az ÉLŐ-szám nélkülieknek 1-4. évfolyamig lesz 4 csoport, az 5. csoportban a felsősök, a 6. csoportban pedig a FIDE-s általános iskolások játszhatnak. Csapatverseny is lesz az iskolák között, a részleteket a kiírás tartalmazza. Az egyéni győzteseket kupákkal és érmekkel, a legjobb iskolát nagy kupával díjazzuk.

A rendhagyó csoportokat azért alakítottuk ki, hogy minél több gyermeket tudjunk jutalmazni, és ezáltal még nagyobb kedvet, valamint érdeklődést keltsünk a sakkjáték tanulása és gyakorlása iránt. A jó hangulat fokozásához palacsintával kedveskedünk a részvevőknek.

Szeretettel várunk mindenkit, aki kedvet érez egy jó kis versenyzéshez, 2018. május 12-én a Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskolában!

Dunaújváros, 2018. március 13.

Némethné Bátai Ibolya - sakkedző

Gálosfai Tímea - intézményvezető-helyettes

Plakátunk