Iskolanyitogató - Játsszunk iskolásat!

2018. március 5-én tartottuk iskolanyitogató programsorozatunk utolsó foglalkozását. Ismét sok érdeklődő nagycsoportos óvodást és szüleit láttuk vendégül iskolánkban. Nagyon színes és változatos foglalkozásokon vehettek részt a gyerekek. A leendő elsős tanító nénik vezetésével rövid időre iskolássá válhattak.
Anikó néni irányításával már az angol nyelvvel ismerkedtek. Számolgattak, színeket neveztek meg és néhány gyümölcs nevét is megtanulták angolul.
Tündi néni és Noémi néni vezetésével mondókáztak, számlálgattak korongokkal és pálcikával. Majd a labirintusban elvezették a csigát a virághoz.
Ildi néni és Márti néni segítségével tavaszi képeslapot készítettek, énekeltek a gyerekek. Játszottak a háziállatokkal és a vadállatokkal. A "varázstoll" segítségével minden állat a helyére került.
2018. március 19-én és 20-án 15:00 és 18:00 óra között azokat a gyerekeket és szüleiket várjuk játékos beszélgetésre, akik az angol emelt szintű 1.a osztályba szeretnének járni a következő tanévben. A torlódás elkerülése érdekében kérjük, jelentkezzen be telefonon (25/423-734), vagy személyesen az iskolánk portáján!


Képünk egy korábbi elsősváró programon készült

A duol cikke