Az Inkluzív Centrum megnyitója

Találatok: 1876

A Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2018. január 18-án 11:00 órakor került sor a kialakított Inkluzív Centrum megnyitó ünnepségére.

A történet egy évvel ezelőtt kezdődött, mikor a korábban megüresedett gondoki lakás újrahasznosításának gondolata megfogalmazódott Gálosfai Tímea intézményvezető-helyettes asszony fejében. Ehhez remek lehetőséget nyújtott a Tesco által meghirdetett "Ön választ, mi segítünk" elnevezésű pályázat, melyet nagy szülői és vásárlói segítséggel nyertünk meg. Az így megszerzett összeg, a még mellé kapott további támogatásokkal kiegészülve közel 1000000,- Ft-os keretet tett lehetővé. Mindehhez érkezett további szülői és kollégális támogatás, melynek révén most valósult meg az Inkluzív Centrum, mely áll két kisebb, a kiscsoportos fejlesztést szolgáló teremből, valamint egy nagy mozgásokat támogató szobából. A Centrumhoz tartozik továbbá még a sakkoktatást szolgáló terem, s egy könyvtárhelyiség is.
A megnyitó ünnepséget Rideg István intézményvezető úr köszöntő szavai mellett két tehetséges diákunk Korsós Máté, Rell Karina versmondása és egy mozgásos, zenés bemutató is színesítette a 4.b osztály előadásában. Szólót énekelt Mendi Jázmin és Kargl Milán. A szép bevezetőt követően 3 helyszínen láthattak az érdeklődők bemutató foglalkozásokat. Jankovics Ildikó és Szilágyiné Számely Szandra gyógypedagógusok fejlesztő foglalkozásokat tartottak, míg Némethné Bátai Ibolya a sakkoktatás izgalmas pillanataiba vezette be a jelenlévőket.

Köszönetünket fejezzük ki valamennyi tanítványunknak, szüleiknek, kollégánknak és támogató szervezeteknek, akik segítsége nélkül mindez nem valósult volna meg! KÉPEK ITT



Az alábbi linkeken az ünnepségről készült híradásokat találják meg:

A duol.hu cikke

A D+TV felvétele

A dunaujvaros.com cikke

Nyomtatás