Adventi készülődés a napköziben

Megjelent: 2017. december 10. vasárnap Írta: Petőfi iskola

Immár hagyomány, hogy december első péntekjén a napközis csoportok adventi koszorút készítenek.
Idén hat hulahopp karikából készült adventi koszorú, melyeket az iskola aulájában helyeztünk el. Mindegyik más, ahogy a csoportok és a gyerekek is. Mindenki a saját ízlése és elképzelése szerint díszítette a karikáját, különböző technikákat és anyagokat használva fel. Munka közben beszélgettünk az advent jelentéséről, az ünnepről. Az advent a karácsonyra való készülődés és várakozás időszaka. Az advent szó eljövetelt jelent, és a karácsonyt megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig tart. Beszélgettünk arról, nekik mit jelent a várakozás, készülődés. Mit szeretnek ebben a négy hétben a legjobban. A tanító nénik elmeséltek egy mesét, melyet csendben hallgattak végig a gyerekek.
Jó volt látni az átszellemült tekinteteket, hallani a meghittséget a hangjukban és érezni a melegséget, ami átjárta a lelkünket ebben az egy órában.


Megtölteni a termet


Volt egyszer egy messzi-messzi ország, s abban a messzi-messzi országban, egy pompás palotában élt egy nagy, nemes, gazdag király. Mivel élete a végéhez közeledett, el kellett döntenie, hogy a három fia közül melyiknek adja az országát: ki lenne a legbölcsebb, legjobb királya ennek a csodás, javakban bővelkedő országnak. Maga elé hívatta hát őket és így szólt:
– Kedves fiaim, mivel mindhármatokat egyformán szeretlek, egy próba elé állítalak benneteket. Ez majd segít eldönteni, hogy melyikőtök kormányozza halálom után az országot. A feladat, amire kérlek, a következő: palotámnak a báltermét pirkadattól éjfélig meg kell töltenetek színültig valamivel, akármivel. Akinek ez sikerül, az kapja meg a koronámat és a királyságomat. Kezdjed te, kedves legidősebb fiam.
A legidősebb fiú gondolkozott, s mivel a környéken jó sok homok volt, azt gondolta ki, hogy majd színültig megtölti a termet homokkal. Nosza, hozzá is látott, száz szolga lapátolta, talicskázta vele a homokot, hordták pihenés nélkül, szakadatlan dolgoztak pirkadattól éjfélig, ám hiába, a terem még csak félig sem telt meg.
A középső fiú úgy gondolta, szalmával próbálkozik, hisz aratás volt, rengeteg a szalma, hátha azzal sikerül megtöltenie a termet a padlótól a mennyezetig. Neki is száz szolga segített, hordták, hányták, vasvillázták, cipeltél a szénát, izzadtak a melegben, ám a pirkadattól éjfélig tartó kemény munka eredményeképp a terem még így is csak kétharmadáig telt meg.
A legkisebb fiú következett. Pirkadatkor leült a bálterem közepére a földre, és nem csinált semmit. Egész nap csak ült és mosolygott. A testvérei elhűlve kérdezték, hogy-mint akar így megfelelni a próbán, de ő csak nyugodtan mosolygott. Majd, amikor elérkezett az éjfél és jött a király, hogy megnézze, mit végzett a legkisebb fia, a fiú a bálterem közepén ülve elővett egy mécsest és meggyújtotta. A mécses fénye egy szempillantás alatt betöltötte a báltermet, a padlótól a mennyezetig, a legtávolabbi sarkocskába és zugba is jutott belőle.
A király szívét mérhetetlen melegség töltötte el, és így szólt:
– Fiam, látom, hogy nemcsak okos vagy, hanem a szíved tele van szeretettel, alázattal és bölcsességgel. Kívánom, hogy királyságod alatt ez a Fény vezéreljen az uralkodásban. És a legkisebb fiú igazán méltó, bölcs és nemes királya lett az országnak.
(Ismeretlen eredetű legenda)

Találatok: 192

Megosztom:

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter