A Petőfisek Karácsonya

Mivel is kívánhatnánk tanulóinknak és szüleiknek méltóképpen Boldog Karácsonyt? Talán azzal, ha kicsit visszatekintünk, hogyan is készülődtünk a legszebb ünnepre. Az események felidézése és a fényképek hűen tükrözik az idei készülődést. KÉPEK ITT

Szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki az ünnepet még fényesebbé tette számunkra, Petőfiseknek. Köszönjük a rengeteg beküldött portékát a szeretetvásárba, hiszen szinte minden gazdára talált, bizonyára sok minden most is ott tündököl már a karácsonyfán vagy éppen lapul egy kis becsomagolt dobozban. A Szülői Szervezet munkáját is köszönjük, hiszen ők vállalták magukra, hogy három napon keresztül állják a gyerekek hadát, és óráisi kedvességgel szolgálták ki diákjainkat.

Köszönjük azoknak, akik beküldték nélkülözhető játékaikat, amiket eljuttattunk a Dunaújvárosi Mikulásgyárba, és azóta gazdára is leltek!

Az évet az ötödik évfolyam meseszép műsorával zártuk, melynek az Evangélikus Templom adott otthont, ezzel is emelve a műsor színvonalát. Köszönjük az 5.A és 5.B osztálynak és osztályfőnökeiknek: Tassy Zsuzsanna és Biró Éva tanár néniknek, a kiskórusnak és vezetőjüknek,  Szabó Tünde tanító néninek, Ácsné Tóth Erika tanító néninek az ötödikesek dalainak betanításáért és Hegedűsné Látos Andrea tanító néninek a tánc betanításáért.

 

Ezúton kívánunk még egyszer minden Petőfisnek és családjának jó pihenést, BOLDOG KARÁCSONYT és BOLDOG ÚJ ÉVET! 

Találkozunk január 6-án!