A Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola 4.a és 4.b osztályos tanulói felejthetetlen élményben részesültek, amikor az Útkeresés Segítő Szolgálat és az Önkormányzat közös szervezésében mozilátogatáson vehettek részt. A gyerekek a „Lilo és Stich – A csillagkutya” című filmet tekintették meg, amely vidám pillanatokkal és izgalmas jelenetekkel ajándékozta meg őket.
A program célja az volt, hogy a tanulók közösségi élményhez jussanak, együtt szórakozzanak, és kicsit kiszakadjanak a hétköznapokból. Ez a film egy vidám, de mégis tanulságos animációs film, amely a barátság, az elfogadás és az összetartozás fontosságát mutatja be. A történet során a nézők izgalmas és humoros kalandokon keresztül ismerhetik meg a különleges párost. A film üzenete szerint a szeretet és a család ereje minden nehézségen átsegít.
A gyerekek nagy lelkesedéssel fogadták a programot, és a vetítés után is jó hangulatban beszélgettek a filmről, kedvenc szereplőikről és jeleneteikről. A pedagógusok külön kiemelték, hogy a közös élmények fontos szerepet játszanak a közösségépítésben.
A szervezésben nyújtott segítségéért ezúton is köszönjük az Útkeresés támogatását.
A 4.a és 4.b osztály tanulói és tanítói
Alsós mozilátogatás
Petőfi iskola
Találatok: 153
